2020.09.11. 17:14

A Totalcar Erőmérőben ezúttal kora egyik csúcsmodelljét, a második generációs Audi A8 4,2 TDI-t gurítjuk a mérőpadra, mert kíváncsiak vagyunk, hogyan vészelte át ez a bonyolult technika az elmúlt tizennégy évet és közel 330 ezer kilométert. Az Autokorbel hitelesített mérőpadja ezúttal is tévedhetetlenül mutatja az igazságot.

Sértő, hazug sztereotípiák -ismerősek? Ezt ábrázolja az egyik legjobb Karotta-írás a nem közvetlen autótesztek műfajában. Leírja az előző évtized jellemző wannabe-menőinek mindennapjait, a világról alkotott képüket.

De mit jelent nekünk az akkori Audi A8? Kezdhetjük még korábban, a 100-asnál amelyben az öthengeres, gyönyörű hangú motor turbósítása és sokszelepesítése meghozta ugyan a teljesítményt, de a presztízst nem. Erre született az Audi V8 3,6-os, V8-as benzinmotorral. Gyanúsan úgy nézett ki a konstrukció, mint két összeforgatott, sornégyes Golf 1,8 GTI motor, de a nyolc henger üzenetét már hordozta. Mindezt még acélkarosszériában, 1988-ban.

Az áttörés tovább váratott magára. Aztán megjelent az első A8 a teljesen új, korszakalkotó alumíniumtestben, egészen új motorcsaláddal és lassan maga az Audi is megtalálta az utat a legnagyobbak közé. A 2000-es modellév elhozta a V8-as dízelmotort is, amely még ebben a generációban mutatkozott be, majd a 2002-től kapható volt a mérésre érkezett A8 D3/4E-ben, vagyis a következő A8-ban is, persze közben továbbfejlesztették.

Az Erőmérő mai epizódjában szereplő Audi A8 4.2 TDI gazdájának régi vágya volt egy ilyen autó, ezért a covidos határzár feloldása után azonnal indult Németországba megvenni a kiszemelt, 2006-os példányt. Azt már tudjuk, hogy a V8 a pokolban is V8 és no replacement for displacement, vagyis a lökettérfogatot semmi sem pótolhatja, így nem lepődünk meg, hogy a 4,2 literes, dupla turbós, V8-as dízelre esett a választása és nem a sokkal gyakoribb, háromliteres, hathengeres TDI-re.

A modellfrissítés előtti, 2006-os példány tele van extrákkal, talán mindet észre sem vettük a forgatás alatt és talán ez az autó saját Rulettkerék-projekt lehetne a kockázatai miatt: megvesszük azt, amit te nem mersz! Automata váltó, xenon, összkerékhajtás, motoros csomagtérajtó, kulcs nélküli zárrendszer, részecskeszűrő, légrugós futómű, napfénytető napelemmel... Mindez egy tizenéves autóban.

És akkor ott van maga a motor.  Járása melegen kisimul és dízel létére tipikus, nyolchengeres hangon szól. Már 328 ezer kilométernél jár, de a látszat alapján ez akár kevesebb is lehetne. Vajon mennyi maradt a gyári 323 lóerőből? Ez is kiderül az Erőmérő legújabb epizódjából.

Ha te is kíváncsi vagy hetente jelentkező sorozatunkra, iratkozz fel a Totalcar Youtube-csatornájára és ne felejtsd el bekapcsolni az értesítéseket! Ha pedig jelentkeznél méréseinkre, azt ide kattintva megteheted.

Korábbi epizódok:

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.