Vezetsz vagy nyomkodsz?

Jön szemből a busz, sofőrje lefelé néz. Közelít egy csaj, nem tudok vele szemezni, mert füst száll fel a műszerfal alól, ahogy izzik ujjai alatt a fészbúk. Tekerek az országúton, jön a kamion szemből, kanyarodik az út, de ő nem. Már úgy nézek az árokra, mint egy dunyhákkal teli ágyra, de mielőbb belevetném magam, felnéz a sofőr a képernyőből, ezzel megmentve az életem. Az előbb meg rám dudáltak, mert nem indultam el rögtön a zöldnél, hisz épp megnéztem egy e-mailt. Mind meghülyültünk. De miért?

Ma már ha kevés az inger, nem csinálunk magunknak fantáziából, hanem azonnal kitárjuk a telefonunk képernyőjét, ahonnan olyan elemi erővel zúdul belénk a feltálalt adag, hogy alig győzzük felzabálni. Sajnos minél többet eszünk, annál éhesebbek leszünk, a telefonunk pedig mindig nálunk van, ezért mindig, mindenhol hozzá akarunk jutni a legtöbbször felesleges ingeradaghoz. Miért pont a vezetés lenne ez alól kivétel?

A mai autók könnyen feledtetik velünk, hogy vezetés közben fél lábbal a sírban, másikkal egy banánhéjon állunk. Kényelmesebbé is váltak, ingerszegényebbek lettek, nincsenek már zakatoló motorok, süvöltő szélzajok, borzalmas futóművek, eltekerhetetlen kormányok - a legtöbb autó olyan, mintha egy jóllakott macska puha, elegáns léptei ihlették volna az élményt. Unalmassá, hétköznapivá vált a helyzet, hogy élet és halál urai vagyunk egy száguldó fémkrumpliban. Hallgatjuk a zenét, a fülünk elvan, de ez manapság már édeskevés. Elemi erővel érezzük a késztetést, ki kell venni zsebünkből az ajzószert, kell a felesleges infóadag, hogy normálisan érezhessük magunkat. Ezáltal persze idióták leszünk, hisz elherdáljuk a figyelmünket ott, ahol néha az összes is kevés. Nem kell nagy tempó, hogy utolérjük a veszélyt, gyalogosok, biciklisek is haltak már meg telefonnyomkodás közben. De míg az ő mozgási energiájuk csekély, addig az autós könnyen áldozhat fel másokat is a lájkok oltárán.

Tudom, manapság az élet értékét reakciókban és kommentekben mérik. Ez értékesebb, mint a pénz, hisz az valahonnan mindig lesz, képzelt népszerűség nem. Azért bizony meg kell dolgozni, még ha nem is túl keményen. Bárhol, bármikor meg lehet osztani másokkal a rengeteg élményt. Például, hogy mész valahova autóval. Szelfi készülhet azonnal az Instára, lehetőleg menet közben, hogy meglegyen a dinamikája a képnek. Azt még filterezni kell, és a hashteget sem szabad elspórolni. Megállni emiatt nem fog senki, úgyis csak pár másodperc az egész, és még soha nem volt belőle baj, viszont annál előbb jöhetnek az éltető lájkok, szívecskék, kommentek.

Egy nap huszonnégy órából áll, amivel mindenki egyénileg gazdálkodhat. Az igazság az, hogy 1923-ban és ma is ugyanarra van idő: amire te szeretnéd. A munkaidő nyilván adott, de a többit úgy osztod be, ahogy akarod. Ha az összes percet lájkok elültetésére és betakarítására akarod fordítani, csak tessék. Képzelt, netán valós szupersztárrá akarsz válni? Remek, majd bekövetlek. A virtuális világ egy csodás hely tud lenni, de nem szabad összekeverni a valóságossal. Ott ugyanis nem a kommentek és a szívecskék érvényesítik a saját törvényeiket, hanem a fizika. Nála van dislike gomb, és hidd el, nem akarod, hogy rányomjon.

Az viszont jó hír, hogy mindez elkerülhető. Van egy hely, ahol nem érsz rá telefont nyomkodni. Nem írhatsz meg egy komit, nem dobhatsz lájkot, nem tölthetsz fel szelfit az instára. Ez a hely az autónak a kormány mögötti ülése. Ha ebben ülsz, akkor már túlságosan is elfoglalt vagy. Bár maga a KRESZ is egyértelmű ebből a szempontból, és tiltja a kézben tartott telefon használatát vezetés közben, nem a pénzbüntetést kell elkerülni, hanem a halált. Ne közvetítsd élőben sem a sajátodat, sem másét, nem fognak rá jönni a lájkok.

El fog jönni az önvezető autók ideje, amikor egész úton fejest lehet ugrani a világba, ahol mindenki szép, és mindenki bölcs, de jelenleg a valóságos életben te vagy felelős a magad és mások életéért is. Ebben a világban egyetlen dologra van szükséged ahhoz, hogy biztonsággal megérkezz a célhoz és az nem a telefonod. Hanem az eszed. Legyél okosabb a telefonodnál.