Szerszám szombat: szemcseszórás szódabikarbónával

Amióta bekötötték az internetet a legutolsó amerikai fészerbe is, csodálatos sufnivideók aranybányája lett a Youtube. Szokásommá vált, hogy mielőtt nekilátok valamilyen nemszeretem feladatnak, mint például a fényezőpisztoly-mosás vagy az alkatrészpucolás, előző este megfelelő keresőszavakkal magamra rántok egy jókora dózis varázstrükköt. Ezek nagy része sajnos egyáltalán nem, vagy nem úgy működik, ahogy az ember reméli, de előfordult már, hogy zseniális fogásokat lestem el a zinternetről. Most a karburátorpucolás elfeledett, majd sokszor újrafeltalált tudományával kísérleteztem.

Tudom, ma már ükapáink sem emlékeznek arra, hogy a karburátort vajon kanalazni kell vagy fúrni lehet vele, hacsak nem robogóznak, de senki se riadjon meg, tetszőleges alumínium-ötvözetből készült sérülékeny motoralkatrész behelyettesíthető a karburátor helyére. Akinek semmi hasonlóval nincs dolga, legfeljebb az intellektuális érdeklődés késztetheti a továbbolvasásra, de ígérem, szaftos kókányolás is lesz benne.

A többlépcsős pucolóorgia alanya egy pár 45-ös Weber DCOE karburátor, amelyeket a BMW-mhez készítek elő. Ha valamivel imádok pepecselni, az a karbi, ezek között a kedvencem a fekvő Weber, nem véletlenül ez kerül a 02-esre. Százezer alatt a legromosabb, hiányos pár 45-öst se lehet már megkapni, az olyanok, amiket fel is lehet rakni egy rendes motorra, inkább a duplájába kerülnek. Viszont ha az öntvény egyben van, szinte bármilyen állapotról vissza lehet hozni egy alapos felújítással, amiben nem kis része van a golyóscsapágyas pillangószelep-tengelynek, illetve annak, hogy szinte bármilyen alkatrészt be lehet szerezni hozzá, még ha nem is olcsón. Szóval érdemes elbabrálgatni velük, és a szétszedés után a legkényesebb rész a karbiház és a fedél aprólékos megtisztítása.

A régi iskola szerint ilyenkor nagy levegőt kell venni, és irány az alkatrészmosó, pár napos áztatás után általában leoldódik az évtizedek alatt lerakódott kosz, és alig néhány óra szüttyögés után az olajpárlat-koktélban már egész használhatóan néz ki a karbi. Én utolsó lépésként még nitrohígítóval is át szoktam menni rajta, de az eredmény általában csak műszaki szempontból kielégítő, az aluötvözetbe valahogy úgy bele tudja rágni magát a kosz, hogy mindig foltos, pöttyös, tarka marad. Jól működik így is, de egy szépen rendberakott motortérben mindig a karbi a koronaékszer, főleg, ha egy pár fekvő ikerről van szó. Magyarán az volt a cél, hogy szép is legyen, ne csak jó.

Régóta hallottam már susmorogni ilyen-olyan műhelyek sarkában, szabadkőműves-páholyokban, hogy a műfogsortisztító tabletta aranyat csinál a sárból. Két tabletta egy kis langyos vízbe, bele a karbi, és pár perc pezsgés után már halászhatjuk ki az újszerűen csillogó öntvénydarabot. Végül is, nem tűnik hülyeségnek, ha lehozza a fogkövet, miért ne bírna el a néha elvízkövesedett úszóházú karburátorokkal. Az enyéimben vízkő ugyan nem volt, de klasszikus, ráégett, olajos, kormos fekete lepedék annál több. Egy kísérletet megér, gondoltam; az alkatrészmosást mindenki halálosan unja, aki egy óránál többet matatott már vegyvédelmi kesztyűben az illatozó kádban; vagyis ha csak egy fikarcnyi kis esély van arra, hogy ezt meg lehet úszni vagy legalább le lehet rövidíteni, azt megragadja az ember.

Másfelől közelítve, az alkatrészmosó folyadék, nitró vagy bármi, amit erre használ az ember, elég agresszív cucc. Egy ideig elvan az ember a mosóbenzines lábos felett, röhögcsél, ha kicsit kitágul a pupillája a hígítótól, de így lassan húsz év szerelés után már nem egyszer elgondolkodtam azon, mennyire pusztítom magamat és környezetemet a temérdek még oly pedánsan ártalmatlanított trutymóval, ami csupán azt a célt szolgálja, hogy megtisztuljon az alkatrész. Ha ezt egy langyos vizes oldattal le lehetne tudni, óriási áldás lenne.

Sajnos nem lehet. Melegítettem egy lábos vizet, beletoltam két vagy három Coregát, pezsgett is rendesen. Az eseményeket követve látszott, hogy nem ugrik le magától a kosz, ezért tessék-lássék nekiláttam a meleg vízben fogkefézni, bár bevallom, mérsékelt lelkesedéssel, hiszen pont a fogkefézést szerettem volna megspórolni. A siker részleges volt: a fogkefézés hatására tagadhatatlanul lejött némi kosz, de messze nem olyan hatékonysággal, mint amit megszoktam a szénhidrogénektől. Tíz-tizenöt perc után megrekedtem egy bizonyos állapotban, ahonnan úgy látszott, nehéz lenne tovább fejlődni, itt feladtam.

Ám ez még csak az első felvonás volt. Ha a karburátor és pucolás idegen nyelvű megfelelőit beírja az ember a keresőbe, hamar megleli a citromlét. Egy egészen meggyőző videót is találtam, amelyen egy komplett, szétszedetlen SU-karbit szabadított meg egy középkorú fickó egészen tetemes mennyiségű lerakódástól. Azért is tűnt hihetőnek, mert nem ígért teljes sikert, és eleve ajánlotta a kefézést, mint kiegészítő műveletet. Így aztán egyik nap hazafelé beugrottam a kisboltba, vettem egy szép nagy palack diszkont citromlevet, és megint csak meleg vízben oldva beletettem az egyik lecsupaszított karbit.

Rendesen felmelegítettem a platnin, talán ennek köszönhető, hogy a műfogsorpasztillánál nagyobb sikert értem el. Persze, összehasonlító kísérletnek csapnivaló volt, hiszen egymás után használtam a két szert, nem egymástól függetlenül, de ha másodjára a citromlé még le tudott hozni olyasmit, amit a Corega nem, akkor én azt mondom, jobb. A réz alkatrészek kicsit bevörösödtek, és némi zsírtalanító hatást is tapasztaltam. A citromlét nem nevezném tök alkalmatlannak, hasonló hatékonysággal hozta le a koszt kefézés közben, mint egy átlagos mosófolyadék.

Bár a csoda nem történt meg, két sikálás után már egész emberien néztek ki a karburátorok. A citromlével lehet, hogy legközelebb is megpróbálkozom, bár az alkatrészmosó-nitró kombináció azért jóval hatásosabb. De annak tükrében, hogy utána mi következett, fölösleges volt az egész erőlködés.

Egy Youtube-csatornánál jóval megbízhatóbb forrásból hallottam meg, hogy a szódabikarbónás szemcseszórás az új sláger. Némi kutatás után kiderült, természetesen már ezt is ezren nyomják, akár átalakított, felsliccelt locsolóslagba dugott levegőfúvópisztollyal is, de egy kicsit alaposabb utánaolvasás után egyre vonzóbbnak tűnt a dolog.

A műfogsortisztítóval és a citromlével egyaránt az volt az aggályom, hogy ha benne marad egy apró járatban, akkor ki tudja, mit művel a savas cucc, ezért extra óvatosan öblögettem ki, perceken át, majd levegővel addig fújtam a furatokat, amíg száraznak nem tűntek. A klasszikus, restaurálós módszert hasonló okok miatt kezelem aggályosan: a homokfújás, üveggyöngyözés során sok helyre bemennek a szemcsék, és a folyamat során mindenképpen fogy, tömörödik az anyag. Persze ma már nem homokkal fújnak, és több karbit összeraktam már üveggyöngyözés után, amelyek mind jól működtek, de a szódabikarbóna egyszerűen zseniálisnak tűnt.

Olyan anyaggal szórni, ami vízben oldódik, és még csak nem is káros a környezetre, fenomenális. Elég utána vízzel leöblíteni az alkatrészt, és már nincs is miért aggódni. Ráadásul ha csak szökőévente egyszer csinálja az ember, akár az udvaron is megteheti, egy locsolás után már rend is van. Mondjuk a növények nem biztos, hogy megköszönik, de egy olajcsöpögős autónál semmiképpen nem rosszabb.

Mindez elég ok lenne arra, hogy mindent szódabikarbónával fújjunk le, ami a kezünk közé kerül, hiszen nem is drága, úgy 250 forint körül be lehet szerezni kilóját, de az igazi csoda az, ahogy leszedi a koszt. Valami olyasmit olvastam, hogy a szemcsék a felületre csapódva felrobbannak, és ezzel gyakorlatilag ledinamitozzák a lerakódásokat, ami furán hangzik, egészen addig, amíg meg nem látjuk az eredményt. Gyönyörű, sérülésmentes alumíniumfelület marad a szórás után.

Nincs felérdesedés, mint a korundos szemcseszórás után, nem kell üveggyöngyözni, hogy sima, tömör legyen a felület. Nagyon úgy tűnik, hogy a szódabikarbóna nem bántja még a sérülékeny aluötvözetet sem, amiből a karburátorok készülnek. Közel olyan kinézetű alkatrészeket kapunk, mint üveggyöngyözés után, sőt, inkább az új alkatrészre hasonlít az eredmény.

Az egyetlen probléma a házi szórásnál, hogy komoly kompresszor kell hozzá. Az én ötven literesem fél-egy perc szórás után elölről kezdheti feltermelni a nyomást. Próbálkoztam alvázvédőpisztolyokkal is, hogy igazán okosba nyomhassam, de általában az a baj, hogy a porcukorszerűen finom szódabikarbónából túl sokat szívnak fel ezek. A homokfújó pisztoly szintén, de a kis kamrámban, ahol cirkulál az anyag, ez nem jelent problémát, legfeljebb annyit, hogy nehezen látni a porviharban, hogy mit is fújunk.

A DCOE-k házával mindenesetre elégedett vagyok, már csak össze kell szerelni őket. Ha legközelebb ilyesmit kell csinálnom, a durva kosz letúrása után egyből szódabikarbónával megyek neki, áztatgatni fölösleges.