Fújjátok a hajatokra a defektjavítótokat!

Nem mentem gyorsan: vagy hetvennel, lakott területen kívül. A szembesávban folyamatos forgalom, az előttem haladó nem tett hirtelen mozdulatot. Talán szerencséje volt, és éppen megközölte, vagy csak ballonosabb volt a gumija. Nekem viszont visszhangzó csattanás. Rohadjon rá az ég, most aztán kettészakadt az egész autó!  Ezt a kátyút megfogtam rendesen.  A következő pillanatban már villogó ESP-ikonnal a műszerfalon, a kormányzással küzdve vettem be a kanyart, hogy a belátható egyenesben félrehúzódjak.

Kiszállva megbizonyosodtam arról, amit úgyis tudtam: lapos a jobb első. Sérülést nem találtam, nyilván a belső oldalon voltak a gondok. Volt már defektem, halál nyugodtan pattintottam fel a csomagtérajtót, és bármilyen használható eszköz helyett a gyári mélynyomó fogadott. Lefagyott az arcomról a mosoly, a vérnyomásom enyhén emelkedni kezdett. Pótkerék – miket beszélek? – vagy legalább mankókerék sehol, de ott a defektjavító.

Soha nem használtam még ilyet, de van hozzá fasza leírás, ábrákkal, mindennel. Rátekertem a szelepre, a dugaszt csatlakoztattam a szivargyújtóba, járattam az autót. A világon semmi nem történt. Vártam én, hiszen Csikósék olaszországi kalandja óta tudjuk, hogy idő, míg bemegy a trutyi és a levegő is. Most kábé olyan érzésem volt, mintha szájjal fújnék egy lyukas lufit.

De komolyan: mi a fenéért nem lehet egy nyomorúságos mankókereket odatenni minden autóba?

Mit tesz az ember, ha céljától nyolcvan kilométerre, idegen helyen kap defektet, és a javítószett annyit ér, mint halottnak a csók? Beütöttem a telefonomba, hogy gumiszerviz, meg a legközelebbi település nevét. Hívtam az első telefonszámot, részsiker: tényleg gumis, de hívjam húsz perc múlva, mert még nincs a telepen. Végül is, úgysem megyek addig sehova, kivárom – gondoltam. Közben a tehetetlenség miatti düh lett úrrá rajtam. Csak egy szerencsétlen pótkereket akarok, a többit megoldom.

Eltelt a húsz perc, újra tárcsáztam. Fél óra múlva már ott volt az embere egy szerelt kerékkel, persze egy collal kisebb, de sebaj, kitart a szervizig. Bent aztán jött az újabb fejvakarás: defekt a futófelület és az oldalfal találkozásánál, nem javítható. A tesztautón lévő gumi kifutott, már az újabb mintázatot árulják. De abból sem volt készleten sem itt, sem a partnernél. Sőt, ebben a méretben semmiből sem. Márpedig ugye tengelyenként azonos mintázat kellene a szabályok szerint. Én meg ott álltam, és nemhogy azonos, de semmilyen gumi nem volt az autóra. Ha lett volna, került volna 80 ezerbe a pár. Hát nagyszerű.

Aki nagyon ráér, megrendelheti a gumit nagykerből, akár másnap már az autón is lesz. Addig meg menjen tovább busszal, jöjjön vissza, ha elkészült. Akkor két nap megy a levesbe. Mi akkor és ott (mármint Bátonyterenyén) inkább kerítettünk egy használt, de méretazonos gumit, így felemásan ugyan, de óvatosan elgurultam azt a hátralévő nyolcvan kilométert. Így egy fél napot buktam, meg egy használt gumi árát szereléssel, plusz a kiszállást. De tessék csak elképzelni ugyanezt a sztorit éjszaka, a puszta közepén, amikor már nincs nyitva a gumis. Nem hangzik jól, ugye?

Ha van bent egy pótkerék, tizenöt perc alatt megoldódik a helyzet, mert a legsatnyább mankókerék is sokkal jobb mint a semmi. Az biztos, hogy saját autóval nem is indulok el anélkül, és ha nem akarsz nagyot szívni, jobban jársz, ha te is magadnál tartasz egyet. Kedves gyártók, ti meg fújjátok a hajatokra a defektjavítótokat!