Milyen jó lesz, gondoltam, ha megcsinálják az új Clióból a következő Thaliát. Aztán, amikor az első képeket láttam róla, azt gondoltam, hogy végre megjött az eszük a Renault-nál, ezzel tarolni fognak újra. Ám amikor beleültem a tesztautóba, elfogott egy furcsa érzés. Gyanakodva méregettem a régi Thaliákat, míg aztán egy szupermarket parkolójában elkaptam egy thaliást, hogy összenézzem a két kocsit. Éreztem én, hogy valami nem stimmel. Mert ez egy régi Thalia, új orral és új farral.
De nem kicsit. Ha valaki megnézi az
1.4-es (a koordináták magyarázata: első generáció, negyedik fázis) Thaliát bemutató cikkünket , kiderül, hogy az utastérben még az összes
ajtópanel, a műszerfal alja, a kormány is változatlan. Ha még
tömörebben akarnám összefoglalni a differenciát: a műszerfal
felső burkolata más. És slussz. Igaz, a korábbi (1.3 és régebbi)
Thaliák már kevésbé kompatibilisek, de lényegében minden ugyanott van
azokban is, csak a héj eltérő.
Akkor vált gyanússá a dolog, amikor nem sikerült
a kormányt rendes szögbe állítanom. Ha eléggé hátratoltam
a vezetőülést (
épp most ismételtem át, hogy kell ), beállítottam a támla dőlését jóra,
majd a kormány következett volna. Itt ugye az a szabály, hogy
kinyújtott karral a csuklómat a kormánykerék tetejére kellene
tennem. De nem érem el, mert a kormány a legalsó helyzetében
is viszonylag az ég felé néz, sőt, hogy a tető ne zavarja őt
a kilátásban, kicsit az oldalablak felé is kifordul. Némileg
javítható a helyzet a vezetőülés megemelésével, de igazán jó
soha nem lesz.
A másik gyanús dolog: a csomagtartó. Ami tagadhatatlanul
hatalmas (506 liter), akkora, mint bármelyik középkategóriás limuziné.
Viszont első dolgom volt megnézni, hogy lehet-e végre rendesen
bővíteni. Hát nem. Mindössze arasznyi magas a bővítőalagút,
aljánál a csomagok betörését megakadályozni hivatott műanyag
peremmel. Pont, mint régen. Kis tételben, több darab csomaggal jól
kihasználható, de egy rotakapa nem férne be, mint egy Wartburgba.
Megszakítjuk adásunkat. A rotakapa
befér!
Időközben új körülmények merültek fel, az Autós Újságírás
Ámokfutói topicban. Mint tcaoe írja: "Mielőtt leírjuk, hogy nem
férne be egy rotációs kapa, mint régen a Wartburgba, azelőtt
próbáljuk meg beletenni. Meglepve fogjuk tapasztalni, hogy
éppen úgy fér bele, mint régen a Wartburgba, azaz leszerelt
szarvval." Azóta parázs vita folyik a témában, mert mintha úgy
emlékeznék, hogy elég volt visszahajtani a Robi szarvát, bár
lehet, hogy akkor nem csukódott le a fedél teljesen, hanem
gumipókozni kellett. Egyelőre azon törjük a fejünket, hogy
beszerzünk egy standard szerkesztőségi rotakapát, csakis
limuzintesztelési célzattal (úgyis hamarosan érkezik az új
Merci E-osztály...) Mindenesetre le a kalappal a Thalia előtt,
ha ez igaz.
Aztán elkezdtem nézegetni az ajtókat. Rájöttem, hogy ezeknek maximum
a külső lemeze lehet új, megjelent rajtuk egy él, és kissé
eltúlzott méretű kilincset is kaptak. Az ablaküvegek között pedig
sötétszürke matrica van, hogy az üvegfelület összefüggő(bb)nek tűnjön.
Szóval az egész egy optikai csalódás.
Viszont jól sikerült optikai csalódás. Ha az ember nem nézegeti
a gyanúsan álló, új kisablakot a C-oszlopon, kapásból
elhiszi, hogy ez egy új Clio, csomagtartóval. Pedig ez egy régi Clio
csomagtartóval, annyira, hogy a hivatalos gyári médiaoldalon
(pedig vérprofik dolgoznak rajta, állítom) mindössze egyoldalnyi rizsát
tudtak összekalapálni róla, amelyben az egyik legfontosabb újdonsága
a Thaliának, hogy elragadó a vonzereje, magán- és céges
felhasználásra is. A tesztautónk vonzerejét egy kiegészítő szárny
tovább srófolta, egy pótféklámpával súlyosbítva. Ezért aztán
a Thalián két harmadik féklámpa volt. Nyilvánvalóan azért, mert
a szélvédő aljában lévő féklámpa kihagyása bonyodalmakat okozott
volna az áramvonalasnak tűnő gyártásszervezésben.
Ezek után a parkolóban elkapott Thaliához képest semmi lényeges
differenciát nem bírtam felfedezni, ha csak azt nem, hogy annak még
műanyagból voltak az első sárvédői, ennek már acélból. A tér
mérete adott, keskeny, de magas, hátul kis lábtérrel.
A tapasztalat az, hogy a mázsa feletti emberek – akik már nem
számítanak karácsonyfadísznek – nehézkesen férnek el. Ha magasak és
izmosak, akkor azért, ha pedig kövérek és szélesek, azért.
A gyerekülésünket meg sem próbáltam hátra menetiránynak háttal
bekötni (igaz, e célból az első légzsák kikapcsolható), menetirányban
is csak épp hogy befért. Hiába, a daciások többet kapnak.
A karácsonyfadíszekre berendezett utastér viszont ettől függetlenül
nem visszataszító, így, Privilege kivitelben. No igen, ez a csúcs,
amit egy Thalia tudhat, bőrkormánnyal és bársonyos üléskárpittal,
viszont az utóbbi eléggé vonzza a szöszöket. Puha műanyagokat ne
tessék várni, de így látványra nem rossz az összkép, kár, hogy
a kardánbokszocska kicsit pilinckának tűnik. A klíma 75
ezerért automatikus, de nincs benne napsütés-érzékelő, emiatt állandóan
állítgatni kell, attól függően, hogy épp süt-e minket a nap,
szóval nem nagy könnyebbség egy manuálishoz képest.
Őszintén szólva, a Thalia részegységei egyébként sem nagyon
haladják meg a múlt század kilencvenes éveinek a szintjét, de
ez talán fel sem tűnne egy átlagvevőnek. Mert ugye remek
aeroblade-ablaktörlők vannak, csak épp elfelejtették, hogy ilyen tetű
lassú törléshez, amire a Thalia csúcsra járatva képes, jó lenne
egy sima ablaktörlő is. Ezért inkább ne tessék autópályán égszakadásba
keveredni. Vicces az index klittyegése is, de a kapcsolók
működése, a halovány utastér-világítás, a központi zár
hatalmas csattanása is jelzi: itt bizony a régi alkatrészkészletek
értékesítése folyik, autó formájában. Tekintve, hogy a motortér is
lényegében változatlanul vészelte át a modellváltást. Esetünkben
a 85 lóerős 1.5 dCi.
Hogyan lettem nyugodt, daliás thaliás? Lapozzon!
És bizony ez egy jó motor, ha jó anyagot kap. 1500-tól zokszó nélkül
húz, persze a gazdaságos módon hétezerig skálázott
fordulatszámmérőnek nem szabad hinni, ez sem forog többet bármilyen
dízelnél. És mivel 200 newtonméterből már sokra futja, egészen jól
gyorsul, pláne, ha nem álló helyzetből startol: igaz, közben kiböfög
egy jó adag kormot, különösen alacsonyabb fokozatokban, de megy, sőt,
egészen kiválóan előz országúton. Autópályán sem vészes, de azért ott
már nem virgonc. A váltó ötfokozatú, közepesen semmilyen, az
ötödiket egyébként hatvantól hajlandó elviselni a motor. És hadd
dicsérjem egy kicsit a féket: határozottan fog, precízen működik,
jól lassít.
Az 1.5 dCi azért nyerő, mert a Thalia könnyű, dízellel is egy
tonna alatt marad a súlya. És ezt elbírja bőven, miközben alig
kajál. Amikor városban jártam, először azt hittem, a számítógépét
beprogramozták arra, hogy fixen 5,2-es fogyasztást mutasson.
Kinulláztam, és legközelebb megint ennyit írt ki. Aztán egy újabb reset
után elindultam vidékre.
A fix 5,2-es tételemet egy pillanat alatt megdöntötte a Thalia,
mert elkezdett 3,6-os átlagfogyasztást produkálni. Azonban ezt
a thaliás tempót könnyű megunni, végül felnyomtam 4,5-re, de ez
nagy stresszt okozott: ilyenkor már a kanyarokban nagyot billent
a kocsi, az oldalszél is zavarta, a kormányzása sem precíz,
a tesztautó téli gumijai is vittek bele egy kis bizonytalanságot,
szóval nem volt az igazi. Végül visszanyugtattam magam 4,2-re, és jó
volt. Ja, míg el nem felejtem: ötvenliteres a tankja. Aki keveset
megy, annak bitumenné köt benne a végén a gázolaj, olyan
sokáig elég.
Igazából még a zajra sem lehet panaszkodni, mert
a Totalcaron negatív referenciaként emlegetett
Mercedes B180 CDI -t meg sem közelíti sem hangerőben, sem vibrációban. Tekintve,
hogy utóbbi nincs is, legfeljebb a holtjáték határáig nyomott
kuplungon érezni a bizsergést. Igaz, nem épp selymes
a hangja, néha nagyon gyanús kerregések jönnek elölről, még
kitartott gáznál is, bizonyos fordulaton, de hát ez ilyen. Nagyobb
sebességnél pedig a gördülési és a szélzaj egyetlen nagy
masszává olvad a motor hangjával, de összességében nem vészes.
Csak sajnos nálunk, félúton Európa és a Balkán, vagy Elő-Ázsia
között furák a viszonyok. Itt egy ilyen szedánka lenézett valami
a magát Európa-közelibbnek tartó nagyvárosokban és autópályákon.
Ezért aztán a többiek úgy viselkednek a Thaliával
a forgalomban, mint egy debil vidéki rokonnal, aki esetlenül
csetlik-botlik a forgatagban: megalázzák, félrelökik, szívatják,
lenézik.
Még a környék hasmenéses madarai is kizárólag a pakoló
Thaliák feletti ágakra szállnak esténként aludni, de előtte bezabálnak
erdei szederből és bodzából, hogy végtermékük még bántóbban látszódjon
a fényezésen. És állítom, hogy a mi kis utcánkban az elmúlt
öt évben ennél csak szélesebb autóval parkoltam, mégis ennek volt
reggelre hátrafeszítve a tükre, pedig szinte belesimult
a padkába, olyan közel álltam hozzá. Szóval, Budapesten gyűlöltem,
pedig még arra sem panaszkodhatok, hogy lassú. Nem az.
A Thalia vidéken törte meg az ellenállásomat, ahol rájöttem, hogy
nem őt utálom, hanem a várost. A hátam és az ülés puha
szivacsa kölcsönhatásba lépett, és egy mindkét fél számára előnyös
alakzáró kötés alakult ki közöttük, élveztem, milyen jól rugózik,
a vacak utakon nyugodt voltam, mert tutira nem verem oda a 14
centis hasmagasságával. Valahogy vidéken még a madárkák sem
kakilták le. És arrafelé sokkal inkább mindegy, mivel jár az ember, nem
úgy, mint Pesten, a sok kompenzáló barom között.
Ezen a régiség-kérdésen is sokat törtem a fejemet. Ha úgy
vesszük, hogy betölti-e a funkcióját a kocsi, nem feltétlenül
baj. Egyrészt Renault, nem Dacia, vagyis úgymond rendes autó azok
szemében, akik a névből indulnak ki. Másrészt tényleg
arányosabbnak tűnik, mint korábban, valószínűleg azért, mert az orra
kicsit nagyobb, és tényleg jó az optikája oldalról. Az egyetlen
figyelmeztető tényező a magassága és a keskenysége.
Persze mint termék a Thalia nem egy nagy eresztés, tekintve,
hogy lényegében vele egy árban (3,4-3,5 millió forint) lényegesen jobb
autót árul még a Renault is: a
Clio kombit, alias Grandtourt . Amibe minden befér az ötödik ajtón át, ami biztonságos,
modern, tágasabb és minden porcikája jobb, lévén egy évtizeddel
frissebb konstrukció. A másik véglet a
Dacia, amiből fullos, hétüléses kombit adnak, igaz, igénytelenebb minőségben.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak
is?
Tegye meg a publikáció
blogposztján !
A Thalia ilyen megújítása két dologra volt mégis jó. Egyrészt, hogy
hogy a szintén régóta toldozgatott Daewoo Kalos szedánból
Chevy Aveóvá transzformált kövülettel tartsa a lépést. Másrészt, az
elégedett Thaliásoknak újat tud nyújtani, már ami a külsőt illeti.
A belsejével és a csomagtartójával ezek nyilván elégedettek,
hisz két alacsony felnőtt és két, esetleg három pici gyerek befér,
következésképp nem fognak máshol kutakodni. Egy olyan újdonsággal
szemben viszont, mint egy
Linea,
gyakorlatilag kapitulál a Renault: a Fiat 30 centivel
hosszabb, lényegesen nagyobb a tengelytávja, legalább ekkora
a csomagtartója, ráadásul arányosabb és jobb a formaterve –
egyszóval: autószerűbb. Igaz, a Renault dízele jobb, mert alul
nyomatékosabb, de ugyanannyiért még mindig a Linea a vonzóbb
jármű, ha beleül az ember. Pláne, ha nem karácsonyfadísz.
További cikkeink
