Teszt: Suzuki Baleno 1,6 kombi 1998

És ha már beltér, épp tegnap teszteltünk egy valamivel fiatalabb Audi A2-est, na ahhoz képest van csak igazán egyben a belseje. Előbb-utóbb kőkeményen meg fogsz térni! – biztatom is Papp Tibit, aki meglehetősen szigorúan bánik minden autóval, ami nem bakancs Micrának vagy az övével egyidős Avensisnek született. Állítgatja az ülést. Húha, jaj, de nagyon nincs meg neki az az üléspozíció! A vezetőoldali villanyablak is nehezen megy le, ez tagadhatatlan, egyébként minden Suzukival ez van: az üveg felgyűri a gumit, vagy mi.

Elismerem, ebben tényleg nem tökéletes a szerkezet megvezetése, és mielőtt beállunk vele a mosóba, egyesült erővel, kívülről támogatva húzzuk fel az ablakot rendesen. Később, amikor zajszintet mérünk, reménykedek is, hogy a jól felhúzott ablaknak köszönhetően majd egész csendes lesz, de sajnos nincs annyi vatta a világon, amennyivel ezt el tudnánk csendesíteni. Mind 50-nél, mind 90-nél ez az eddig nálunk mért leghangosabb autó. Még a Mini Cooper kabrió is csak alig volt hangosabb (csukott tetővel) és a Baleno kombi már 120-nál is zajosabb, mint a legtöbb autó 130-nál.

A tízegynéhány év alatt volt egy-két távközlési forradalom, valamelyik ilyen fellángolás keretében megfurkálták a műszerfalat is, mert a Nokia autós telefontartó akkor még örök értéknek tűnt. Akkoriban legalább volt minek örülni, ha beült az ember, mert a Baleno belsőépítésze bizonyosan nem azt kapta utasításba, hogy jelenítsd meg, fiacskám, az életörömöt! Kemény, szürke, jól furatolható műanyag, szürke bőr a kormányon, ami szintén inkább elszomorító látvány. Viszont ott van a kormányon, kitartóan, rendületlenül, fixen, nem úgy, mint egyesek, akik szinte gázmarkolatként forgathatók a kormány vasa körül. Ilyen az egész: hiába érünk bármihez fintorogva, minden működik.

Olyan apró hiányosságai vannak, mint hogy a Nagy Szent Kvarcóra egy szegmense meghibásodott, de mint a képen is látható, a legutóbbi akkucsere után úgysem állították be újra. Az első könyöklő teteje se csukódik rendesen, az ilyen alkatrészeket cégautókban tipikusan szét szokták gyilkolni. Mély a hátsó ülés, az első ülések fejtámlái viszont olyan nagyok, hogy előre semmit nem látunk. Ha nem ebben a pénzügyi kategóriában járnánk, érdemes is lenne megfontolni, hogy beleépítsünk egy-egy plazmatévét. Viszont nem magas az övvonal, tehát nem érezzük magunkat bezártan a hátsó ülés kényelmét tesztelve. Mindeközben Papp Tibi az első ülést teszteli, helyenként rosszindulatba hajló vasszigorral.

– 1500-ról nem húz – mondja tekintetében jeges csillogással, de nyilvánvaló, hogy ő minden menettulajdonságot, amiben egy autó jobb, mint az Avensise, személyes sértésnek vesz. És még egy kicsit csal is; valójában 1400-nál nyomja neki 5. fokozatban, 50 km-es tempó körül. Fél, mint egyszeri palóc a buzibárban, hogy na, vajon kijönnek-e azok a rejtett hajlamok. Hát persze, 50-ről 5-ösben, padlógázzal, ez minden gyorsulási verseny alapja, gúnyolódok, de Papp Tibi szerint az Avensis hasonló körülmények esetén valósággal kilő.

A futómű kényelmes, még pont a kóválygáson innen, a kormányzás is épp annyira pontos, hogy eljussunk vele a nagymamához Sátoraljaújhelyre. A váltóban kicsit kopott a szinkron, mormogja Papp Tibi, na de majd ha bekapcsolod a klímát, lepetézel! – mormogom vissza én.

Valami csicsereg, másvalami cicereg, de alapvetően jól rugózik. A kuplung roszog, a kormányt 2-2 centivel lehet fel-le állítani, tehát nem árt, ha a sofőr nem tér el nagyban a konfekcióméretektől. A váltógomb nincs elkopva, igaz, nem is bőr.

A klímája egészen egyedülálló – ebben az olcsó, nem nagy kategóriában ritka ez az intenzív hűtés. Ha nem kifejezetten napon parkoltunk, elég az 1-es ventilátorfokozat, szépen odébb állítjuk magunkról a légsugarakat és szép huzatmentesen hűt. Ha pedig installálunk a műszerfal tetejére, a fő napcsapdára akár egy törülközőt (én persze alapban műtehénszőrt használnék), és az oldalablakok kapnának egy hővédő fóliát, akár Afrikában is taxizhatnánk vele.

Ha nem hozzuk szánt szándékkal hülye helyzetbe, az 1,6-os Suzuki-motor messze az elfogadható szint felett viszi a Baleno kombit. Tessék, mondj 6–700 ezer forint között egy jobb családi csatalovat! – próbálom sarokba szorítani Papp Tibit. Na, békaszemű Corolla? Na jó, akkor még egyet, mert ezt én mondtam.

– Toyota Tercel.

– Tercel?! Az egyfelől nem létezik, másfelől… mondj egy nem Toyotát.

– Lancer? Az azért jó volt! Aztán itt elakadunk. – Ez egy jó Swift – ítél végül Papp Tibi, aki különösebb rosszat nem bír mondani a Balenóról, de inkább meghal, mint hogy megdicsérje. Papp Tibi azt mondja, ma ő már egy Swiftbe nem ülne be. De egy Balenóba igen – volt-e az autóipar utóbbi tíz évében ennél nagyobb diadal?