Volkswagen Touareg 3.0 CR TDI BMT Tiptronic

Egyébként elég okos, fotóhelyet keresve egy lejtőn ereszkedtem le, és szólt, hogy engedjem el a féket, majd ő lehoz szépen. Le is hozott a murvás földúton, úgy kettővel, a kerekeket egyenként fékezgetve, kihasználva az ABS meg az ESP tudásából származó összes előnyt. Simán elhittem neki, hogy nagyobb csávából is kihúzna, ha kellene. Ha mondjuk nem porzó nyári földút volna, hanem letaposott jeges hó, mint a kaposvári Madár utcában, akkor se lenne baj, az anyuka nyugodtan szoptathat hátul, míg a kocsi gépészkedik helyettünk alul. Kicsit kattog, de ennyi.

Az előbb említettem, hogy millió helyen tetten érhető az élet munkája, amit a Touareg megvásárlásába fektettünk, például elmondhatja-e a szomszéd, hogy több Torsen difije van a lakásába hazajutáshoz szükséges kulcsok számánál? Naugye. Meg ott a bőr, rendesen fűthető (ennyiért nincs ülepfúvatás), meg a tempomat, a xenon (higanymentes), és végre ott van a LED-es nappali fény is, úgy néz ki tőle, mint ha legalább huszonötbe került volna. Vagy huszonhatba. Ezen a szinten nincs értelme további pénisznövesztésnek, mindenki elhiszi, hogy a Touareg sofőrje a vezérürü.

A hátsó üléstámla dőlésszöge állítható, maga az ülés pedig a csomagtérből döntögethető, gombbal. Onnan, mármint a csomagtartóból működik a legviccesebb extra, az elektromos vonóhorog is. És itt van az autó egyik legbosszantóbb részlete, a csomagtérroló. Önmagában nem volna annyira zavaró, de így, a riasztóval együtt… Szóval nem felkunkorodik, mint más autóban szokott, hanem egy sínpályán felmegy, megőrizve a teljes hosszát, és bicsaklik egyet. Az elektromos ajtót úgy is rá lehet csukni, hogy a roló nincs lehúzott állapotban, de ilyenkor nem lehet tőle kilátni hátrafelé.

Ha le akarjuk húzni a sínen, hogy kilássunk – ami ugye csak akkor derült ki, ha beültünk, beindítottuk, becsatoltuk az övet, rükvercbe tettük, és indulnánk hátrafelé. Szóval ha lecsuknánk, ki kell nyitni a csomagtérajtót, mert belülről nem lehet eléggé lenyomni a rolót. Ahhoz meg ki kell szállni, ahhoz meg le kell állítani a motort, mert járó motorral nem lehet kinyitni az ajtót, mert a riasztó… Észvesztő. Egyszerűbb lenne, ha feltekercselődne.

Tetszett a navi, óriási mozivászon, érthető jelzések, a műszerfalon is, nem csak a középkivetítőn. Az összes apróbb helyet ismeri, földutakat is ideértve. Hopp, beugrott egy ergonómiai baki: az óra rendszeresen költözik. Hol a középső kivetítő tetején van, hol az alján, hol az orrunk előtt a műszerfalon. Ki érti ezt?

A hifi ellen semmi sem szól, teszi a dolgát, ezt is a középső izéről meg a kormányról is vezérelhetjük. A Bluetooth nem ismerte fel a telefonomat, de ez nem az ő hibája, a telefonom szar, mint később a szervizben kiderült. Annyi légzsák van benne, hogy a leírás alapján sem tudom összeszámolni, mert ilyen tételek vannak, hogy függönylégzsák elöl-hátul, akkor az most kettő vagy négy? Meg oldallégzsák, gondolom, nem egy, a jobb első ajtózsebben, hanem több, szóval légzsák az van benne épp elég.

Kéne vagy nem kéne? Jó kérdés. Egy rendes világban az lenne a normális, hogy azért ötvenéves korunk előtt legyen egy ilyen szintű autónk, vagy a G-Merci, vagy egy X5, vagy egy XC90, Q7, valamelyik. De nincs rendes világ. Még kisebb motorral, egyszerűbb összkerékhajtással, féláron, és onnan jó pár évig avultatva, használtan: kéne.