Olyan cuccot szeretne, ami tulajdonképpen nincs is? Kis szerencsével talál egy gyártót, aki egy meglévő terméket addig alakít, amíg pont jó lesz autójához.
Az új autó minidig sok macerával jár. Lehet megint felnit, téli gumit, jégkaparót, láthatósági mellényt meg még ki tudja mit venni, amit eladtunk az előzővel együtt. Ugyanez a játék a megszokott, utólag beépített kényelmi-biztonsági felszerelésekkel, mint a gyári hifi upgrade-je, meg a telefon-kihangosítás, amit vagy tud az új szerzemény, vagy nem. Jelen esetben vagy nem.
Eldöntöttem, nem piszkálom a gyári hifit. Valószínűleg öregszem, de a gyárilag beépített hangszórók meglehetősen tisztességesen teszik a dolgukat, a középkonzolban terpeszkedő, mindenféle kezelőszervvel és képernyővel egybeépített audio egységet meg szemre leginkább csak csákánnyal lehetne megbontani. Adott tehát a feladat, hogy az aránylag sok havi kilométeremhez rendeljünk aránylag sok zenét anélkül, hogy állandóan CD-t kelljen válogatni, hozni-vinni, és a tokból ki – tokba vissza traumán átesni. USB-s csatlakozás kell tehát bónuszként, az alapfeladatként jelentkező telefonkihangosítás megoldásán felül.
Naiv ügyfél először mit csinál? Felhívja a gyártói képviseletet, hogy az autóban már bent lévő, működő gyári vezetékes kihangosítóból vajon mennyiért csinálnak kékfoggal is működőt. A kolléga a vonal túloldalán roppant készséges, és röviden vázolja, hogy a beépített gyári audio rendszer azonos típus esetén is eltérő módon lehet alkalmas a műveletre, ezért többféle Bluetooth adaptert tudnak ajánlani a probléma megoldására. Mivel az egyes adapterek ára között 70-100 ezer forintos eltérés is lehet, fáradjak be a szervizbe, ahol megnézik az autóm fejegységét, és megmondják a tutit. Én meg persze fáradok, azóta is.
A B terv a korábban bevált, Nokia által gyártott külső BT rendszer. Nézzük az igényeket: legyen kijelzője, távirányítója, ne legyen ronda, lehetőleg illeszkedjen az autó belteréhez. Szimpatikus modellt találtam nettó 50 ezer forintos áron, plusz beszerelés. Alapvetően ott bukott meg a dolog, hogy meg kellett volna fúrni a műszerfalat a rögzítéshez, hogy értelmes, jól látható helyre lehessen rakni. Ráadásul akkor tudatosult bennem, hogy a középkonzolon és a kormányon lévő, telefonálásara használatos gombokat akár le is ragaszthatnám piros szigszalaggal, mert külső rendszerrel pont semmire nem lesznek jók. Kár, mert a kiszemelt modellhez amúgy drótnélküli távirányító és változtatható színű kijelző is volt.
Elszánt vásárló nem adja fel, tovább keres. A rafinált marketing persze megint kifogott rajtam, látom a Dension új hirdetését valami banneren, nosza klikkeljünk. A promotált cucc – Dension Five – kihangosít, megy a zene USB-ről és iPod-ról, mindezt egy dobozban. Csak épp nem kompatibilis az autóm rendszerével. Ha már az oldalon vagyok, rákeresek a kompatibilitás mátrixban a gépkocsi gyártmány – audio rendszer kombó szerint, mi lehet jó vajon nekem. Látom, hogy a típusba szerelt másik két fejegységhez van passzoló cucc, csak nekem intézett az öreg Murphy nem kompatibilis rendszert. Gondoltam, a biztonság kedvéért rákérdezek, friss-e az a lista, hátha időközben lett eszköz az autómhoz, csak még nem került fel a weblapra.
Kiderült, hogy bétatesztelőket keresnek az új termékhez, hát bepróbálkoztam – és sikerült. Azzal szembesülni kellett, hogy a reklámozott megoldás nem kommunikál az én fejegységemmel, ezért egy másik modul, a Gateway500 lett a kísérlet tárgya – merthogy ennek a terméknek sincs lefejlesztve az én audio rendszeremhez illeszkedő változata. Nem probléma, megcsináljuk – mondta a kedves gyártó egyik vezetője. Kicsit értetlenkedtem, mire felfogtam, hogy a gyártó egyik vezető fejlesztője addig berheli majd a Gateway500 szoftverét, amíg nem kommunikál az én Audio50 típusú berendezésemmel. Ígéret szerint rövid fejlesztői készülődést követően kaptam a telefonhívást, vigyem be a kocsit egy megbeszélt időpontra, aztán hagyjam ott egy napra és beszerelik a rendszert, megcsinálják az első körös teszteket, beállításokat a rendszerrel. És lőn.
Következő snittben már ott a kocsiban a rendszer. Ami pazar: kapcsolódik a telefon, ha úgy tartja kedve, egyből. Használhatom a kormányon és a középkonzolon a telefonos billentyűket, gombokat, szinkronizál a rendszer, és a központi kijelzőn látom a névlistámat, hívást kezdeményezni vagy fogadni úgy is lehet, hogy a telefon végig a zsebemben. Azért van a bétaságnak árnyoldala is: a telefon és a rendszer a bekötést követően csak minden második alkalommal hajlandó párosodni. Telefonhívás alkalmával szinte minden beszélgetőpartner arról panaszkodik, hogy nagyon halkan hall engem – a mikrofon hangerejét persze nem tudom állítani sem a telefon, sem az audio rendszer kezelőszerveivel. A rendszer lassan olvassa be a listákat (telefonkönyv, híváslisták), és valami rejtélyes okból a szinkronizálást esetenként a G betű után abbahagyja. Robit ilyenkor listából nem hívunk, csak a telefonról kezdeményezünk hívást, már ha sikerül. De nem sikerül, valamiért a telefonról kezdeményezett hívásokat elindítja, de nem épül fel a kapcsolat, nem is jelenik meg az akció a híváslistában.
Megbeszéltek szerint a hibák leírását mailben küldözgetem a fejlesztőknek, aminek alapján ők javítják a hibákat, módosítanak a rendszeren. Miután egy rakat hibát jelentettem, nemsokára értesítenek, mehetek szoftverfrissítésre. Ez alkalommal a helyszínen követem, mi történik a rendszeremmel, mert ilyet úgyse sűrűn lát az ember.
Kiderül, a telefonos kapcsolat azért volt instabil, mert először a régebbi Bluetooth modult szerelték a kocsiba, ezt most ki is cserélik egyből. A „lehúzom az optikát a CAN-buszról” bemondásra kicsit lesokkoltam, mert hallottam már olyat, amikor a rendszeren vándorló, kényelmi extra lehúzogatása által generált hibaüzenet teljesen meghülyítette valamelyik központi vezérlő egységet. (Meséltek a srácok, hogy az első szériás, CAN-re kötött BT adapter időnként simán lehúzta az ablakot.) De aggodalomra semmi ok, ebben a kocsiban le van választva az audió rendszer, az egy MOST (Media Oriented Systems Transport) szabványú külön optikai hálózaton van, ami egy átjáróval kapcsolódik a CAN-re - tehát gubancot nem okozhat.
Mi az a CAN-busz?
A CAN tulajdonképpen egy, az autóban lévő helyi hálózat, teljes nevén Controller Area Network. A járművekben használt CAN-busz rendszer fő alkalmazási területe a motorvezérlés, a sebességváltó, és a fékrendszer valamint az egyéb biztonsági rendszerek (ABS, ESP, stb.) kommunikációjának biztosítása. Ebbe a hálózatba kapcsolódnak még a különböző kényelmi berendezések is, mint pl. a légkondicionálás, a központi zár, az ülés- vagy a tükör állítás elektronikái.
A technológiát a BOSCH fejlesztette ki még a 80-as évek elején, használata a járműiparban, az orvosi műszerek és az ipari gyártóberendezések gyártása terén terjedt el leginkább – sőt, ISO szabvány is lett belőle.
Ezután kezdődött a játék a korábban bejelentett hibák tesztelésével. Mindent próbáltunk helyben, ha nem működött, akkor javítás. Azaz a fejlesztő kolléga számítógépen módosít valamit a problémás állományon, azt pendrive-ra másolja, pendrive rádug a rendszerre, és már fut is a módosításokkal. Az ember szeme láttára lesz működő valamivé a korábban kvázi nem létező termék - élőben sokkal nagyobb flash, mint így leírva, higgyék el. Így sikerült javítani a telefonról kezdeményezett hívások problémáját, a kapcsolódási gondokat, a szinkronizálás körüli anomáliákat, és jópár telefonhívás alatt nagyjából belőni a kihangosító mikrofonjának hangerejét. Saccra persze, mivel menetzajt nem tudtunk imitálni a kocsiba, fel is vésem hibaként ezt is (deköcsögvagyok szmájli).
Az új beállításokkal aztán kezdődhet a második tesztkör. A telefonos funkciók nyüstölése nem hozott ki újabb hibákat, az USB-s rész pedig köszöni, jól van. Egyszer meggyűlt ugyan a baja egy 16 Gb-os pendrive-val, de újraformázást követően a hibajelenség nem ismétlődött. A telefonálás közbeni hangerőre viszont továbbra is sokan panaszkodtak, erre ki kellett találni valamit. Jött az ötlet, hogy a szükséges módosítást tulajdonképpen én is el tudom végezni, ha mailben megkapom a konfigurációs fájlt. Elmagyarázták nekem, hogy a szöveges fájl melyik sorát milyen értékek között kéne változtatni a kívánt eredmény eléréséhez, csak kísérletezgetni kell. Nosza, Wordpad elő, konfig fájl megnyit, majd módosít és elment. Ezután felmásolás pendrive-ra, autóhoz leballagás, USB csatlakoztatása, rendszer bekapcsolása – és a dolog működik. (A MOST rendszer plug&play, mondtam már?)
Magamfajta laikusnak kisebbfajta csoda ez. Érzi az ember, hogy furcsa, aminek részese lett. Gondolok itt gyerekkorom halvány emlékképeire a kurblis Moszkvics 408-ról, amihez képest a tíz évvel ezelőtt birtokolt fapados Astra G gyakorlatilag űrjárműnek tűnik. Most meg különálló hálózatok vannak az autómban, és számítógép előtt ülve programozom az audio rendszerem tulajdonságait. Riasztó, nem?
