Sierra a pályanapon, sokadik epizód. Féktelen száguldás, gumimizéria, körrekord.

Ott tartottunk legutóbb, hogy a fékkel kellene kezdenem valamit. Cseréltem fékerőszabályzót, légtelenítettem, ráolvastam, szentségeltem, de csak nem akart jó lenni a nyomáspont. Fogott a fék, egyáltalán nem rosszul, csak már majdnem a padlón keményedett be a pedál.

Azt beszéltük meg Bandival, hogy péntek délután kijuttatjuk a Shitgunt a pályára. Eljön hozzám, és egyesült erőkkel transzportálunk. Mikor befutott, én még matattam valamit a kocsin, Bandini ezt látva reflexből megkérdezte, hogy áll a fék. Én csak legyintettem. Ennyi elég volt, hogy a LengéscsillapítókSzerkesztőségi Tudora vérszemet kapjon, azonnal rávetette magát a megoldandó problémára. –Légtelenítettél?  - Tettem. - Mindenhol? – Denhol. - Kézifék utánállítót megnézted? -  Már múltkor. Körülbelül itt tarthattunk, mikor szempillantás alatt levegőben volt a kocsi, mozgattuk, nézegettük a hátsó kerekeket, majd az elsőket. Mikor kezd el fogni a fék, mi változik, ha behúzom a kéziféket, satöbbi. Egyébként Karotta is hasonló problémával küzd.

Amíg nem volt rásegítés (nem indítottuk be a motort), egész jónak tűnt, de ahogy megjött a vákuum, a fékpedál elsüllyedt. Viszont sikerült lokalizálni a bajt: ha az egyik első fékcsövet elszorítottuk, olyan nyomáspont lett, hogy jajj. Tehát nem a hátsó körrel, nem a fékerőszabályzóval van a gond. Első nyergeket leműtöttük, minden mozgó részt (úszónyergek csapjait, a betétek felfekvő felületeit megtisztítottuk, minden szépen, finoman mozgott. Valami javulást érezni lehetett, de próbakört már nem mentünk, mert hipp-hopp ránk sötétedett, mennünk kellett a Corolláért.

Este még mentem egy tesztkört a Shitgunnal, mi tagadás, meglepett. Átkozott színész, folyamatosan elhiteti az emberrel, hogy letépi a fejed, úgy száguld. Ráadásul a kemény hátsó rugókkal bárhol -és ezt tessék szó szerint érteni - úgy rakta keresztbe a seggét, hogy az tényleg félelmetesnek tűnt. Nem csoda, hogy Bandi első dolga volt másnap azonnal kicserélni a rugókat.

Szombat reggel ép csak kigurultam a kapun a sokat látott Sivatagi Patkánnyal, azonnal éreztem, hiába b%@*tunk el vagy három órát, semmivel sem javult a helyzet, ugyanott tartok, mint tavaly ilyenkor. Anyád. Utolsó próbának a fékszervó csövét lekötöttem, hogy lássam, hogy változik a helyzet, de csak az derült ki, nem tudok akkorát taposni, hogy normálisan lassuljon a kocsi. Mindegy, múltkor ugyanez volt a felállás, mégis jól szórakoztam. Mindenesetre már azon gondolkoztam, este visszarakom a kisebb féktárcsákat, mert azok voltak rajta eredetileg. Ezekhez kisebb dugattyújú féknyergek (meg kisebb fékbetétek) tartoztak. Hátha az 52mm helyett 60 mm-es dugattyúméret borította fel a rendet.

Már a szerkesztőségi levelezőlistán szembedicsértem mindenkit, akit illetett, de most is el kell mondanom: óriási köszönet mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, ott volt kiállítóként, résztvevőként, biztosította a tömegek szórakozását, etetését-itatását. Nem győzök hálálkodni nektek, mert gyönyörű veteránokat hoztatok ki, kedves olvasók. Orgazmusközeli élmény volt a parkolóra ránézni. A paddockban felsorakoztatott autók és kiállítóki standok is folyamatos néznivalót adtak mindenkinek, szinte sajnálom, hogy alig volt időm rendesen körülnézni.

Csak azért nem lennék őszinte, ha keseregni kezdenék, mert a pályán és a totalcaros boxban is volt mit nézni, csinálni. Le is csaptam Michelisz Norbira, aki nagyüzemben dedikált a rajongóknak: ugyan firkálja már rá a nevét a csomagtartómra. Be is kereteztem pirossal, látszódjon rendesen. Norbi szignója nekünk fontosabb, mint Ken Blocké. Ez az autogram legalább két tizedet kell, hogy javítson a köridőmön.

Majd' minden etapban vittem utast is, ami persze egy kicsit feszélyezettebbé tesz, hiszen másért is felelek, miközben igyekszem minél gyorsabban menni a pályán. Természetesen a pluszsúly, amit ilyenkor magával visz az autó, lassítja a köröket, de ezen nem múlik semmi. Meg aztán meg kell hagyni, jó látni, mikor az elsőbálozók vigyorogva szállnak ki a boxutcában. A Sierra nem olyan erős, hogy megrémítse az utasokat, de már kellőképpen más dimenziókban tud mozogni vele az ember a pályán, mint amihez a hétköznapokban hozzá van szokva mindenki. A pályanapon is dolgozó OMG visualsos Kiszely Tomi barátnőjét is elvittem pár körre. Erről a menetről készültek belsőkamerás felvételek is, talán majd valamelyik adásba is bekerülnek. Én a Maszlik Zoltán által megosztott galériában találkoztam ezekkel a sikánban készült képekkel, azt hiszem, mindent elmondanak. (Ezúton is köszönet a képekért!)

A legutolsó etapban, a legutolsó körökben egyedül mentem, hogy rendesen megkínozzam a tizenéves, ráncos Firestone-okat, mielőtt másnap feltetetem a Papp Tibitől kapott Falkeneket. Egész nap szenvedtem az előző nap installált  Harry's laptimer applikációval, ami köridőt mér, oldalgyorsulást ábrázol, szóval egész tisztességesen feldolgozza az ember pályanapi tevékenységeit – Karotta és Tóth Zoli már régóta kapacitált, hogy töltsem le. Ezen az utolsó futáson gyönyörűen mért, rendesen látta a műholdakat, mérte az időket (lehet, hogy a Sierra fűthető szélvédőjének fémszálai zavarták korábban az iPhone-t). Volt még egy kis közjáték a kiszőrösödött gázbovdenemmel, de Bandi flexének és egy sorkapocsnak (népies nevén: csoki) a segítségével pontot tettem a végére.

A nap lassan lemenőben, a fények egyre szebbek lettek, hát fogtam egy kazettát (fiatalabbak kedvéért: ez egy műanyag doboz, ebben tárolták a zenét még a CD előtt), ami talán még apámról maradt rám, betoltam az öreg Kenwood magnóba és feltekertem a hangerőt. Mindenféle hatvanas évekbeli sláger bömbölt a hangszórókból, élveztem a zenét és a pályára figyeltem. Nagyjából 2:35-2:37os köröket mentem, de egyszer csak azt láttam a telefon kijelzőjén, hogy a kettes után két hármas villog: 2:33. Pontosabban 2:33:59, igaz a transzponderrel mért időm felette volt ennek, a hivatalos szám 2:34:36, de velem akkor is madarat lehetett fogatni. Ordított a Beach Boys „Barbara Ann”-je, én meg a kagylóülésbe szíjazva táncoltam. Kész volt a napom. Michelisz Norbi aláírása, mint valami voodoo varázslat, úgy hatott a teljesítményemre.

Persze estére vasig kopott az első fékbetétem, ezért otthon gyorsan kicseréltem a tárcsákat, betéteket, féknyergeket, mindent. Olyan nyomáspontom lett azonnal, hogy könnybe lábadt tőle a szemem. Csak féltem, nem fog-e hamar elmelegedni a sokkal kisebb betét, meg tárcsa. Vasárnap a paddockban egész nap hősiesen kerekekkel bírkózó gumisnál felrakattam a négy Falkent. Ezek is „Kegyelmesék” levetett cuccai, mint az én Merga lengéscsillapítóim, amiket végülis Bandi nem tett be a Shitgunba, csak az én esetemben Papp Tibi volt a nagyvonalú „Kegyelmes”.

Tibi még akkor is szitkozódott, mikor a gondosan nejlonba csomagolt gumikat bedobáltuk a kocsimba, úgy utálta ezeket a gumikat. Zajosak voltak, ráadásul egyszer nyolcvanas tempónál felúsztak a vizes országúton. Nem volt sok a víz, forszírozott a tempó, mégis majdnem tönkretették a Papp család kirándulását. Jobban megnézve látszik, hogy konstrukciós baromság miatt képtelen az abroncs elvezetni az alá került vizet: a lamellákat összekötő hosszirányú anyaghidak bizonyos kopási szint után (még nagyjából 6 mm volt a gumikon!)  teljesen elbarikádozzák a kifelé áramló víz útját. Nem is értem, hogy gondolták. Mindenesetre száraz aszfaltra biztos jó lesz, csak jobb lehet, mit az ősöreg Firestone Fuel Saver.

Számítottam rá, hogy az első pár körben le kell dörzsölni az abroncsok legfelső rétegét, meg egy kicsit meg kell melegíteni a gumikat, hogy elkezdjenek jobban tapadni. De a sokadik kör után is csak bénán csúszkált a kocsi, hol az elejét tolta le az ívről, hol a segge kezdett ficánkolni. Amikor kiértem a boxba, azonnal guminyomást mértem, Bandi digitális műszere öt század bar pontossággal megmondja az igazat. Az első gumik jó négy tizeddel voltak keményebbek, mint mikor felmentem a pályára, leeresztettem három tized bart, és a hátsókból is engedtem ugyanennyit. Így már jobb volt, de nem az igazi, a harmadik etapon több helyen indult meg látványosan a kocsi segge. A fék megviccelt, mert a szokatlanul magasan keményedő pedál miatt rendre túl hamar kezdtem lassítani.

Valahogy nem akart összeállni az egész autó, a gumi és a fék cseréje azt eredményezte, hogy a szombati 2:37 körüli legjobb időim 2:43-ra romlottak. Zavarodottan rohangásztam a boxban, kérdezgettem mindenkit, mit csináljak, de legtöbben azt a tanácsoltak, nyugodjak meg, inkább élvezzem a mókát. Még lejjebb engedtem a nyomást elöl és hátul is, így már egy hangyafütyivel jobb lett a dolog, de most meg úgy elmelegítettem a fékeimet, mint előtte soha. Konkrétan SEMMIT nem fogtak. Egyik-másik kanyarba olyan sebességgel érkeztem, hogy már kezdtem kellemetlenül érezni magamat. A sok téli kocsikázás most meghozta a gyümölcsét, sikerült nem bepánikolni és íven tartani az autót.

Nem voltam maradéktalanul boldog, de láttam azoknak az arcát, akiknek nap közben technikai problémák miatt, vagy a makacs szalagkorlát miatt keseredett meg a szájíze (innen is üzenném G. Nikinek, hogy fel a fejjel, lesz az a CRX olyan szép, mint előtte!), ezekhez képest én tényleg maradjak csak csöndben. A Sierra gyakorlatilag hibátlanul teljesített, egy nyikk nem sok, annyit nem szólt a sok bántásra. Hétfőn megérkeztek az új féktárcsák és a fékbetétek (a nagyobbik nyereghez valók), vissza is cseréltem őket.

Kiszedve az elhasznált betéteket, volt meglepődés: nem azért kopott az egyik vasig, mert annyira elfogyott a betét húsa, hanem mert a kopó réteg, a ferodo olyanná vált, mit a megázott, majd kiszáradt pozdorjalemez. Egyes részei eltűntek, másokat kisujjal piszkálva törtek le. Csak sejtem, milyen gyártmányok voltak, biztosan nem tudom, így nem szaroznék le semmilyen gyártót. De az, hogy két éve álltak kiszerelve, még nem lehet ok az ilyen szó szerinti megsemmisülésre. Na mindegy, bent vannak az úja betétek, tárcsák, megkapják a tudományos bejáratást, remélem a vadonatúj alkatrészekkel a nyomáspont is megjön. Ha nem jön össze, akkor nem úszom meg, beteszem azt az ABS-es főfékhengert.

Ami komoly dilemmát okoz, az a gumi. Először is, bebizonyosodott: Papp Tibinek már megint igaza volt, ezek a Falkenek trágyák. Mondjuk játszani jók, de köridőt javítani nem ezekkel fogok. Lenne jó áron egy szett fél-slick, amivel komoly időeredmény-javulás lehetne elérni. De akkor oda a maximálisan minimális költségvetésből autózás, ami vezérelvem a sierrás játszó-projektben. Aztán a jó tapadás jobban igénybe venné a hajtásláncot, futóművet is. Nem tudom. Mindenesetre valami jó kis driftedzésre kellene eljutni, egy olyanra, ahol lenne rendesen idő gyakorolni. És nem az ország másik végében van...