2020.10.29. 13:52

Bár sorozathibáról még nem beszélhetünk, úgy tűnik, tényleg nem egyedi eset, amely a negyedik generációs Jeep Grand Cherokee terepjárók dízelmotoros változataival történik. Egy hete írtuk meg olvasónk, Gábor történetét, akinek autója, egy 2012-es Cherokee jelenleg is motorcserére vár, mert alkatrész továbbra sem kapható hozzá, majd a cikket követően jelentkezett a Németországban élő Anna, aki szintén egy gondosan kiválasztott, kevés kilométert futott Jeeppel került lehetetlen helyzetbe. Szerencséjük is volt, de az eset így is nagyon tanulságos.

Anna és férje Németországban, 2018-ban, márkakereskedésben vásárolta meg autóját, egy 2014-ben gyártott Jeep Grand Cherokee 3,0 CRD-t, vagyis a közepes méretű terepjáró dízelmotoros változatát. Mint levelében írja, a négyéves autóban akkor mindössze 30 ezer kilométer volt, vagyis újszerűként vették birtokba, majd fél éven belül mentek vele további húszezret, mert sokat utaznak. Ezt a Jeepet attól a hivatalos márkakereskedéstől vásárolták, amely újként eladta az előző gazdájának és bár sokszor nem kellett karbantartásra vinni, azokat is mindig ugyanott végezték el korábban a Jeepen. 

Annáék 2018. október végén külföldre készültek az autóval, és mivel esedékes volt a kötelező karbantartás, előtte elvitték a márkaszervizbe. Innen azonban már nem jutottak haza, mert alighogy visszakapták a Grand Cherokeet az a műhelytől körülbelül 200 méterre lévő körforgalomban egyszerűen leállt. Két nappal később tervezték az indulást Hollandiába, ezért nem voltak nyugodtak, miközben a szerelők visszatolták a lerobbant autót a műhelybe, hogy feltárják a hibát. Erre az időre kaptak csereautót, azzal pedig csak utólag szembesültek, hogy szerencséjük volt, mert a hiba keletkezésétől számított két nap múltán járt volna le az autó gyári garanciája. Így viszont, a hatályos törvények szerint éppen a hiba miatt nyitott javítási munkalap hosszabbította meg a garanciaidőt néhány további nappal. Aki olvasta múlt heti cikkünket tudja, hogy egy efféle "szerencse" később milliókat érhet. 

Annáékat a rejtélyes lerobbanás másnapján hívták a szervizből: mehetnek az autóért, nincs semmi baja, a vezérlő számítógép sem tárolt hibakódot. Biztosan csak rossz napja volt a Jeepnek - olvasónk szerint így fogalmaztak, ami kicsit baljós összegzés egy négyéves autó esetében, amellyel kétezer kilométeres utazásra indulna a gazdája. 

Végül elindultak Hollandiába, de kétszáz kilométer után furcsa hangra lettek figyelmesek. Akkor azt gondolták, csak rémlátomás, a korábbiak utóhatása, ezért folytatták útjukat észak felé. Újabb 200-300 kilométerrel később azonban már biztos volt: a motor hangja megváltozott. Félreálltak egy holland határhoz közeli pihenőben és álló autó mellett hallgatták a motort. Felhívták a megszokott márkaszervizt, ahol azt javasolták, hogy keressenek egy másik márkaszervizt a közelben, így a Jeep végül az Aachenben található szakműhelybe került. Ekkor még saját erőből mozgott. 

A kereskedésben elmesélték az előzményeket, az aacheniek felhívták a márkaszervizt, majd miután a két műhelyvezető egyeztetett, Annáék két órával később visszakapták a Grand Cherokeet és folytathatták útjukat Hollandiába. 

Bár a szakemberek megegyeztek abban, hogy a motornak semmi baja, a klattyogó hang nem szűnt meg, de mivel ismét megnyugtatták őket, hogy nem találtak hibakódot a Jeep számítógépében, Anna és férje tovább utazott a furcsa hangú terepjáróval. Azt is javasolták nekik persze, hogy visszaérkezésük után ismét keressék fel az eredeti szervizt, azt ahol új kora óta karbantartották a Jeepet és a közelben az ominózus körforgalom található, de ez már nem volt igazán megnyugtató olvasónk számára. 

Végül eljutottak az Északi-tengerig és bár olajszivárgást nem tapasztaltak, Anna most úgy látja, a Jeep sorsa akkorra megpecsételődött, talán haza sem jutottak volna vele, ha rögtön visszafordulnak. 

Később, a hazaúton aztán megtörtént az, ami a témában írott első cikkünk főszereplőjével, Gáborral: nagyjából 300 kilométerrel a hazaérkezés előtt, váratlanul csattanást hallottak, a Jeep motorja lefulladt, újraindítani nem lehetett, így nagy szerencsével tudtak csak kigurulni a műszaki sávra. Mindez Koblenz környékén történt, a késő esti órákban. A félrediagnosztizált probléma tehát balesetveszélyes helyzethez vezetett. 

Amikor valaki Németországban szorul autómentésre, általában az ADAC-nál, vagyis a Német Autóklubnál köt ki, de nem mindig tagja a klubnak, viszont aki nem klubtagként kér műszaki segítséget, a helyzet súlyosságától függően ezer euró nagyságrendű kiadással számolhat. Ez csak a mentés és a szervizbe szállítás költsége. 

A Jeep esetében ez talán még magasabb összeg lett volna, ha Annáék nem lettek volna tagjai az ADAC-nak, mert a terepjáró 2,4 tonna körüli tömege miatt nem lehet hagyományos trélerrel szállítani. Így viszont csak az átlagosnál tovább, nagyjából másfél órán át kellett várniuk az út szélén, mire megérkezett a nagy teherbírású gyűjtőtréler. 

A mentés után csereautóval jutottak haza Annáék, és három héttel később hallottak ismét lerobbant Jeepjükről. Ekkorra a cikk elején szereplő márkaszervizben elvégezték a hibafeltárást és az értékbecslést. Röviden: a hathengeres dízelmotor egyik hajtórúdja eltört és kiütötte a motoröntvény oldalát, így a négyéves és alig több mint 50 ezer kilométert futott autó gazdasági totálkáros. Emlékezzünk: a korábbi esetben kiderült, hogy a típushoz tartozó komplett új motor mintegy négymillió forintba kerül, a beépítési és egyéb költségek nélkül, miközben egy ilyen autó hasonló futásteljesítménnyel 6-7 millió forintot érhet, persze nem lyukas motorral. 

Amikor az elején azt írtam, hogy olvasónknak nagy szerencséje volt az első lerobbanással, az ügy további fejleményeire utaltam. Ha ugyanis az eredeti szerviz közelében lévő körforgalomban nem állt volna meg a Jeep, gyári garanciaideje lejárt volna a hollandiai utazás alatt, így a motorkatasztrófa elhárításának költsége a tulajdonost terhelte volna. 

A lerobbant Jeep motorjában egyáltalán nem maradt olaj, a töltetet elfolyatta mire Annáék félreálltak vele. A műszerfalon az utolsó pillanatig semmi nem figyelmeztetett közelgő hibára, sőt, az olajkontroll-lámpa is csak akkor kezdett világítani, amikor kritikusan lecsökkent az olajnyomás, de akkor már késő volt. 

Mivel az utolsó két napon meghosszabbodott a gyári garancia, Annáék szívélyes ajánlatokat kaptak az FCA-tól, a Fiat Chrysler Automobile-tól, vagyis a Jeep márkát is birtokló óriásvállalattól. A cég egyik ajánlata az volt, hogy kifizetik a roncs maradványértékét és a márkakereskedés felvásárolja a motorhibás autót, majd Annáék a két összeget egyben megkapják. A másik ötlet az volt, hogy maguk keresnek új motort az eredeti autóhoz, amelyet a szerviz ingyenesen beépít. Érthető okokból nem ezt, hanem az első megoldást választották, pénzt kértek és hamarosan vásároltak egy az eddigivel azonos típusú, negyedik generációs Jeep Grand Cherokee 3,0 CRD-t 2018 decemberében. Ezzel az autóval eddig 50 ezer kilométert tettek még egy egy szétcsúszott elektromos csatlakozón kívül semmi gond nem jelentkezett rajta. Kínosan ügyelnek az olajszintre - fogalmaz levelében Anna.

A témában írott első cikkben és a mostani másodikban bemutatott ügyek rámutatnak néhány sajátosságra. Az első esetben szereplő autó 2014. előtti negyedik generációs Grand Cherokee, amelynek orrába az olasz VM Motori régebbi, VM23D jelű motorjával szerelt hathengeres dízele került, az Annáék által használt, 2014-esbe pedig minden bizonnyal az újabb VM44 jelű továbbfejlesztett változat. Az első esetben a motorolaj a hűtőfolyadékkal keveredett össze, majd később elrepedt egy vízcső menet közben és így ment tönkre a motor. A másodikban nem tudunk folyadékkeveredésről, itt a motorolaj kifelé távozott. Olvasónk beszámolója szerint egyik esetben sem jelzett időben az autó. Hát, ezért érdemes rendszeresen felnyitni a géptetőt és ellenőrizni a folyadékokat, és folyadékszinteket. Furcsa ezt leírni egy modern autóval kapcsolatban. 

A motorhibás VM Motori dízellel szerelt Jeepek ügye itt, Európában talán nem közismert, de az Egyesült Államokban igen, pedig ott a dízel személyautó sokkal kevésbé elterjedt, mint a benzinesek. Az alábbi videóhoz magyarázat is tartozik. A RAM márka ugyanúgy a Jeep modelleket is gyártó Fiat Chrysler Automobile része, és ennek 1500 nevű típusát is lehet az emlegetett háromliteres, hathengeres dízelmotorral rendelni. A Car and Driver szaklap 2019-es közlése szerint a tengerentúlon, hűtőszivárgás miatt több mint százezer példányt hívtak vissza ebből az autóból ellenőrzésre és alkatrészcserére, mert a probléma tűzveszélyt okozhat. 

A súlyos hibalehetőséggel közlekedő RAM-ek orrában ugyanaz, az egyébként A630 gyári kód alapján azonosítható motor található, mint a mostani és előző cikkünkben szereplő Jeepekben, de ahogy láttuk a hűtőszivárgáson kívül katasztrofális motorhibát okozhat a kenési elégtelenség is. Ezen a jeepes fórumon több azonos időszakban gyártott Grand Cherokee tulajdonos írja le az Annáékéhoz hasonló történetét. Vagyis gyanús zajok, majd hirtelen leállás és hajtórúdszakadás.

Itt azt írják, hogy a motor tartóssági problémái már a megjelenés óta tudottak, a gyár először 5W30-ról 5W40-re változtatta az előírt motorolaj viszkozítását, majd mivel ez sem segített, továbbra is jöttek vissza a csapágyproblémák, szoftveresen próbálták csökkenteni a főtengely és hajtórúdcsapágyakra eső terhelést.  

Az ismertté vált ügyekben igazán fájó, hogy amikor komplett motort kell cserélni egy ilyen autóban, a tulajdonos patthelyzetbe kerül. Jelenleg nincs elérhető alkatrész, vagyis még akkor sem volna biztos a Jeepek javíthatósága, ha az autó garanciális vagy a tulajdonos a garancia lejártát követően hajlandó kifizetni az autó piaci értékének kétharmadát egy cseremotorért. A gyártót pedig nem kötelezik igazán erős szabályok arra, hogy reális határidőn, tehát egy hónapon belül adjon új motort az autóhoz. Ez most a koronavírus-járvány által tetézett gazdasági helyzetben vált igazán nyilvánvalóvá. 

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.