Árban a Cee’d alá?

Már csak azért is, mert a grafikus is ember, Tom gyakorlatilag minden látható extrát leikszelhetett volna a fotókról. A Chevrolet például még a hűtőmaszk hajszálvékony krómkeretét sem adja, kapja alapáron, a kilincsei feketék, a kormányon nincs bőr és rádiógomb, meg hasonlók. A metálfény mindkettőnél feláras, a Fluence automata klíma kezelőpanelje is csupán illúzió, ahogy az indítókártya vagy a gigantikus Tom-tom navi képernyője és távirányítója is. Legalábbis 3,6 millióért.

Viszont már ennyiért is kap az ember egy egész rendes kocsit. Az már ízlés dolga, hogy a Chevrolet szögletességét vagy a Renault íveltségét kedveli. Ahogy elnéztem, a Cruze agresszívebb, darabosabb és részleteiben kevésbé kidolgozott formát kapott, de azt is mondhatnám, férfiasabb. A Fluence egyértelműen ott ér célt, ahol a nő dönt az autóvásárlásról, a hullámokkal megrajzolt karosszéria kecsesebbnek tűnik, pedig gyakorlatilag ugyanakkora, mint a másik. Az is meglepő, hogy a Mégane radikálisabb orrát lecserélve mennyire polgári külsejű autót lehetett belőle faragni. Mert a Fluence mégiscsak egy faros Mégane.

A hasonló kocsik között nagyon kimért minden centi és liter, nem csoda, hogy nem érezni különbséget a méretek között. Ha az átlagosnak mondható magasságomra beállítom az első ülést, még egy tenyérnyi hely marad a térdem előtt, amikor beülök hátra, mindegy, melyiket nézzük. Széltében is ugyanez a helyzet, ha valaki csak az autószalonban nézegeti a két autót, nem fedezhet fel érdemi különbséget. Még a csomagtartók is egyformának tűnnek, igaz, két nagy fekete üregről nehéz megmondani szemre, melyik a nagyobb. Elárulom, itt van igazi győztes: a Renault. Ezé 496 literes, a Cruze-é 450. Bár gyerekheverőt vagy lapra szerelt szekrénysort amúgy sem szállít ilyen szedánokban az ember, pusztán emiatt nem mondanék le a Chevrolet-ról.

Persze, nem mindent centiben mérünk. A Cruze esetében például feltűnően jobb formájúak az első ülések, a támla kellemesen ívelt deréktájban és még a lapocka magasságában is tart – jófajta derékbeteg-ülés. Ettől függetlenül elég vicces a felszereltségi lista azon tétele, hogy „két irányban állítható első ülések a vezetőoldalon”. Ez vajon azt jelenti, hogy 3,6-ért még nem állítható a magassága? Az baj, mert a Renault-é igen, sőt, még az utasé is. Mint látni fogjuk, nem ez az egyetlen tétel, ami kimaradt a Chevrolet-ból.

A kormány tengelyirányban nem húzható közelebb egyikben sem, tehát a real life alap Fluence és alap Cruze ülőhelyzete kevésbé lehet jó, mint a tesztautóké. De hát, mi újságírók nagyon ritkán látunk fullfapad kocsikat, tessék elhinni, jobban rejtegetik előlünk őket, mint az álcázott prototípusokat.

Most még jöhetne egy kis kesergés anyagminőség-ügyileg, de igazából sok ok nincs ilyesmire. Talán a Chevrolet műanyagjai fényesebbek, ezért nem látszanak olyan puhának, de azért ott, ahol kell, tényleg normálisan vannak megcsinálva. Talán kissé sivár a Renault hátsó ajtópanelje, de ennyi belefér, a Cruze-ban kifejezetten érdekes a világos textilbetét a műszerfalon, bár napsütésben zavaróan visszatükröződik a műszerek plexijén. Az összerakás is rendben volt, a Chevrolet 16 ezer tesztkilométer után sem nyöszörgött. A Fluence fiatalabb volt, persze ez sem.

Ha ennyire jók, miért adják őket relatíve olcsón? Hol spórolják ki a pénzt az autókból? Sajnos a motorokon. Lapozzon, kiderül, hol a csapda.