A villanyrollereket is utolérheti a kötelező biztosítás. De mennyi lehet a díj?

2023.09.13. 12:55

A villanyrollerek száma sokszorosára nőtt Magyarországon, így a KRESZ-módosítása várhatóan ezeket a közlekedési eszközöket is érinti majd. Elképzelhető, hogy a 25 km/h-nál nagyobb sebességre képes rollerek segédmotor-kerékpárnak minősülnek majd, utóbbiakra pedig jelenleg is kell kötelező biztosítást kötni - derül ki a Netrisk összeállításából. Az még kérdés, hogy ehhez hasonlóan az erősebb rollerekhez is kell-e biztosítás, mindenesetre a segédmotorkerékpárokra 2018 óta több mint 82 ezer kötelezőt kötöttek a Netrisk adatai szerint. Az átlagdíjak is feljebb mentek, a 2018-as 3 ezer forinthoz képest az idén már 5 ezer forint felett volt ez az összeg. 

Az utóbbi időben a rollerek a figyelem középpontjába kerültek nemzetközi és magyarországi szinten egyaránt. Párizsból például kitiltották a bérelhető, más néven közrollereket, bár Magyarországon ilyenre nem került sor, de a rollerek száma az elmúlt években szintén megtöbbszöröződött, ezért is indokolt a szabályozás. Az eddig megjelent kormányzati nyilatkozatok szerint készül a KRESZ módosítása, amely rendezheti a rollerek, ezen belül is a villanyrollerek helyzetét.  

Az eddig megismert tervek szerint a maximum 25 km/h-s végsebességű rollerek kerékpárnak minősülnének, míg az ennél gyorsabbak segédmotoros kerékpárnak. Az egyelőre kérdés, hogy kötelező lesz-e biztosítást kötni rájuk, mindenesetre a segédmotoroknál erre szükség van - derül ki a Netrisk összeállításából. Németországban például a villanyrollerekre kötelező biztosítást kell kötni, csak 14 évnél idősebbek használhatják, és maximum 20 km/h-s sebességgel mehetnek. 

A kérdés Magyarországon is egyre fontosabb, a Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek becslése szerint ugyanis ma már 80-100 ezer roller van használatban Magyarország útjain. Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója szerint ez igen jelentős mennyiség, így a közlekedési kockázattal is számolni kell. Hozzátette, mivel még nem ismert a konkrét szabályozás, csak a segédmotor-kerékpárok adataiból lehet kiindulni a biztosítási díjakra való becslést nézve.  

A Netrisknél 2018 óta több mint 82 ezer segédmotor-kerékpár biztosítást kötöttek. Csak ebben az évben közel 11 ezret, míg a múlt év egészében majdnem 14 ezret. A segédmotor-kerékpárokra kötött kötelező biztosítások díja évről évre emelkedett. 2018-ban a Netrisknél kötött biztosítások átlagdíja alig több mint 3200 forint volt. Egy évvel később 4200 forintra emelkedett. Majd 2020-ban 4400, 2021-ben 4600, tavaly pedig közel 4700 forint volt az ez összeg. Ebben az évben a biztosítási átlagdíj meghaladta az 5 ezer forintot.  

„Még egyszer fontos kiemelni, hogy ezek az adatok a segédmotorkerékpárokra vonatkoznak, a villanyrollereknél még nem biztos, hogy lesz biztosítási kötelezettség és a díjak is eltérhetnek ettől, de a nagyságrendre iránytűként szolgálhatnak” - tette hozzá a szakember. 

A Netrisk egyébként ismertette a nagyobb motorkerékpárokra vonatkozó saját adatait is. 2018 és 2022 között évente 15-18 ezer “motoros” kötelező biztosítást kötöttek a cégnél, idén pedig 14 ezer felett tart a “számláló”. Az átlagdíjak fokozatosan nőttek az utóbbi években. Öt évvel ezelőtt az átlagdíj 9 ezer forint alatt volt, míg ebben az évben már meghaladta a 16 ezer forintot.