Jól felszerelve 4,1, de nagyon jól felszerelve is kevesebb, mint 4,5 millió az ára. A technika a Puntóé, de a mérete a Bravóéval vetekszik. Nem a legjobb autó, de biztosan a legszebb igavonó.
Kéne egy új autó. Semmi különös, olyan igazi autó-autó. Férjen el benne az egész család, legyen nagy csomagtartója, hogy utazgatni is tudjunk, és persze ne legyen túl drága. Az se nagy baj, ha a tetejébe még szép is.
Ha ezen a ponton le tudjuk zárni ezt a gondolatmenetet, viszonylag hamar eljutunk a Lineához. Meglepően csinos darab. Nemcsak a kollégáknak tetszett, de a családnak, barátoknak, ismerősöknek is, szóval nagyjából mindenkinek, aki látta. Az orra tényleg szép, látszik rajta a maseratis vérvonal, de én a farát valahogy nem tudom megszokni. Persze ha a hasonló puttonyosokhoz hasonlítom, amilyen például a Renault Thalia, a Honda City, vagy a Suzuki SX4 Sedan, még mindig ez a legszebb, de ez nem jelenti, hogy valóban szép is.
Amikor egy autóra nézünk, sosem a fenekén van a hangsúly, hanem az összhangon. Mivel szinte minden szögből kellemes látványt nyújt, nyugodtan kijelenthetjük: a Linea pofás. Ráadásul az utastere is kellemes. Szép a formavilága, nagyon jól néz ki a műszeregység – a fehér hátlapos műszereket ennél sokkal drágább modellekben is szívesen látnám -, és csinos a világos kárpit is. Ami a dizájnban a far, a beltérben az anyagválasztás: bőven van silányabb anyag a Lineában, de itt is az összhatás számít: a Linea utastere meggyőző, egészen kellemes.
A helykínálat rendben van, négy személyig sem fej-, sem lábtér problémánk nem volt. Öten már kevésbé kellemes az utazás, a hátsó sorban ülők válla minduntalan összeér. A Linea négy és fél személyes, négy felnőtt és egy gyermek kényelmesen használhatja.
A tesztautóba 1,6-os turbódízel motort szereltek, melynek pontosan akkora a teljesítménye kilowattban, mint a belépő modell 1,4-es benzinmotorjának lóerőben. 77 kilowatt egyenlő 105 lóerő; bár sosem vezettem, azt gondolom, keservesen lassú lehet a benzines, ez a dízel sem volt éppen versenyautó.
