30 ezrenként olajcsere?
Korábbi írásom kapcsán megint előjött - a szlovák rendszámozás mellett - a hosszú olajcsere periódus kérdése. A kommentelők virtuálisan egymás torkának estek, a két véglet volt a maximum 10 ezer kilométerenként olajat cserélő és a gyári, a hosszú csereintervallum esetében akár 35 ezer km-enként olajat cserélők tábora. Igazán senki nem tudott konkrét érvet felhozni, csak a "sötét lesz az olaj és fogyni kezd", valamint "a gyári mérnökök nem hülyék" indokok hangoztak el a két tábor között.
A valóság azonban – mint általában – nagyon sokrétű. A járműhasználati szokások megváltozása, az igény a ritkább karbantartásra, valamint a marketingrészlegek nyomása a 2000-es évek elején megalkotta a flexibilis olajcsere-intervallumot.
Ez azonban nem úgy történt, hogy valaki egy unalmas délutánon kijavította az olajcsere-adatot az excel táblában tízezerről harmincezerre, hanem egy hosszas fejlesztés eredménye. Ez a fejlesztés nemcsak motor oldalról történt meg, hanem a kenőanyag-gyártók oldaláról is, nyilván az autógyártók kérésére.
A motort el kellett látni olajszint-figyelmeztetővel, hiszen 30 ezer km alatt akár a minimum alá mehet a szint, ez teljesen normális és természetes. Az olajkört is át kellett tervezni, hogy a lokális hűtési helyek ne legyenek annyira intenzívek, másrészről viszont az olajhőfok se szálljon el még extrém terhelésnél sem. Mert 7500 km alatt ez nem probléma kétszer-háromszor, de harmincezer alatt tízszer már probléma lehet. Az olaj viszkozitását (folyadéksúrlódását) csökkenteni kell, hogy a szivattyúzhatósága jobb legyen, valamint adott teljesítménnyel ugyanannyi idő alatt több olajat tudjunk a csapágyakban és egyéb kenési helyeken biztosítani.
Ennek megfelelően a hígabb olajokhoz a motor szerkezeti elemeit is illeszteni kellett, kisebb illesztéseket használni, jobb tömítéseket, pontosabban megmunkált felületeket. Az olajtöltet mennyiségét is növelni kellett, még régen gyakori volt a 3-4 liter közötti mennyiség, ma már kevés autó van öt liter alatt. Ez önmagában több, mint 20 százalék eltérés.
A kenőolajgyártók pedig megkapták a feladatot. Híg kenőanyag kell, lehetőség szerint SAE viszkozitási kategóriában 0W-30, esetleg 5W-30-as olaj, továbbá bírnia kell az esetenként 30 ezer km-es cserét, amit persze motoroldalról szigorúan kontrollálunk. Ezt a kontrollt terhelésfüggő változó (flexibilis) olajcsere-intervallumnak hívjuk és meghatározása elég komplex.
A kenőolaj elhasználódása nagyon sok körülmény függvénye, amit a motorüzem kapcsán az intervallumot meghatározó szoftvernek figyelnie kell. Ma ritka az olyan sorozatgyártású személyautó, ahol az olajat valami figyeli, méri a viszkozitását vagy szagát, színét. Ellenben tudják, hogy az elhasználódás mértéke arányos bizonyos üzemi körülményekkel, és ezeket figyeli a szoftver. Például, hogy hányszor forgattuk hidegen 3000 fölé. Hányszor indítottunk hidegben és mennyit ment a motor üzemi hőmérséklet alatt. Amikor ezek a kedvezőtlen körülmények előfordulnak, akkor a szoftver virtuálisan behúz egy strigulát, és ha mondjuk öt strigula összejön, akkor csökkenti a csereintervallumot ezer kilométerrel. Másrészről ha reggel elindítjuk az autót, az autópályán utazunk egész nap 2400-as fordulattal 130-cal, akkor nyugodtan maradhat bent a megfelelő fizikai és kémiai tulajdonságú olaj akár 35 ezer kilométert.
A fix csereintervallumot nem lehet pontosan belőni, mert nem tudjuk, hogyan üzemel az autó, így pesszimistára kell állítani, legalábbis annak közelébe. Mert extrém terhelésnél sem szabad tönkremenni, és nem tudjuk ki hogyan használja az autóját. Ez persze pazarlás, pénzkidobás és környezetszennyezés egyben. Erre volt egy műszakilag is megalapozott válasz a flexibilis intervallum.
A kenőolaj az utóbbi 20 évben forradalmi változásokon ment át. Ennek oka nem csak a szigorodó környezetvédelmi normák voltak, hanem a gyártók oldaláról megkövetelt hosszabb csereperiódus, valamint a motorok szerkezeti átalakulása. Az alapvető kenési helyek természetesen maradtak, de a kenőolaj fizikai és kémiai tulajdonságai alapjaiban változtak meg. A szintetikus olajok ebben a kategóriában teljesen kiszorították az ásványi olajokat, az adalékok térfogat aránya eléri a hordozóolaj 50 százalékát, az árakat tekintve pedig az adalékok néha az olaj árának 90 százalékát teszik ki. Ezek az adalékok célirányosan arra vannak fejlesztve, hogy akár 30 ezer km-t is bírjanak, ne savasodjon el az olaj, felületi feszültsége maradjon úgy, hogy habzásra ne legyen hajlamos, továbbá a hordozóolaj fizikai tulajdonságai, mechanikus terhelhetősége is megfelelő legyen két év, illetve akár 30 ezer km-re is.
Nyilván kell hozzá a rendszer, ami figyeli az üzemi körülményeket, mert ha minden reggel 3 km-t megyünk és azt a hármat hideg motorral és nagy fordulaton, akkor szépen lepontoz minket a rendszer, és azt vesszük észre, hogy valóban 10 ezer kilométerre írja az olajcserét. Az egész rendszer nagyon jól ki van találva, és műszakilag teljesen megalapozott.
Az emberek azonban furcsák. Bizonyos dolgokat elfogadnak, bizonyos dolgokat viszont nem. Elfogadjuk, hogy az autópályán, bekapcsolt klímával folyamatosan megyünk 130-cal, és nem állunk meg az autót pihentetni, pedig mehetnénk 90-nel és néha megállhatnánk pihentetni, hűteni a technikát, mert régen ez volt és néhányunknak még ma is ez van.
Azt viszont képtelenek vagyunk elfogadni, hogy az olajat akkor cseréljük, amikor kell. Persze erre is van okunk, hiszen a haver amikor cserélte az olajat fekete, vízszerű trutyi jött ki és az utóbbi időben már ette is a motor. A hülye Motordoktor meg 30 ezrenként cserélte és szét is ment a motorja. Ami igaz, azonban a hajtórúd hirtelen szakadása nem vezethető vissza kenési rendellenességre, hiszen a kenéshiány egy kicsit hosszabban lezajló, más jellegű meghibásodáshoz vezet. Ez anyaghiba volt.
A korábbi céges autómat, az Opel Astrát 260 ezer kilométerrel adta el a cég és mindig körülbelül 30 ezrenként cseréltettem az olajat, de köszöni jól volt az Isuzu gyártmányú 1,7 CDTI motor.
Nehezen tudjuk elfogadni, hogy a híg, fekete lefolyó olaj pontosan olyan, amilyennek lennie kell. Már nem a SAE 20W-50-es korszakot éljük és most sem fő szerepe a kenőolajnak a zajcsillapítás, illetve nem értékmérője a kenőképességének. Hiába mondta azt Misi bácsi a szervizben.
Viszont ésszel kell élni, nyilván a tervezéskori paraméterek módosulnak, így az üzemeltetést is módosítani kell. Amikor megvesszük a visszatekert Audit, akkor már nem érdemes az olajcsere-intervallum kijelzőt figyelni, és csak akkor cserélni, amikor jelzi, mert a gyűrűk már nem tömítenek úgy, több égéstermék jut az olajba, jobban savasodik az olaj és erre nem terveztek. A flexibilis olajcserét kalkuláló szoftver a 10 hidegindítást úgy gondolja, hogy tízszer pöccre indul, nem kell 5 másodpercet indítózni és telelocsolni az égésteret elégetlen gázolajjal, ami bejut az olajba.
Szabály nincs. Új autóban, mondjuk 100-150 ezer kilométering nyugodtan tarthatjuk a gyárilag előírt olajcsere intervallumot, nem ártunk vele, csak a környezetet és a pénztárcánkat kíméljük. Ha a motor kezd kopottabb lenni, akkor csökkentsük mondjuk 20 százalékkal a csereperiódust. Megfelezni, mondjuk 30 helyett 15e km-enként cserélni soha nem indokolt, ugyanis ha a kenőolaj ennyivel gyorsabban használódik el, akkor ott már egyéb, javításra szoruló mechanikai baj is van. Azt meg sem adalékkal, sem ráolvasással, de még sűrű olajcserével sem tudjuk javítani.