Nyugodtan kijelenthetjük, hogy szinte azóta akarnak az emberek valami gyorsabbat és különlegesebbet készíteni, amióta létezik az autó, mint termékkategória. Mindig erősebb, brutálisabb, polgárpukkasztóbb kell, de minimum valami olyasmi, ami egyedi, ami másnak nincs. Mindig volt, és mindig lesz pár igazi, jó értelemben vett őrült, aki meg szeretné mutatni magának, és az egész világnak, hogy minden megoldható, csak akarat, szorgalom és némi hozzáértés kérdése. Elborult motorcserékről lesz szó.
A világon a legtöbb ember megelégszik a gyárival, azzal, amit a gyártó egyszer megtervezett, kimérnökölt és legyártott. Ez tulajdonképpen logikus, hiszen az autógyártóknál olyan arcok dolgoznak ezrével, akik profik ebben, miért kérdőjeleznénk meg a döntésüket és a szakértelmüket? Hát azért, mert mindig lesz olyan, akinek mindez kevés, vagy épp túl hétköznapi és uncsi.
Ez a kisebbség egészen máshogy áll az autózáshoz: úgy látják, hogy a középértékekre behangolt, sokak számára elérhető és kezelhető autó baromság. Ezért aztán többet vagy épp kevesebbet szeretnének: lóerőből, végsebességből és brutalitásból több kell, nulla-százas gyorsulásból és köridőből meg kevesebb.
Legalábbis ez a hivatalos verzió, de ezek az arcok ha bevallják, ha nem, a lényeg úgyis egészen más: az élményért csinálják. És ez az élmény sokrétű, nem csak a kész termék adja, hanem menet közben sok más is. Egy hülye motort beszerelni egy alkalmatlan tárgyba izgalmas feladat már akkor is, amikor még egy métert se haladt. Ahogy az elismerő, irigykedő, én miért nem vágtam bele pillantások se esnek rosszul az út végén.
Persze klasszikus értelme sokszor nem sok van az ilyesminek, hiszen a végtermék általában kompromisszumos, sőt, nem is mindig kifejezetten gyors. Ráadásul mire egy ilyen projekt a végére ér, olyan költségvonzata lesz, amit általában még az alkotó még saját magának sem mer igazán bevallani, nemhogy másoknak. De amint az előbb is mondtam, a gyorsaság és a sok lóerő sokszor csak a fedősztori, az igazi lényeg maga az odavezető út, az alkotás élménye és a büszkeség, hogy mindez teljesen egyedi. Nem mindenki fogja megérteni, és nem is mindenkinek kell.
Természetesen az autós világ simán kitermelt már kismillió, hasonlóan beteg átépítést, így ez a lista sem teljes, csak egy igen sovány szűrlet. Éppen ezért ne elégedetlenkedj, hogy valami miért nem került bele, hanem inkább küldd el, hogy mi is ámuljunk rajta.
Toyota GT86 – Ferrari 458 Italia V8
Kezdjük is egy tényleg nem mindennapi átépítéssel. Ez egy driftre megépített Toyota GT86, amibe rakhattak volna egy SR20-at, esetleg egy 2JZ-t, és egészen biztosan remek lett volna, de itt fontos volt az is, hogy az átalakítás nagyot szóljon. És ezt most szó szerint is lehet érteni, hiszen egy Ferrari 458 Italia motorját szerelték bele.
Valószínűleg bármi költséghatékonyabb és egyszerűbb lett volna ennél, de menőbb aligha. Az átépítést a sokak által jól ismert, profi driftversenyző, Ryan Tuerck és csapat követték el, és GT4586 névre keresztelték az átszabott Toyotát. A 4,5 literes, F136 kódú V8-as 570 lóerőt tud, így abszolút nem okoz gondot neki, hogy a könnyű kasznit mozgassa.
Az alkotóknak nem volt egyszerű dolguk, ugyanis a Toyotát igencsak át kellett szabni, hogy befogadja a 9 ezerig forgó, olasz mérnöki remekművet. Mivel profi versenyautóról van szó, a GT86 minden porcikáját átalakították, a végeredmény pedig egy valóban rendkívül különleges driftautó, amiről az elkészülése idején nagyon sokan beszéltek.
Itt egy kifejtősebb írás a témában, angol nyelven.
Ford Crown Victoria – 27 literes Meteor V12 egy tankból
Vannak olyan építések is, ahol nincs is igazán jó válasz arra, hogy miért készült el a produktum. Például az a Ford Crown Vic, amibe egy 27 ezer köbcentis, V12-es Meteor motort szerelt egy svéd őrült, valószínűleg pusztán azért, mert meg akarta csinálni. Első ránézésre lóerővel se áll olyan jól a motor, ugyanis a Meteor változattól függően 550 és 650 lóerő közötti teljesítményt tud. Ezt végül nem hagyták így.
Ezekből a motorokból nagyságrendileg 9000 darab készült, és a brit Cromwell, illetve Centurion tankokat hajtottak. Daniel Werner egy, régen a svéd hadseregben szolgáló Centurion tankból tudta megvenni a motort, hogy aztán beépítse egy Ford Crown Victoriába. Akadtak megoldandó problémák, amik főleg a hatalmas motor méretéből és súlyából adódtak.
Mivel a Meteor önmagában is nagyjából 750 kiló, és rendkívül hosszú, még a nagy Crown Vic-hez is mélyebben hozzá kellett nyúlni, hogy be tudja fogadni. Alakítani kellett a tűzfalon, illetve több helyen meg kellett erősíteni az autót, hogy bírja a hatalmas terhet. A szívómotor kis fajlagos teljesítményét az építő két turbófeltöltővel emelte, így már elméletileg nagyjából 2500 lóerőt tud a Meteor Interceptor.
Tesla Model S – Chevy LS3 V8
Sok olyan eset is van, amikor egy motorcsere célja egyértelműen a vegytiszta polgárpukkasztás. Erre tökéletes megoldás, ha egy elektromos autóba kerül benzinmotor, lehetőség szerint valami nagy, amerikai V8-as. A Rich Rebuilds meg is valósította ezt az elképzelést: fogtak egy Tesla Model S-t, és az orrába beledobtak egy nagy, amerikai V8-ast, hogy sokan sziszeghessenek egy kicsit.
A vízkáros Model S P85D-be egy Chevrolet LS3 V8 került, méghozzá egy Camaróból. Bár a csúcs-Teslák teljesítménye idővel ráígért a Bugatti Veyronéra is, a P85D még nem volt végtelenül erős, csak simán nagyon erős. Villanyautóként eredetileg 463 lóerőt tudott, aminél a V8-assal így is kicsit gyengébb lett, hiszen az padon mérve 444 lóerős.
Sokkal érdekesebb körülmény, hogy a V8-as Tesla nem kevesebb, mint 750 kilóval lett könnyebb az eredetinél. Így aztán nem kizárt, hogy gyorsabb is lett a redneck Model S, mint egy gyári P85D.
Toyota Supra Mk IV – Toyota Century V12
A V12-es Supra elsőre hülyeségnek tűnhet, mivel pont a negyedik generációs Suprába került gyárilag a világ egyik legjobban tuningolható, legstrapabíróbb motorja. Itt azonban egy olyan autóról van szó, ami minden szempontból igen különleges, így aztán a motorja sem maradhatott gyári. A Top Secret tuningolt Toyotájáról van szó, ami a felületes szemlélő számára nem is tűnik Suprának.
A minden aspektusában egyedi, igényesen megépített Supra a Need for Speed Underground és a Halálos iramban filmek világát idézi, ami nem csoda, hiszen 2007-ben készült. A motortérbe a Magyarországon viszonylag kevéssé ismert Toyota Century kézzel készült, ötliteres V12-esét szerelték, némi tuning után.
Gyári adatok szerint ez a motor 280 lóerőt tud, amit turbóval és nitróval 930 lóerőre tuningoltak. A csúcsnyomaték még ennél durvábbnak tűnik, hiszen 1010 Nm. A tuningolt Suprák egyik legkülönlegesebb példánya nem csak dísztárgy, a nagy tempó se hozza zavarba: a végsebessége 357 km/h, ami jól jelzi, hogy értő kezek munkálták hibátlanná.
Rolls Royce Phantom – Toyota 2JZ
A Rolls Royce, vagyis a világ legismertebb és legjobb luxusautóit készítő angol cég autói nem csak a kompromisszummentes luxusról, hanem a végtelen eleganciáról is szólnak. Például hagyományosan azért kerül a motorterükbe V12-es, mert annak a legfinomabb a járáskultúrája, amit a Rolls Royce-nál a végletekig finomítanak is. Így aztán Rolls-t tuningolni egyszerűen nem illik.
Ezzel valószínűleg nem ért mindenki egyet, így aztán néha felbukkan egy-egy átépített példány, amin mindig jól meg is botránkoznak sokan. Ezek közül talán az egyik legsuttyóbb ez a Phantom, amibe egy Toyota Supra 2JZ motorját szerelték. A projekthez az adta a kezdő lökést, hogy a Phantom 6,75 literes V12-ese elromlott, és túl drága lett volna megjavítani.
Így aztán a hatalmas Rolls-ba beszerelték a talán leginkább karakteridegen motort, amit csak el lehet képzelni, egy 2JZ-t. Ezen a ponton meg már muszáj volt kidomborítani ezt a polgárpukkasztó tényt, így hát a motort 700 lóerősre húzták, és a hangját se próbálták elfedni. A vadul ordító, durrogó Rolls Royce Phantom látványát nem egyszerű feldolgozni, de valahogy mégis nagyon adja.
Dodge Dart – Hellcat V8 + Powerglide
Ezt az átépítést még anno a Fast and loud – magyarul Amcsi benzinfalók – műsorában láttam, ahol egy kihívás miatt készült. A Gas Monkey Garage a Roadkilles srácokkal kötött fogadást, hogy ki tud jobb gyorsulási versenyautót építeni egy Dodge Challenger Hellcat motorja köré.
Richard Rawlings csapata egy 1967-es Dodge Dartot választott alapnak, a Roadkilles arcok pedig egy Chargert. Mivel egy nyolcadmérföldes gyorsulásra kellett felkészíteni az autót, a Gas Monkey-nál jól érezték, hogy a váltó kulcsfontosságú elem lesz majd. Így aztán a Dartba egy kétsebességes Powerglide automatát szereltek, ami ideálisnak tűnt.
Aaron Kaufman és a többi szerelő vért izzadtak, mire megoldották, hogy a bonyolult elektronikájú, 707 lóerős motor jól működjön a váltóval. Egyéb módosításokkal együtt végül a Powerglide és a motor jó barátok lettek, és be is jött az elképzelésük. Megnyerték a versenyt, amihez pont ez a plusz kellett.
Ford Mustang – Cummins dízel
Aki sokat fogyaszt a Youtube-on autós tartalmat, jó eséllyel találkozott már Westen Champlin munkásságával is. Ő egy tipikus amerikai redneck, aki pontosan olyan autókat épít, amit egy tipikus amerikai rednecktől várhatunk. Az egyik ilyen az a 2016-os Ford Mustang, amibe egy Cummins dízel került.
Az 5,9 literes, sorhatos, tizenkét szelepes turbódízel beépítese nem volt épp egyszerű feladat, de a műtét sikeres lett, és elkészült ez a szokatlan szerkezet. Vannak apró hiányosságok: például a hatalmas turbó és a hozzá tartozó csövek miatt nem fért fel a motorháztető. Valószínűleg ez nem is baj, hiszen így jobban látszik, hogy mennyire agyament dologról is van szó.
Nem lenne igazán hiteles az ilyesmi, ha egy ilyen motort nem húznának rommá. Ez így is történt: a Cummins Mustang nagyjából 1500 lóerőt tud, ami mellé ajándékba jár a világ összes nyomatéka. Kormol is rendesen, ezért az átépített Mustang neve is Smokestang lett.
Volkswagen Lupo 3L – Volkswagen W12 kétszer
Egy aranyos, mérhetetlenül keveset fogyasztó kisautó a Volkswagen Lupo, amiről keveseknek jut eszébe, hogy W12-esért kiált. A kevés azonban nem nulla: van egy Andre Pötsch – néven nem illik röhögni, csak mondom – nevű fazon, akinek nem csak eszébe jutott a (kétszer) W12-es Lupo, de meg is csinálta.
A W12-es Lupo gondolata is extrém, de amikor valaki ebből a motorból kettőt szeretne belelógatni a kisautóba, olyankor azért felmerülnek kérdések az illetővel kapcsolatban. Végül Andre simán megoldotta a kérdést: az egyik Volkswagen W12-essel addig tetriszezett, amíg végül sikeresen beforgatta a Lupo orrába, a másik meg mehetett hátra.
Így készült el az immár nagyon nem 3 litert fogyasztó, cserébe azonban a gyárinál lényegesen haladósabb, 2xW12-es Lupo. Mivel ezeket a motorokat darabonként is arra tervezték, hogy hatalmas luxuslimókat és SUV-ket is lendületesen mozgassanak, ebből az következik, hogy a 880 lóerős, 1120 Nm csúcsnyomatékú Lupónál valószínűleg nem létezik félelmetesebb tárgy ezen a bolygón.
Audi A8 D2 – 1.2 TDI :DDD
Egyszerűen nem tudtam kihagyni, hogy megemlítsem az iménti Lupo ellentétét, merthogy azt is összerakta Andre. Egy korábbi, Audi V8-assal házasított Lupo után motortalanul kallódó Audi A8, és a Lupóból kihulló 1,2 literes, háromhengeres TDI látványa újabb tettekre sarkallta az alkotót.
Így készült el a leggyengébb, legkevesebb hengeres és valószínűleg leglassabb Audi A8. Gondoljunk csak bele, hogy az egykettes TDI-ben feleannyi henger, és kevesebb, mint feleannyi köbcenti van, mint az A8-ba szerelt legkisebb motorban, vagyis a 2,5 literes, V6-os TDI-ben.
A művelethez kellett egy Seat Arosa manuális váltója, illetve egy pár Audi A4 alkatrész is, hogy végül járóképes legyen a viccesen alulmotorizált A8.
+1 BMW E30 320i – BMW E34 M5
Ez az autó világszinten nem számít akkora truvájnak, de mégis kedves nekem, hiszen egy baromi igényes, magyar építésről van szó, aminek a sztoriját meg is írtam. Itt arról van szó, hogy egy öreg BMW E30-ba beépítették egy E34 M5 motorját, majd köré mindent, hogy a végeredmény jó legyen.
A futóművet, a féket, és minden kis apróságot úgy alakítottak, hogy ne csak egy szép szobor legyen belőle, hanem remekül vezethető, szórakoztató sportautó. Ez maradéktalanul sikerült is, ráadásul még hivatalos, magyar papírja is van.
