Aludt már el szex közben?

Használtteszt: MG TF 1.8, 2002 

2009.10.22. 06:18

A kabrió azoknak való, akik félnek a motorozástól. A szél közvetlen erejét kívánják, de a test elleni küzdelemtől félnek – négy keréken viszont biztonságban érzik magukat, miközben azt hiszik, szabadok.

Szabadság márpedig nincs, csak törekedhetünk rá; útban a teljesség felé. Nincs ezzel semmi baj, bármilyen tető nélküli autó lényegesen több örömöt képes adni, mint a nálánál sokkal jobb, zárt utasterű. A tető hiánya társadalmilag elfogadott tudatmódosító, hatására könnyű fölértékelni azt is, ami annyira azért nem is kiváló.

Az oxigén kábítása közben az MG TF nagyon jónak tűnik, de utólag ráébred az ember, hogy szimplán csak jó; így nem olyan óriási az extázis. Teljesíti a kritériumot, amitől használhatónak tekinthető – nem nyaklik, nem alattomos, korrektül gyorsul, és ha kell, megáll. A roadster-nirvánához ez kevés, de a szeretethez pont elég.

Középmotoros, a hátsó kerekek kapják az erőt; a papírforma szerint ez lenne az ideális élményautó. Az angol MG ránézésre mindennel rendelkezik, ami a feladatra alkalmassá tenné, igaz száz százalékig mégsem sikerül.

Az 1800-as motor szeretni valóan pörög föl: 136 lova nem a galaxis sötét ereje, de pont annyira mozgatja az autót, hogy ha kell, keresztbe áll a feneke. Ha negyvennel több lenne benne, folyamatos incselkedésre buzdítana, így viszont maradt a békesség; engem legalábbis nem vitt a rosszba.

A két ülés mögött csak vékony tűzfal van, az összes mechanikai zajt és kipufogóhörgést hallani. A hifi teljesen fölösleges, már lassú lavírozásnál is olyan kellemes a hanghatás, hogy nem is kívánunk más morajt, és a műszerfal fehér számlapján gyorsan fölszalad a piros mutató. A motorerő lineárisan épül fel, de 5000-es fordulat fölött még érkezik egy hullám. A váltó rövid úton jár, ám sajnos néha tévút az – hármas fokozattól fölfele bizonytalan a kapcsolás.

A tesztút előtt igazi disznólkodásra készültem: olyan utat választottam, amit ismerek, ahol van kanyar, de nincs forgalom. Ennek ellenére békés cirkálás lett belőle. Egy-két sprint után öntudatlanul is visszavettem a gázt, hiába a jól hangzó papírforma, a TF nem lázít, csak elringat.

Nyugodtan maradni egy középmotoros autóban? Értik ezt? A roadster-betyárságot nem hozza ki az emberből, egyszerűen csak gurulásra buzdít, süssön a nap, legyen kék az ég. Pedig a belső hűtésű féktárcsáknak nem lenne gond a tempó korrigálása: adagolhatóan, tisztességes hatásfokkal dolgoznak a nyergek. A kormány kicsi, aránylag közvetlen, első forgatásra úgy is tűnik, hogy izgalmas manőverek közvetítője lesz az agyvelő és a kerekek között.

Napokig gondolkodtam, hogy harminc fölött én váltam-e leszedált nyugdíjassá, vagy a kocsi az. Elbizonytalanodtam, hogy nem kényszeredett hibakeresés-e, hisz a napsütésben nagyon élveztem cirkálást az 1100 kilós kis kabrióban. Aztán rájöttem – cirkáltam vele, az izgalomra nem vágytam. Ez nyugodt autó, csak az hiányzik belőle, ami egy ilyen gépben átütő kellene legyen: a gerjedelem.

Az MG F-hez 1995-ben tervezett karosszéria nem sokat változott. A körvonal nagyjából megegyezik a rosszéletű előddel. Vetítőlencsés fényszórókat kapott, új lökhárítót és néhány olyan formai csalafintaságot, amitől sokkal markánsabbá vált. A 2002-es TF a könnyű arcplasztika mellett átesett egy javító-nevelő tréningen is – amit abban utáltunk, ebben megváltozott.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.