Több nőt a kormányhoz!

Nem szeretem a sztereotípiákat. A lusta ember mankói, csak arra jók, hogy megspórolhassuk az empátiát és gondolkodást. Az autós világ tele van velük, de a legtöbbje viccesen komolytalan, és igazából csak annak árt, akik figyelembe veszik őket mondjuk autóvásárláskor. A BMW-ben nincs index, a Toyota sosem romlik el, a Honda mind sportos, a Peugeot elektronikája hajítófát sem ér, a Multipla egy elrontott különc – napestig lehetne sorolni. Mind mögött van valami, amire lehet példát hozni, mégsem általános igazság egyik sem. Viszont igazán ártani talán csak egy sztereotípia árt: amelyik szerint a nők nem tudnak vezetni.

Teljesen mindennapos, ha valaki ügyetlenül, vagy a többiek számára érthetetlen logika mentén old meg egy közlekedési helyzetet, hogy a szituáció többi résztvevője közül valaki elmormolja az „ilyen béna csak egy nő lehet” varázsigét. Annyira elterjedt vélemény, hogy a nők nem tudnak vezetni, hogy sok lány elhiszi, és inkább nem is foglalkozik a témával. Sokkal kevesebb csaj ül versenyautóban, motoron vagy éppen gokartban, pedig ha veszünk száz fiút és száz lányt, és megvizsgáljuk, mennyire tehetségek mondjuk a krosszmotorozásban, minden bizonnyal egyenlően oszlanak meg a képességek. Csak míg a fiúk közül ötven legalább életében egyszer ráül egy motorra, a lányok közül jó, ha öt, így sosem derül ki a maradék 95-ről, hogyan ment volna neki.

Az úgynevezett józan paraszti ész csak abból tud kiindulni amit lát, márpedig amit én látok, abból az jön le, hogy a vezetési tudáshoz az égvilágon semmi köze a nemnek. Csak annak, mennyire érdekli a sofőrt a dolog.

Kezdjük a legelején. Amikor valaki először ül be egy oktató mellé, hirtelen irgalmatlan sok dolga lesz egyszerre. Meg kell tanulni a pedálok és a kormány kezelését, megérteni az autó visszajelzéseit, és közben a forgalmi szituációk felismerésével is foglalkozni kell. Azaz egyszerre három dolog igényel jelentős agyi kapacitást, miközben az általában férfi oktató mondja a magáét a jobbunkon. Ha igaz lenne, hogy a nők egyszerre több dologra tudnak figyelni, míg a férfiak csak egyre, akkor pont fordított lenne a nemek aránya a volán mögött. Érdekes, hogy ez a két sztereotípia milyen szépen ellentmond egymásnak, hagyjuk is a mesebeszédet, a lényeg: ennyi feladat szimultán kezelése persze, hogy ijesztő.

Tagadhatatlan, hogy ezt megugorni könnyebben megy egyeseknek, mint másoknak, de ennek oka szerintem az, hogy nem egyforma előképzettséggel ülünk oda először. 14 éves lányom például évekig lovagolt, és amikor nemrég kipróbálta az autóvezetést, rögtön mondta, milyen hasonló élmény, ahogy egy nála sokkal nagyobb, önállóan mozgó testet vezényel. Aztán azok a gyerekek, akik kisírják maguknak az anyósülést, amint elérik a 150 centit, és onnan figyelik, mit csinál a sofőr, mire oktató mellé kerülnek, már ismerik a táblákat, átlátják legalább kezdetleges szinten a forgalmat. Ha még a vezetést is kipróbálták, mondjuk egy elhagyott földúton vagy mezőn, nekik messze nem akkora sokk először rendesen, forgalomban boldogulni. Ilyen alapokkal bárkinek könnyebben mehet, ám részben a fiús-lányos világrend sztereotípiái miatt sokkal több fiú szerez ilyen alapozó tudást, mint lány. Ezért tűnik úgy, hogy tehetségesebbek az autóvezetéshez.

Az persze közhely, hogy a jogsiszerzés nem egyenlő a vezetni tudással, de akik vezetői engedélyig jutnak, azoknak a forgalomban nyújtott teljesítménye között aztán tényleg csak az érdeklődés, a figyelem tesz különbséget. Meg az, hogy ők se higgyenek el semmilyen sztereotípiát magukról. Életem egyik legijesztőbb utazása egy sok évtizedes gyakorlattal vezető úr mellett történt, aki kilométerek százezrei után sem igazán értette, mi a forgalom ritmusa, és miként nem kéne eltévedni egy országúton. Egész egyszerűen nem érdekelte, nem volt hajlandó figyelmet áldozni rá.

Számtalan olyan pasi mellett is ültem már, aki oly mértékben meg volt győződve arról, ő Vatanen második eljövetele, hogy a forgalomra, az autóra figyelni már nem maradt kapacitása. Természetesen számtalan életveszélyesen vezető nőt is látni, a hülyeség is egyenlően oszlik meg, nem csak a tehetség, de saját ismerőseim között annyi remekül vezető csaj akad, hogy nem tudtam nem elgondolkodni ezen a kérdésen.

A sztereotípiák sajnos nem csak úgy ártanak, hogy sok lány nem is mer belekezdeni az autóvezetésbe, ha apjától-testvéreitől-barátaitól csak azt hallja, „hú de béna, biztos csaj”. Hanem úgy is, hogy akik eljutnak a volán mögé, fiúk-lányok vegyesen, azok is elhiszik, hogy egy autó nekik túl nagy, vagy túl erős, vagy ők csak az ismert útvonalon boldogulnak, mert különben túl bonyolult, vagy, hogy egy kicsit trükkösebb helyre már nem tudnak beállni. Igen, önszuggesztió, és igen, azokból az ártatlannak tűnő, nem is nekik címzett beszólásokból táplálkozik, amiket amúgy velük jóban lévő pasiktól hallottak.

Szóval ha legközelebb ülsz a kocsidban, és azt látod, hogy az előtted haladó bizonytalankodik mert például parkolót keres, vagy a navigációval küszködik, vagy egyszerűen csak üvölt a gyerek a hátsó ülésen, tegyél egy szívességet, és hagyj neki helyet és időt. Senkinek sem lesz jobb attól, ha türelmetlenül, káromkodva a nyakára mászol, viszont ha adsz esélyt megoldani a szitut, legközelebb már könnyebben megy neki is, így mindenkinek jobb lesz. És ha véletlenül nem egyedül ülsz az autóban, különösen figyelj oda, mit mondasz. Sokaknak ez a női vezetős is csak egy beszólás a többi közül, de a társadalmi beágyazottsága miatt különösen nagy súlya van. Itt lenne az ideje észrevenni, hogy bár sok valódi különbség van férfi és nő között, a közlekedés pont olyan terület, ahol bőven elég embernek lenni. Legyél hát te is az.