Nem úgy néz ki, mint az autóbuzi álma, de szerkesztőségünk többsége fejből tudja több kocka Panda tartózkodási helyét. Felsorolhatatlanul sok érdemtelen autónak van nálunk kultusza, a doboz Pandának nincs. Pedig igényünk lenne rá.
Giorgetto Giugiaro 1972-ben találta fel a papírautót, illetve a formanyelvet, amit a dizájnerek papírhajtogatásnak neveznek. Az újdonságok először a luxusiparban szoktak feltűnni, a '72-es Giugiaro még egy Lotus Esprit volt, és nyolc hosszú évbe telt, hogy a nép is megkapja a maga élre vasalt autóját. Papírhajtogatásnak igényes munka, mert nem csak a karosszériát kell kivágnunk és a kis papírfüleknél összeragasztanunk, a fény-árnyék vonalnál egy vonalzó segítségével be is kell karcolni, hogy aztán kidomborodhasson.
A fény-árnyék vonal nagy kedvencem az autós formatervezés eszköztárából. Azt a vízszintes vonalat hívják így, ami fölött a karosszériáról több fény tükröződik vissza, és egy rendes fotón világosabbnak látjuk, mint az alját. A formatervező sokat játszhat vele; attól függően, hova rakja, az autó kelthet magasabb, alacsonyabb, karcsúbb vagy egyszerűen csak erőteljesebb hatást. Giugiarót rendes autótervezőhöz méltón nem csak a szupersport kategória érdekelte, így a népautó-szektorban is hajtogatott egy kicsit. A 70-es évek végére jutott arra, hogy több fejtér jár a dolgozónak, magasabb autókat kell építeni.
Ez lett a Panda, a papírhajtogatás posztmodernje, a doboz. Na erről már tényleg nem tudom megmondani, mitől néz ki jól. A minimálok minimálja, még hajtogatós papírmakettnek is bántóan egyszerű. Csak sík felületek határolják, a szélvédőkben sincs hajlat, csak egyetlen szál ablaktörlő, de erről még senki nem asszociált a Német Túraautó Bajnokságra. A legszebbek az eredeti, fém hűtőrácsos Pandák; teli bádog orr néhány függőleges szellőzőnyílással, nagy kár érte, hogy később fekete műanyagra cserélték.
Kisautó, kisebb, mint az Uno, de egy világ választja el őket, a Panda mellett az Uno igazi tágas, fullos luxuslimuzin. A Pandában már beüléskor elgondolkozunk, komolyan gondolták-e. Gyanús is, hogy nem, és igazából csak annyi történt, hogy tegnap kicsit elfajult a műhelyben a buli, és mi magunk hegesztettük össze a tetőfedésre tartalékolt bádoglemezekből.
A furcsa, hogy zörgés tulajdonképpen nincs, mert régi autókban általában a meglazult műanyag elemek, kárpitok szoktak zörögni, de ebben se műanyagok, se szigetelés, csak egy kis tweedszövet az ajtókon meg a műszerfalon, így viszont mindent hallunk, ami gépészetileg egy autóban menet közben hallható. Az ajtóréseken bejön a motorolaj meg a meleg gépzsír szaga, tempó függvényében a kipufogóé is. Méretben Trabant, hangulatában a puszta lemezek sajátos pengése-döngése miatt inkább Wartburg.
