Használt autós illúzióromboló sorozatunk, a MűhelyPRN harmadik epizódjában egy 2002-es Skoda Octaviát vizsgáltattuk át, hogy megtudjuk, mennyi nyomot hagy a magas felszereltségű, de már tizenhét éves autón 300 ezer változatos kilométer. Ez a TDI motorral szerelt kombi összkerékhajtású, xenonfényszórós és pont most kéne beleönteni némi pénzt. Mennyit? Miért? Rögvest kiderül.
A hatezer tagú Hungarian Octavia Klub több mint kétszáz tagja kérésünkre összegyűjtött néhány vásárlási tanácsot a típus első generációjának jobb megismeréséhez. Bár ezt a generációt az 1,4 literes benzinmotortól az RS-változat 1,8-as turbómotorjáig mindenféle benzines és dízelmotorral gyártották, itthon jellemzően az egyhatos benzinesekből, illetve az 1,9 TDI különböző adagolós és PD-verzióiból lehet a legtöbbet megtalálni a hirdetésekben. Mivel az autó a VW-konszern terméke, rengeteg alkatrésze megegyezik a négyes Golféval, sőt, az Audi TT-ével, így bármit meg lehet kapni hozzá újként és a bontóban is.
- Vásárlás előtt nézzük meg a kerékjárati íveket, a küszöbvégződéseket, a korai évjáratokon a tankbetöltő nyílás környékét, illetve az összes ajtó alsó peremét, mert az Octaviák általában ezeken a pontokon kezdenek rohadni.
- Az első futómű lengőkarjainak szilentjei a főként tizenéves, és általában több százezer kilométert futott autókon már lóghatnak, ezeket az autó felemelése után egy ügyes szerelő észreveszi, a rutinos tulajok pedig az Audi TT keményebb alkatrészeire cserélik az eredetieket.
- A váltó néha nehezen kapcsolható, olykor recseg vagy eltűnik egy-két fokozat. Enyhébb esetben a mozgatórudazatot kell cserélni, máskor a billenésgátló adja meg magát. Ha a probléma tartós, a szerkezet kezdi feladni – jöhet a felújítás.
- A küszöbök emelési pontjai gyengék, itt szinte az összes példány horpadt, erre is vessünk egy pillantást.
- Az ajtókban található kábelátvezetések megtörnek néha, ilyenkor a központi zár nem reteszel minden ajtót.
Mivel nagytestű autóról van szó, az 1,4-es alapmodellt csak városi és egy-két személyes használatra ajánlja a klub, de az 1,6-os, száz lóerős benzinmotorral már korrekt lendülettel mehetünk. Sokak kedvencei az 1,9 TDI és PD TDI motorok, melyekben rengeteg kilométer lehet és bár tartósak, ilyen motorral szerelt Octaviából manapság nehéz megkímélt állapotút találni.
Ha szeretnél alaposan felkészülni a használtautó-vásárlás összetett folyamatára, ide kattintva találsz 5+1 tippet, melyekkel te is kiszúrhatod a leggyakoribb átveréseket!
A MűhelyPRN-ben a Totalcar olvasóinak autóit vizsgáljuk át a Pryma Autócentrumban. Az átvizsgálásért ezúttal senkinek nem kell fizetnie, de nemcsak az autó gazdája nyer, hanem mi, a sorozat tanulni vágyó készítői és a nézők is. A jelentkezéshez kattints erre a szövegrészre, majd töltsd ki a Google-űrlapot! A kiválasztott autók gazdáival hamarosan felvesszük a kapcsolatot és mindent megtudhatnak a forgatásról, illetve az átvizsgálásról.
Korábbi epizódok:
- Az autó, ami karácsonykor is segít!
- Karácsonyi különkiadásunkban a Vérlovagok egyik autóját vizsgáljuk át, és megnézzük, miben más egy kéklámpás autó a hagyományosakhoz képest.
- Két fékhibával is ugrik a nagymacska!
- Fenn lehet kevés pénzből tartani egy egykori prémiumautót? Egy darabig biztos.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.