Teszt: Chevrolet Camaro SS

Nincs bajom az amerikai autókkal, de nem is vagyok oda értük. Túlméretezett kasztnik és motorok, borzalmas minőségű utastér meg nagy fogyasztás – ilyen gondolatok jutnak az eszembe, mikor nagy ritkán egy-egy ismerősöm megkérdezi, vegyen-e Buickot vagy Mercuryt. A Camaro azonban különleges darab, ha lenne egy ilyen autóm, és valaki arra lenne kíváncsi, mennyit eszik és lehet-e vele rendesen parkolni a belvárosban, tök hülyének nézném.

Hát nem teljesen mindegy, amikor ránézel és azonnal sírva fakadsz, annyira szép? Ha befordul a sarkon, szinte azt várod, hogy Paul Michael Glaser kacsint rád a volán mögül. A Camaro a leghitelesebb képviselője egy életérzésnek, melyet eddig csak a filmekből ismertem; mintha a legendás Pontiac GTO vagy a Dodge Charger lelke éledt volna újra.

Hihetetlen, milyen nagy ez a gép: 4836 mm hosszú, 1918 mm széles és majdnem 1,8 tonna, vagyis a számok nem éppen sportkocsira, sokkal inkább granturizmóra utalnak. A Camaro nagyjából akkora, mint egy Ötös BMW s ez minden szögből látszik rajta, illetve akkor is érződik, amikor vezetjük. A dizájn mégsem limuzinos, épp ellenkezőleg, merész és vagány, helyenként sportos, de csak annyira, hogy ne törje meg a történet hitelességét. A Camaro elsősorban amerikai, másodsorban vagány, harmadsorban sportos és csak negyedsorban granturizmó.

Oldalakon keresztül dicsérhetném a formatervezőket meg a kocsi arányait, ehelyett azonban inkább kiemelnék néhány részletet. Egyik kedvencem a kör alakban világító helyzetjelző, mely – ha lehet – még félelmetesebbé teszi a kocsi amúgy is kíméletlen orr-részét, de a legjobb a kamu kopoltyúk felett húzódó hátsó sárvédő íve. Ilyen szexin domborodó formák láttán azonnal menthetetlenül megzavarodik a férfiember.

Aztán beülünk és nevetünk. Nem mondanám, hogy proli az utastér, de messze nem olyan igényes munka, mint a karosszéria. Amíg kívül minden illesztés tökéletes, belül kisebb-nagyobb hézagokat fedezhetünk fel a rossz minőségű műanyag elemek között. A középkonzol akkor jár a legjobban, ha spártainak nevezem, az üléseket borító bőr minősége közepes, ahogy a varrás sem a legszebb munka, amit eddig láttam. A műszeregység egyszerű, de a színei miatt jópofa, a váltó karja azonban buflák és a kormány is nagyon fura alakú, bár azt el kell ismerni, hogy a tapintása rendben van.