A Toyota legújabb típusa ugrasztotta ki a nyulat a bokorból. A szerkesztőségben (és valószínűleg a világon mindenütt) egyként hördült fel minden látó: ezmiez? Miért? És szinte azonnal jöttek az ezrondábbminta – kezdetű mondatok. Miközben egy emberként üvöltöttünk a látványtól, azért csak feltűnt egy furcsaság: szinte kivétel nélkül mindannyian a múltba nyúltunk vissza, amikor ótvar formaterveket kellett felhozni. Pontiac Aztek, LeBaron, Mustang II, Honda City, Tribeca...
Ez azt jelenti, hogy manapság nem gyártanak ronda autókat? Dehogynem! Csak nem annyit, mint annak idején, valahogy a formatervezés is szépen fejlődik, rengeteg gyártó talált magára (pl. Opel), mások jó nevű dizájnstúdiókkal dolgoztatnak vagy évekig szondáztatják tanulmányokkal a közönséget.
Ennek ellenére nem okozott gondot a szerkesztőségnek összegyűjteni egy marékra valót, sőt, az esetek 70 százalékában egyértelműen kimondtuk a fatvát a formatervezőre, ugyanakkor akadtak megosztó modellek is. Ezeket az érdekes nyomorékokat leginkább a máshogyan szép, vagy érdekes kategóriába soroltuk.
A szépség – természetesen – relatív. Nincs olyan dolog, ami valakinek ne tetszene, ezért is tekintsenek erre a rövid listára inkább úgy, mint egy ad-hoc szerkesztőségi ótvar olimpiára. A teljesség igénye nélkül dolgoztunk, eltekintettünk az utólagosan szedan-fenékkel ellátott kompaktoktól és a régebbi típusoktól, valamint igyekeztünk kategóriánként egy-egy modellt kiemelni, ezért sem kerültek be az olyan örökzöldek, mint a Colt CZC vagy a Civic, bár utóbbit már megszoktuk.
A sort az érdekesen szép illetve elgondolkodtató formákkal kezdjük. Mindkét terminus technicus ugyanazt takarja: fékezett habzású idomtalanságot. Lássuk hát, szavazzanak önök is! Avagy, ahogy Zed mondta: hozd a bénát!
Mitsuoka Orochi
Elég extrém és elérhetetlen kezdetnek, de mindenképpen idekívánkozik, már csak azért is, mert idén áprilisban fejezték be a gyártását ennek a középmotoros sportautónak, amely több mint 10 éve (!) volt már piacon Japánban. Szerencsére csak ott, így meglehetősen kevés eséllyel találkoznak idehaza Akio Mitsuoka lázálmával.
A manufakturális módszerekkel, Toyama Cityben készült autó minősége elképesztő ugyan (mi más lenne), ellenben messze nem vérbeli sportautó. A Toyota V6-ötsebességes automataváltó kombinációja nem éppen a sportos vezetési élmény alapja, de az is igaz, hogy Japánban amúgy sincs nagyon hol száguldozni. Tervezője szerint az Orochi (a japánok legendás, nyolcfejű sárkányáról kapta nevét) egy divatautó, figyelemfelkeltő tárgy.
Mondjuk ebben van is valami, mert hogy megnézik, az biztos. Mitsuoka úr az organikus dizájn nagy rajongója és ezt a rajongást sikerült is átvinnie a formatervbe. Az ember tényleg megrémül, hogy ez most lemászik a képernyőről, és krómozott fogaival darabokra tépi. Mindamellett olyan tömény flame surfacing és fény/árnyék átmenetet vonultat fel, hogy abba Chris Bangle is belevakulna. Sajnos azonban mindez kevés, mert ezzel az orr-résszel sokkal inkább emlékeztet az iszapos mederben táplálék után turkáló pontyra, mintsem sárkányra. Ráadásul nyolcfejűre.
BMW 5/3 GT
A bajor gyártó nem fél újítani, pontosan tisztában vannak azzal, hogy ha tartják a minőséget, akkor az olyan érdekes formatervet is zabálják majd, mint amilyen az X6 volt annak idején. Ezért nem hezitáltak belevágni a pszeudo-egyterű kategóriába sem ezzel a párossal.
A szépség relatív, ez tény. Az elegancia már jobban körberajzolható, de még mindig nem elég egzakt. A tengerészek meg régen elég sokat ittak, ezért látták sellőszerűen gyönyörűnek a tengeri teheneket, lamantinokat.
Ezért ha kellőképpen részegek vagyunk, akkor könnyen előfordulhat, hogy a BMW dugongjait szépnek látjuk. Pedig a valóságban az 5GT olyan, mint egy túlfújt, ötös BMW formájú gumimatrac. Gigantikus vese, mellette a két komolykodó, táskás, összevont szemöldökű fényszóró, hátul a két vörös, szétfolyt tükörtojás a hatalmas seggen, mint amikor az öregedő, hajlott hátú Derrick próbál keményen nézni, de közben teleszaladt a gatyája. De legalább kényelmes, tágas és csendes, utazni benne remek dolog.
Nissan Juke
A Juke-ot speciel én imádom, sőt: nagy rajongója vagyok. De a legtöbben nem, ezért bizony ide kell vennünk. Nem egy klasszikus szépség, az tény, sőt, hozzá képest a Dávid-szobor az univerzum legtávolabbi sarkában helyezkedik el, amennyiben átellenes pontként egy deréktájékon lánctalppal eltiport kecskebékát definiálunk, melyet aztán ügyetlenül megpróbáltak kiegyengetni. Egyetlen szerencséje a Nissannak a tény, hogy ez már olyan túlzóan groteszk forma, amelyről süt a szándék arra, hogy ilyen legyen. Ez nem egy elrontott jó elképzelés, ez eleve ilyennek volt kitalálva minden girbegurba ívével, az értelmezhetetlen csomagtérajtóval és kretén hátsó lámpatesteivel.
Amúgy pedig egy valódi kis élményautó.
Suzuki SX4 S-Cross
A túlgondolt autó. Hétfőn elkezdték megrajzolni egy hatméteres szedán elejét, aztán otthagyták a rajzot az asztalon, a délutáni portás meg ráfirkált két lámpát, aztán kedden mögéfércelték az elődmodell közepét, szerdán meg már le kellett adni, hogy csütörtökön még a helyi vízvezetékszerelő vigyen rá némi csillogást, mert a Kludi-csaptelepen is jól mutat.
Borzalmasan hosszú első túlnyúlás, a túl magasan és nagyon előre elhelyezett motor miatt drámaian süllyedő géptető (mert a gyalogosvédelmi előírásokat be kell tartani) és a kelleténél két mérettel nagyobb fényszórók egy tágra nyílt szemmel bogarak után szimatoló éjszakai rovarevőre emlékeztetnek. Mondjuk sötétben elviselhetőbb.
A céltalan, krómhatású műanyagbetétek pedig éppen ellenkező hatást érnek el: ahelyett, hogy legalább optikailag megpróbálnák feljebb pozicionálni a típust, azzal, hogy elegánsabbá teszik, inkább rontanak rajta és a céllövöldei pálcikás giccs-hatást érik el. Az pedig külön remek ötlet, hogy a kerékjárati ívek fekete műanyag toldatai alá ilyen pici kerekeket pakolnak be, melyek ezáltal csak még jobban elvesznek a sárvédők alatt.
A Suzuki fennállásának egyik legjobb lehetőségét puskázták el ezzel az aránytalan gyerekrajz-formával, hiszen az S-Cross autónak nem rossz. De nem is olcsó.
Renault Wind
Oké, itt már nincs mentség. Főleg úgy, hogy amikor 2004-ben bemutatták tanulmányként, akkor még egy pofás, szép kis roadstert láttunk.
Amiből 2010-re egy Twingo-alapterületre bezsúfolt, értelmezhetetlen formavilágú valami lett. Valami, ami hátulról egy Honda Civic-szerű kisteherautóra, oldalról egy deformált, megnyújtott házibarkács kabrióra, a kilátást sréhen hátrafelé teljes mértékben kitakaró, borzalmas B-oszloptól előre pedig egy félbevágott Twingóra emlékeztetett. Nem csoda, hogy alig két év után állították le a gyártását, mert a kutyának nem kellett. Még így is csak nyögve-nyelve tudtak megszabadulni a raktárkészlettől 2013-ban.
Nissan Murano CC
Kabrió-SUV-kupé? Nem tudjuk, hogy a Nissannál ki álmodott rosszat, de biztosak vagyunk benne, hogy Carlos Ghosn szabadságon volt, amikor valaki ezt aláírta helyette. Hogy ki számára tűnt jó ötletnek levágni egy eleve nem különösebben szép SUV tetejét, majd egy darab vászonnal pótolni azt, nem tudni. A végeredmény magáért beszél. Nézzék meg ezt a szerencsétlent ezen a képen, pontosan olyan, mint aki nem akar tudomást venni arról, hogy valaki éjjel flexkoronggal levágta a tetőt a Muranóról.
Most itt ül egy cukorkaszínű fürdőkádban, mereven néz maga elé, csak oldalra ne kelljen, mert óhatatlanul is meglátja magát egy kirakatban és ismét meg kell magyaráznia magának, hogy mi a francot keresnek az autó oldalán a lapított sárvédőívek, melyek egymás felé húzzák az amúgy sem túl távol lévő kerekeket, amitől még inkább rövidnek tűnik a Murano CC. És egyáltalán, hány marék dizájnderdrog kell ahhoz, hogy továbbra is elviselje a tudatot, hogy mindenki ujjal mutogat rá? Sipos és Rézmányi kibírták, de nem volt nekik jó.
És a tetőt felhúzva sem jobb a helyzet, ettől lesz csak igazán kitaposott grúz mamusz-formája ennek a szerencsétlen, személyiségzavaros autónak, amely csak arra jó, hogy ezúttal már a rögös földúton is az arcunkba kapjuk a port.
Honda Crosstour
A 2009-ben bemutatott Crosstour egy tacskó és egy ganajtúróbogár szerelemgyerekeként látta meg a napvilágot. Kész szerencse, hogy az Európai Gyermekvédelmi Bizottság olyan élénken tiltakozott, hogy itt nem is került forgalomba. Az amerikai piacon azonban Accord Crosstour néven kapható 2,4 literes négyhengeres- és 3,5 literes V6-os motorral is.
A Crosstour érdekessége, hogy tulajdonosai csak átlóban szokták megközelíteni, ebben az egyetlen, szűk szögtartományban lehet egyáltalán ránézni anélkül, hogy leszakadna a retinájuk. Az orra még elmegy, csupán az tűnik fel, hogy a szűk fényszórók valahogy mélyen az autó oldalában végződnek és a hűtőzsalus maszk a kelleténél fél négyzetméterrel tágasabb.
Oldalról és hátulról ránézni azonban olyan, mint puszta kézzel megállítani a láncfűrészt: fájdalmas és emberfeletti. Mindössze egyetlen fix, magyarázható elemet látunk, ez pedig az első sárvédő sarkából induló, hátrafelé egyre hangsúlyosabbá váló vonal, melynek köszönhetően élére vasalt répanadrágra hasonlít. Nagy kár, hogy a hatalmasan túlnyúló potroha kapott ekkora hangsúlyt, mert az autó egyértelműen legborzalmasabb része a hátulja.
Azon felül, hogy az ötméteres testhez tartozó 2,7 méteres tengelytáv miatt orra-segge lóg, még a hátulja is egy 15 évvel ezelőtti Hyundai Elantrát idéz, és szemmel látható, hogy a picike hátsó lámpatestek alatti senkiföldjével nem tudtak mit kezdeni a Hondánál. Az egyterű SUV-crossover élete nem könnyű, akkor meg már inkább meg se szüljük, csak ennyit tudnánk javasolni.
Lincoln MKT
Alapvetően a Ford luxusmárkájának egyterűje nem rossz. Bőségesen felszerelt, orrában egy 355 lóerős V6 keresztben, hely is akad benne, csak...
Csak éppen úgy néz ki, mint egy bálna, amelyik éppen lenyelt egy koporsót. Pompakocsinak azonban biztosan kiváló.
Jeep Compass
Igazából nincs is mit nagyon hozzátenni ehhez a Cherokee-karikatúrához, amelyik eleve úgy áll, mintha éppen leszakadt volna alóla mind a négy rugó meg lengéscsillapító, és ledobták az út szélére. A szögletes kerékjárati ívek ebben a méretarányban és magasságban abszolút testidegenül hatnak. Ráadásul a nyomtáv miatt maga alá húzott kerekeivel, a kerek lámpák mellé biggyesztett szögletes (!) indexekkel úgy néz ki, mintha gyufáért könyörögne, amivel felgyújthatja magát a Chrysler Building tövében, tiltkozásképpen a rajta elkövetett bűnökkel szemben.
Szánalomra méltó és szerencsétlen, talán ez a két szó jellemzi leginkább ezt a megtévedt kisautót, amelyik terepjáró akart lenni egyszer. Aztán félúton feldta a tervet.
És a nyertesek, osztozva a dobogó tetején, a WTF?-öv örök tulajdonosai, egymás vállát átölelve és boldogan integetve az alant öklendező látássérülteknek. 2014 legrondább autói.
A Ford Ecosport egy brazil Ford. Ott tervezték és ott is gyártják. Előbbi látszik rajta, utóbbiról nem tudunk nyilatkozni, mert egyelőre nem merték közszemlére tenni. Elképzelni sem tudjuk azt a földi lényt (ha van), aki első látásra beleszeret, főleg úgy, hogy egy koherens, átlátható és tiszta formatervű Fusion után jön majd Európába. Asztallapnyi oldalfelületek, melyekkel egyszerűen ekkora területen és magasságban nem lehet mit kezdeni, ormótlan összhatás, kamionnyi orr törpényi testen és alatta a négy, satnya kerék. Láttuk élőben és sokkal rondább, mint a fotókon.
Mire gondolhatott a művész, amikor a favela mélyén ráharapott a crackpipára? Bármi volt is az, a végén nagyot röhögtek az egészen, és kiengedték a világba az utóbbi évek legrondább autóját.
Toyota FCV
Az a mondás járja, hogy aki kettőnél többször nézi meg ennek a szériaautónak a képét, annak elrohad az agya és jklggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggg
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat.
