Megvolt: Chevrolet Captiva Sport LT High Red Sport 2.0D AT

Hétfőn elkezdtem a Hollókő környéki utakhoz illő magasabb és ballonosabb tesztautó után rágni Papp Tibi fülét. Végül ezt megunva, kicsit emelkedett hangon megkérdezte, mennyire kell összkerekesnek lennie. Megszeppenve mondtam, hogy inkább a hasmagasságra és a kicsit magasabb oldalfalú abroncsokra gyúrjunk. A megoldás egy Captiva lett. Mivel közben beesett a jó idő és kívülről csak a homokzsákok, a házak fala meg egy-egy átkígyózó szivattyú emlékeztet a rendkívüli helyzetre, így a remek 4x4-et nem is volt lehetőségem kihasználni.

Azért a víz által félig elmosott és amúgy is kevéssé karbantartott mátraalji utakon tudtam értékelni a magas építés nyújtotta komfortot. A futómű remekül csillapította a hepéket és hupákat, és a hirtelen elém ugró – nagyobb anyakoca dagonyázására alkalmas – üregek kikerülése közben se kezdett vad himbálózásba a kasztni.

A motor a jól megszokott és ismert 2 literes, 150 lóerős turbódízel, ami 5 sebességes automata váltóval kapcsolódott a hajtásláncba. A váltó életem egyik legjobbjának bizonyult, olyan finoman váltogatott, hogy szinte már CVT érzete volt. Viszont igen ritkán is váltott, normál tempóban autózva például 20-tól 60 km/h-ig a 3-ik sebességfokozatot találta ideálisnak, a felső tartományban már a szokatlan 2500 körüli fordulatszám környékére pörgetve a motort. Talán egy kicsit finomabban hangolva jobb fogyasztási értékeket érhetnének el, bár így se volt annyira rossz, vegyes körülmények között 9 literre jött ki.

A súly (1820 kg), az összkerékhajtás és a váltó miatt nem volt egy táltos, de azért ha odatapostam neki, viszonylag tempósan szedte a lábait. Kanyarodáskor se billeg, a kormány viszont a tipikus amerikai stílusú, túlszervózott darab. A motor hangja menet közben alig jut az utastérbe, annál inkább a tükrök környékén 40 körül érkező magas hangú fütyörészés. Sajnos álló helyzetben azért a motor is bejelentkezik, kemény traktorjelleget kölcsönözve a várakozásnak.

A kocsiban előrebambulva örömmel fedeztem fel egy minimális fészliftet. Úgy tűnik, a mérnökök meghallgatták kérésünket, vagy elfogyott a készlet, de sokkal kulturáltabbá vált a műszeregység.

És még valami, ami sok meglepetést okozott az úton: az érintőképernyős navigáció. Ez amúgy a nálam járt autó egyetlen extrája, és a konkurens márkákhoz képest egész olcsó is (250 000 Ft). Viszont remekül ismeri a legeldugottabb kis utakat is, amikről gyakran az ott lakók se tudnak.

Csak két apró idegesítő tulajdonsága volt. Az egyik, hogy minden érintésnél magas hangon csipogott, és egy hét alatt nem tudtam rájönni, hol lehet lekapcsolni. A másik, ha MP3-at játszottunk le az USB-ről, ami érdekes megoldással a navival volt összeköttetésben, nem lehetett hangszínt állítani, csak hangerőt. Amit viszont a rádión állíthattunk volna. Aminek szintén volt egy meglepetése: teljesen kikapcsolt állapotból is magához tért, és elmondta az útinformációt, amitől többször kaptunk infarktust.

A kocsiban 16 000 kilométer volt, ami tesztautónál nem kevés, de még semmi zörgés vagy leeső alkatrész nem zavarta az autózásunkat. A 7 személyes módot korlátozottan használtuk, hosszabb időre leghátra legfeljebb kiskutyát ültetnék. Viszont viszonylag jól variálható a raktér és a kétféle dőlésszögben állítható második sor, így például egy benzines fűkasza, egy sztenderd kasza és egy elektromos fűnyíró is befért három emberrel.

A Captiva nem új modell, már 2006 óta koptatja az utakat, mégse kell szégyenkeznie a kollégái mellett. Az olvasók 4 csillagos átlagosztályzata is arról tanúskodik, hogy aki megvette, kedveli. Nem egy élményautó, de kisebb árkokon, bokrokon simán elvisz, és télen se kell aggódnunk, hogy nem jutunk fel a hegyre.