2024.08.27. 16:48

Előfordul, hogy azok is vágynak a nagy lökettérfogatra és nyolc szépen duruzsoló hengerre, akik kerülik a feltűnést. Ezeknek a teljesen hétköznapi autóknak a V8-as kivitelét egyenesen nekik találták ki! A magasabb fenntartási költségeket nem lehetett velük megspórolni, cserébe nem firtatta senki, miből telt ilyen pazarló autóra...

A nyárzáró Parkoló Parádé a V8 jegyében telik majd. Szeptember 8-án tucatnyi kiállított és utasként kipróbálható izomautót láthatsz és hallhatsz!

10. Mercedes-Benz E 420/E 430 (1996-2002)

A pápaszemesnek becézett E-osztály nem tartozik a legtöbbre tartott Mercedesek közé, ami főleg az elhibázott korrózióvédelemnek köszönhető, pedig a W210 hagyományokhoz hű konstrukció volt olyan széles motorválasztékkal, ami ma durva pazarlásnak számít. Az AMG modellek alá pozícionált 4,2, később 4,3 literes, egyformán 279 lóerős szívó V8-asok kívülről nem ütöttek el az alapmodelltől, sőt, az AMG-ket is leginkább a tipikus felnikről lehetett felismerni. A 400 Nm nyomatékú, 7,0 vagy 6,6 másodperc alatt gyorsuló limuzin sleeperként és gyűjtői darabként is beválik.

9. Volvo S80 V8 AWD (2006-2010)

Ha már ártatlan kinézetű limuzinokról van szó, az S80 második generációja időtlen formaterve ellenére is ebbe a halmazba tartozik. A svédek sem spóroltak a motorokon, őszes halántékú vevőik annak idején összesen 17 benzines és 9 gázolajos konfiguráció közül válogathattak! A felvágósabb XC90-ből hamarabb kinézzük, de a 4,4 literes, 315 lóerőt és 400 Nm-t leadó V8-as a négyajtósból sem hiányzott. 1,8 tonna fölötti tömege ellenére is odébb lehetett vele állni, 0-ról 100 km/h-ra 6,5 másodperc alatt gyorsult. Kissé optimista, 11,9 literes átlagához 70 literes tank tartozott.

8. Rover 75 V8 (2004-2005)

2004-ben a 100. születésnapjára felélesztette a V8-as csúcsmodell hagyományát a már BMW segítsége nélkül lavírozó Rover. Az eredetileg elsőkerekes platformot az MG-nél alakították át hátsókerekessé. Nem bonyolították túl, a félkész autókat levették a szalagról, átépítették, majd visszatették és befejezték. A single frame maszkkal szintén 2004 elején berobbanó C6-os Audi A6-oséhoz hasonló hűtőráccsal megkülönböztetett V8-asba nem a Rover, hanem a Ford moduláris, 4,6 literes motorja került 260 lóerővel és 410 Nm nyomatékkal. Ez sem mentette meg a csődtől...

7. Volkswagen Passat 4.0 W8 (2001-2004)

A Roverrel egyszerre, de sokkal nagyobb sikerrel futott a Passat B5.5 a középkategóriában, igaz, nem pont a felső-középkategóriás prémiumokkal, az Audi A6-ossal vagy éppen a 3-as BMW-vel egy árban kínált W8-as csúcsbenzines, hanem az 1.9 PD TDI vitte a prímet. Pont ezért okozhatunk meglepetést a két V4-es motorból épített, helytakarékos V8-assal. Persze ez a változat a kifinomult működésről és a magabiztos teljesítményről szólt, sportosságot ne keressünk benne, hiába a hatfokozatú kézi váltó, a 4Motion hajtás és a 6,5 másodperces 0-100-as sprint.

6. Lancia Thema 8.32 (1987-1992)

Laikusoknak egy nagy olasz limuzin, bennfenteseknek egy izgalmas autóipari koprodukció eredménye a beszélő nevű Thema 8.32. A név első fele a hengerek, a második a szelepek számára utal, ezek egy 3,0 literes, 215 lóerős, Ferrari szívó V8-ashoz tartoznak! A 308 QV motorjának végösszeszerelését a Ducati vállalta el a Lancia számára. Úgy változtattak a karakterisztikáján, hogy passzoljon az elegáns stílusához. A nyitható légterelő mellett több külső részlet is árulkodó, mégsem kürtöli világgá, hogy egy 3971 példányban készült, ma tízmillió forintos kuriózum.

5. Holden Commodore 5000 (1986-1988)

A 2020-ban megszűnt ausztrál gyártó 1931 óta a General Motors leányvállalata volt, nem meglepő, hogy Opel fejlesztések is felbukkantak a választékában. Bár 1978 óta kínálták a Rekord és Senator-féle (módosított) karosszériát 4,2 és 5,0 literes V8-asokkal, inkább az 1986-tól gyártott VL szériát válogattam be, mert ha lehet, a nyolcvanas évekre adaptált külsővel még kevésbé nézném ki belőle a 164 lóerős, karburátoros V8-ast. A motort, amit ki akartak dobni belőle az ólommentes benzin bevezetése miatt, végül a vevők nyomására inkább felkészítettek rá.

4. Kia Borrego 4.6 V8 (2008-2010)

Miközben a Thema a felpaprikázott német sportlimuzinokkal versenyzett, a Kia inkább az USA piacát próbálta meghódítani a helyi igényeket kiszolgáló, három üléssoros Borregóval. Ezt a 4,8 méter hosszú, alvázas szabadidő-autót luxuscikknek aligha nevezhetnénk, Peter Schreyertől származó formaterve is jól láthatóan a funkcióra összpontosított, és a családi mindenes szerepében indokolt is volt a 4,6 literes, 361 lóerős V8-as beépítése, ugyanis a 3,8 literes V6-os csak 2300 kilót vontathatott, miközben a V8-as akár 3400 kilós utánfutót is húzhatott maga után.

3. Ford Sierra XR8 (1984)

Válogatásunk legszerényebb, egyben legritkább autója a Dél-Afrikában forgalmazott Sierra XR8, aminek szokatlan hűtőrácsáról sem a korabeli, Fox body Mustang 4,9 literes Windsor motorjára, legfeljebb egy boyracer átalakításra asszociálnánk. A homologizációhoz készült 250 példány a biztosíték, hogy még helyi viszonylatban is kuriózumnak számítson, de azért érdemes belegondolni, milyen érzés lehet, ha a nagyjából 1,3 tonnás családi űrsiklóban nem a gyakori négyhengeresek, és nem is a ritkább V6-osok egyike, hanem egy igazi USA V8-as rotyog.

A meglepő eredetű motorral felszerelt autókat bemutató válogatásunkban részletesebben is bemutattuk az XR8-at.

2. Oldsmobile Cutlass Diesel (1979-1985)

Mivel az amerikai kultúrkörben a V8-as alapvetésnek számít, szinte bármelyik átlagos, polgári limuzint vagy kombit említhettem volna, ezért inkább egy ritkaságot, a Cutlass V8-as dízelváltozatát válogattam be. A downsizing jegyében készült ötödik generáció USA mércével már eleve visszafogottnak számított, a General Motors saját, 4,3 vagy 5,7 literes gázolajosa viszont sokaknak okoz meglepetést. Egészen bizarr hangulata van egy kerregve gurgulázó Oldsmobilnak. A kezdeti megbízhatósági problémák el is vették tőle a vevők kedvét, hiába javították ki minden hibáját.

1. AMC Gremlin 304 V8 (1972-1976)

A Volkswagen Bogár riválisaként debütált amerikai kisautók egyike az American Motors Corporation dobása volt 1970-ben. Hogy ez a karakteres újdonság végül a legrondább autók toplistáin kapott bérelt helyet, annak köszönhető, hogy a vevők nagyvonalúbb autókhoz szoktak, az 1973-as olajválság persze mindent megváltoztatott. Ironikus, hogy az 5,0 literes V8-as pont egy évvel korábban került bele, és maradt is benne egészen 1976-ig. Bár a maga 152 lóerejével ez volt az egyetlen izomautó 2200 dollár alatti áron, mégis csak 40 994 darab V8-as Gremlin fogyott.

+1 Opel Omega V8 (2000)

A Corvette LS1 V8-asával felspécizett Omegát kiállították a 2000-es Genfi Autószalonon, 32 előszériás példányt legyártottak belőle, majd az egész szériát törölték, ugyanis kiderült, hogy az egyetlen alkalmas automata, a GM 4L60-E fogaskoszorúja padlógázas hajtás során hajlamos eltörni, és túlmelegedésre is lehet számítani. A V8-as Holden Commodore hűtője jó alternatívának tűnt, a váltó módosítása viszont sok időt vett volna igénybe, pedig már a típusengedélyt is megkapta. A sors fintora, hogy a Holdennek végül sikerült beépítenie ezt a motort ebbe a karosszériába...

Köszönjük, hogy idén ennyire eljöttetek a Parkoló Parádéra!

2025-ben újra találkozunk!