A vízbül vonnyakia zoxigént

Technika: Hogyan működik a vízautó?

2009.03.27. 00:52

2. Az üzemanyag-víz szuszpenzió

A kőolajszármazékok és a víz úgy utálják egymást, mint egyszeri ufókutató az akadémikust. Nem is keverednek egymással, ha nem muszáj. Bizonyos trükkökkel (ún. emulgeátorok alkalmazásával) azonban létrehozható olyan stabil keverék, ami nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is alkalmas belső égésű motor üzemeltetésére. Az Egely által gyakran hivatkozott magyar szabadalomban például kókuszolajat használnak, de más megoldások is ismertek.

Rossz hír a vízhajtású autók elszánt hívei számára, hogy az üzemanyag továbbra is benzin vagy gázolaj, s a hozzá adagolt víz nem vesz részt a kémiai reakcióban. Fizikai hatásai azonban összetett módon befolyásolják a rendszert.

Egyrészt a hengerben elpárolgó víz csökkenti a termodinamikai körfolyamat hőmérsékletszintjét, s ez kedvező hatással van a nitrogén-oxid-emisszióra. Dízelüzemű kombinált ciklusú erőművekben ezért például előszeretettel kevernek vizet a gázolajhoz. Benzinmotoroknál a csökkenő hőmérséklet messzire tolja a kopogási határt is, így a befecskendezés, a gyújtás (és a töltőnyomás) paramétereinek változtatásával nagyobb teljesítmény vagy akár alacsonyabb fogyasztás is elérhető a maximális terhelés közelében.

Másrészt a hengerben elpárolgó víz a saját parciális nyomásával növeli az égéstéri gázok nyomását, ami végső soron további nyomatéknövekedésként vagy fogyasztáscsökkenésként mérhető. Persze jóból is megárt a sok: a túl sok víz nagyon lassítja az égést, esetleg ki is oltja a lángfrontot, de megfelelő arányban (20-40%) keverve egyértelműen kimutatható a kedvező hatás.

Más kérdés, hogyan állítható elő nagyüzemi körülmények között a benzin-víz keverék, mennyi ideig marad a tankban a szuszpenzió valóban stabil, mit szólnak az üzemanyag-ellátó rendszer elemei a változáshoz (kenés, korrózió), és ki írja át a motorvezérlő egység programját.

Az előállítás és az üzemeltetés technológiai problémáin túl van még egy gond: abban a pillanatban, ahogy a vizet a benzinbe kevertük, fizethetünk az egész trutymó után jövedéki adót és a többi sarcot: hivatalosan tehát nem nagyon éri meg ezzel vacakolni.

De gondoljunk bele: abban az országban, ahol évtizedekig felesbe keverték a Ladák üzemanyagába az orosz laktanyából lopott gázolajat, ahol megszületett és fogalommá vált a mi káeurópai simlis nyomorunkat gyönyörűen kifejező tevékenység, az „olajszőkítés”, és ahol ha egyetlen forinttal is olcsóbb a salátaolaj a dízelnél, már nem jut el a konyhaasztalig, mert még a hiper parkolójában beleugrik a tankba (igaz, ez utóbbi nem kimondottan hazai specialitás), szóval ott, azaz itt ne lenne olyan élelmes vállalkozó, aki magasról téve az összes vonatkozó előírásra réges-rég ne találta volna meg a módját a háztáji vagy akár a kisipari gyártásnak?

Ha a dolog valóban olyan egyszerű és hatékony lenne, már rég a tévében mutogatnák, amint a fináncok felszántják és behintik sóval a K. József bátonyterenyei pincéjében működő illegális kókuszligetet. Ennek ellenére mindenki tudná, hol és kitől lehet „okosba” kókuszízű vizes benyát szerezni. (Apropó: tud valaki valami tuti tippet?)

3. A vízbefecskendezés

Hasonló elven működik, bár termodinamikai szempontból kevésbé hatékony, mint az üzemanyag-víz szuszpenzió. A szívócsőbe fecskendezett víz ugyanúgy csökkenti a hőmérsékletet, és így az emissziót, valamint tolja ki a kopogási határt, s a motorvezérlés hangolásával itt is jelentős teljesítménynövelés lehetséges.

Nem véletlenül állandó témája a tuningfórumoknak és kötelező kelléke a csomagküldő szolgálatoknak. Persze nem ők találták fel a spanyolviaszt: a második világháborúban mindkét oldalon használták a repülőgépmotorok teljesítményének növeléséhez, a Saab pedig 1978-ban − igaz, kis darabszámban − szériaautókba is beépítette.

Bár a vízbefecskendezésnél a szívócsőben elpárolgó víz részben a friss levegőtől „veszi el” a helyet, különösen feltöltött motoroknál érdemes próbálkozni vele. Mindezeken túl megvan az a hatalmas előnye, hogy a hatályos jogszabályok alapján teljesen legális. Persze a megfelelő adag állami rosszindulattal nyilván ebbe is bele lehetne kötni, de finánc legyen a talpán, aki a hengerfejben, közvetlenül a szívószelep előtt elkapja és megadóztatja a benzin-víz keveréket.

De miért nem alkalmazzák az autógyárak?

Egely szerint mert az olajmaffia valamilyen módon erre kényszeríti őket. Egy frászt. A gazdasági szükségszerűség kényszeríti erre őket. Tudniillik egy ilyen cucc drága. Nem vicc. Mi számít drágának? Százezres darabszám mellett minden. Bármi, aminek a gyártása és beépítése mondjuk tíz euróba/dollárba kerül, az százezer darabnál pont egymillió. Ennyit lehet spórolni, ha valami nem kerül bele az autóba.

Mondjuk a vízbefecskendezés vagy például a részecskeszűrő… Vegyük hozzá, hogy a cuccot ki kell fejleszteni, hozzá kell illeszteni minden egyes autóhoz/motorhoz, helyet kell találni valahol egy 30-50 literes víztartálynak, meg kell oldani a fagyvédelem kérdését és kitalálni a szükségfutási stratégiát arra az esetre, ha a víz előbb fogy el, mint a benya.

Aki otthon barkácsol, hajlandó ez ügyben bizonyos kompromisszumokra, de egy spanyol tanárnő, egy kanadai fókavadász vagy egy magyar zőccséges is nyomasztó nyűgnek érezné a mindennapokban a vízzel való pepecselést. Pláne, hogy valószínűleg nem sima csapvizet, hanem jó pénzért árult desztilláltat, netán desztvíz-metanol keveréket kellene tankolnia a benzin mellé. A szomorú hír, hogy nincs világméretű összeesküvés: profitorientált autógyárak és elkényelmesedett júzerek vannak. Semmi más.

4. Kizárólag víz segítségével működő tértechnológiai gépek

Ez az a pont, ahol megáll az ész. A mérnök esze legalábbis. Amikor a hidrogénhajtást és a vízbefecskendezést egy lapon emlegetik a vákuumfluktuációval, az elektrontornádóval és a téridő meggörbítésével. Meggyőződésem, hogy Egely szándékosan próbálja összemosni a létező, ellenőrizhető, megvalósítható eljárásokat a titokzatos, ellenőrizhetetlen, homályos elméleteivel. Nem mennék bele, ha nem muszáj.

De ha bárki az országban megépíti és mérhető, ellenőrizhető, reprodukálható körülmények között bemutatja a „vízautót”, a Totalcar egészen biztosan részletesen beszámol róla, és továbbra is minden tőle telhetőt megtesz az emberiség megmentése érdekében. Hacsak az olajlobbi markában vergődő főszerkesztő az utolsó pillanatban ki nem hajítja az anyagot, velem együtt.

BMW az olajlobbi ellen

Egely egyik tanulmányában szintén a vízautókkal együtt emlegetett, elnyomott, „tiltott” találmány a Peltier-hatáson alapuló termoelektromos konverter is. Mivel az eszközt lassan ötven éve használják az űrkutatásban és a magányos világítótornyok energiaellátásában, továbbá a sarki barkácsboltban bárki vehet Peltier-elemes hűtőtáskát, feltételezhetjük, hogy az olajlobbi szigorú tiltása kizárólag az autókba való beépítést akadályozza.

Ezzel a fatvával dacolva kürtölte világgá tavaly a BMW a termoelektromos generátorral való kísérleteinek eredményeit. A kipufogórendszerbe épített szerkezet a forró gázok veszteséghőjét hasznosítva állít elő elektromos energiát. Az eszköz jelenleg autópálya-tempónál 200 W körüli teljesítmény leadására képes, a további fejlesztések az 1000 W-ot célozzák. Ezután jönnek a tartós tesztek és a gazdaságossági számítások. Hogy mit keres a Peltier-elem a görbült téridő mellett, továbbra is rejtély.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a cikk blogposztján!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.