Nem láttam, bocs
– Nem láttam.
Nem látta. Akkor mit csinált? Vezetett. Látnia kellett. Vagy ha nem látta, hát gondolnia.
– Nem láttam, bocs.
Bocs, mondja nekem. Nem tőlem kell bocsánatot kérni. A gyalogostól, akit majdnem elütött. A zebra közepén.
– Bocs, most mit csináljak?
Most én mondjam meg, hogy mit csináljon? Figyelj! Vezetsz. Az egy munka. Figyelni kell a többi autósra, a bicajosra, motorosra, gyalogosra, táblákra. A forgalomra, amiben részt veszel. A saját autóddal, és nem egy busszal, amit más vezet, mert az a munkája. Amikor te vezetsz, az a te munkád.
Figyelni kell, hogy az előtted lévő miért lassít, az utánad következő már előz, a gyalogos meg lelép. Lehet, hogy nem látod, de ha egy négysávos út közepén, egy zebra előtt egy autó megáll előtted, gondolhatod, hogy azért, mert átengedi a gyalogost. Akkor nem előzőm meg, nem megyek el mellette. Felismerem a forgalmi helyzetet. Kinézek az álló autó elé, és látom a táblát, ez itt egy gyalogátkelő. Ha figyelek. De figyelek, hisz vezetek. Akkor ez a munkám.
Úgy nem megy a figyelem, ha arra gondolok, nem érek be, ezért sms-t kell írnom, a rádió szar zenét játszik, a fizetésem kevés, és ráadásul a gyerek macija is leesett. Itt üvölt már egy perce, hogy de neki a Brumi kell. És két sms, három bazdmeg között még lehajolsz felvenni Brumit, aki nélkül nem lehetséges az utazás. Nem, így nem lehet elvárni, hogy az ember még a forgalomra is figyeljen.
Neki is van gyereke. Hátul ül a gyerekülésben. Nézelődik.
Mielőtt elindultam dolgozni, elolvastam a híreket. Aznap reggel három gyereket ütöttek el. A zebrán. A mi gyalogosunk figyelt, már megtanulta, hogy a zebra nem azt jelenti, hogy elsőbbsége van. Még akkor sem, ha átengedték. Ha nem áll meg a jobb lámpám előtt, telibe vágják. Csak rajta múlt.
És akkor ez a nő itt azt kérdezi, hogy mit csináljon, hát nem látta.
És tényleg: mit várok egy olyan rendszertől, ahol ez a közlekedési kultúra. Ahol simán jobbról előznek az M0-án, mert nekik a százhúsz sem elég. Ahol index nélkül mennek keresztbe három sávot, és a bicajos is el tudja magyarázni, ha a piroson átmegy, hisz a bringásnak nem kell ismerni a KRESZ-t. Ahol a gyalogos kilép a busz mögül, mert lusta elmenni a zebráig, a rokkantparkoló tele van, mert lusták gyalogolni még két métert, és az jut a leggyorsabban előre, aki a buszsávot használja.
És mindenki el tudja magyarázni, hogy miért szabálytalan: csak most, ez nem is olyan fontos, kinek volt már ebből balesete, elaludtam, sietnem kell...
El van ez baszva. Az alapoknál.
Itt csak egy dolog segíthet. Nem traffipaxot kell a főutakra telepíteni, illetve nem csak azt. Kamerát. Mindenhova. A lámpához, a zebrához, a buszsávba, az egyenesbe, a kanyarba. És nem azért küzdeni, hogy a bírság ősszege nem áll arányban a magyar fizetésekkel. El kell venni a jogosítványát. Mindenkinek. Aki nem köti be magát, aki nem indexel, aki nem tart távolságot, aki bevág, aki rosszul parkol, aki átmegy a piroson, aki gyorsan megy, aki telefonál.
Persze lehet azt mondani, hogy bezzeg a gazdagok majd elintézik. Rájuk nem fog vonatkozni a törvény. És aki ezt mondja, annak igaza is lesz. Mint ahogy ennek a nőnek is igaza van.
– Nem láttam, hát mit csináljak?
És akkor mit csinálsz, ha majd tíz év múlva a te gyerekedet ütik el? A zebrán. Mert nem látták.
Hát nem látták, bocs.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
