Korrekt autó a roncstelepről

Totalcar Erőmérő: Mazda MX-5 1.8 NA - 1996

2018.07.20. 16:20 Módosítva: 2018.07.20. 16:45

A Totalcar Erőmérőben valóban nagyon sokféle és érdekes autó megfordult már az Autokorbelnél. Mazda MX5-ösből ez már a második autó, azonban ez egy ritka, első szériás, de 1,8 literes motorral, ráadásul nagyon szép állapotban. Kíváncsiak voltunk, hogy a megbízható és klasszikus építésű 1800-as, DOHC motor mit tud a mérőpadon.

A Mazda MX5-ös NA, tehát első sorozatában egészen ritka az 1,8-as motor. Keveset is gyártottak belőle és sajnos már sokat megevett a korrózió, ami szinte egyetlen ellensége. Mechanikailag, akár motorját, akár a hajtásláncát tekintve nagyon jól bírja a kis Mazda, nem lehet egykönnyen megölni, amennyiben az olaj, víz és a többi dolog rendben van.

A mai Erőmérő főszereplőjének motorja első szériás egynyolcas, ebben nem volt változó szelepvezérlés, de természetesen tizenhat szelepes, két felül fekvő vezérműtengellyel. A motor kódja BP-ZE amely több korabeli Mazda modellben is szerepelt, kisebb változtatásokkal és az MX-szel ellentétben nem hosszában, hanem keresztben beépítve. Az MX-5-ösben nem kapta meg a 323-as GT-ben is jelenlévő VICS (Variable Inertia Charging System) változó hangolású szívócsövét, ellenben módosított főtengelyt és nagyobb dugattyúhűtő fúvókákat terveztek hozzá, hogy jobban bírja a terhelést. Egyéb tekintetben a motor az 1,6-os ikertestvérének tekinthető, csak furata, illetve lökete más. Számos alkatrésze azonos, szerkezeti kialakítása pedig megegyezik.

Olyan további érdekességek vannak a motoron, mint a hengertömb merevségét növelő alumíniumbordás olajteknő, ahol az olajszivattyú szívókosarának elhelyezkedése úgy van kialakítva, hogy 1,5g-s oldalgyorsulás esetén se szívjon levegőt a szivattyú. Az MX motorjának alapját képező konstrukció csak 129 lóerős volt, mert 91-es benzinre optimalizálták. Az MX-5 esetében a kompresszióviszonyt kicsit növelték, így legalább 95-ös oktánszámú benzinnel kell etetni, és teljesítménye 131 lóerőre emelkedett. 

Már a tervezéskor gondoltak rá, hogy feltöltött verzióban is megállja a helyét, a feltöltött változat kódja BPT. A mechanikus tartalékokban rejlő lehetőségre hamar rákaptak a tunerek is, az MX-5-ös nagyobbik blokkját eredményesen egészítették ki kompresszorral, turbótöltővel, ugyanis a mechanika nagyon jól bírta annak ellenére, hogy azért a BP-ZE és a BPT motorok nem egyeznek meg teljesen. A mérésre érkezett MX-5 NA nagyon szép állapotú, ritka jó felszereltségű, klímás modell. Eleve ritka a klímás NA, de egy klímás és 1,8-as párját ritkítja.

A motornak jó hangja volt, olajfolyásnak nyomát sem láttuk, nem is füstölt, ennek ellenére úgy készültünk a mérésre, hogy nem fogja tudni a 131 lóerőt, hiszen a viszonylag nagy literteljesítményű szívómotorok tényleg csak ideális körülmények között produkálják a névleges értéket. Néhány lóerő mindig hiányzik. Ennek számos oka közt a koszolódott injektorok, a kicsit butult szenzorok, és nyilván a kopások, illetve a vezérlés pontatlansága szerepelhet. A szívómotorok maximális teljesítménye, pláne a 6500/perc fölött forgó, relatíve nagy fordulatú szívómotorok teljesítménye csak akkor érhető el, ha minden optimális.

Ezúttal sem jött elő minden ló a mérés során, de szégyenkezésre semmi ok, a görbék szépek, és látszik a formájukon, hogy az autóban ott a bugi, nem véletlenül olyan élvezetes vezetni még így, több mint húsz éves korában is.

Nézzétek meg a videót, hallgassátok meg a Mazda hangját, és okuljatok a részletekből! Ha érdekesnek találjátok az Erőmérő sorozatot, iratkozzatok fel a Totalcar Youtube csatornájára, érdekes autók jönnek.

Korábbi epizódok:

Keveset tud, de azt örökké
Kedvenc lett megjelenésekor a Favorit. Kitűnt a keleti blokk választékából. Mert a már akkor is öreg motor remek otthonra talált az autó elejében.
Egy tényleg tartós szívó benzinmotor
Sajnos felénk nem terjedt el, pedig ez egy igazi többcélú jármű. Tágas, jó, strapabíró. De hogy bírja a motor 36 év után?

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.