Ezt a Juke-ot közvetlenül a Csikós által már alaposan kipróbált 1,6-os benzines után kaptuk váltásban. Már azt a gyengébbik változatot vezetve is feltűnt, mennyire képes megbolondulni benne az ember, aztán jött ez, és rájöttünk, mennyire jó is néha kínunkban nevetni.
Mert a Juke Turbo a maximálisan bipoláris autó, de úgy, hogy valójában ott is nevetünk, ahol iszonyúan fos, és röhögünk akkor is, amikor jó. Ilyen nincs, mondhatnák, pedig de, hiszen „the Juke is a joke" – mondaná az angol teljes joggal. Ez egy vicc, erős csattanóval: 190 lóerővel az első kerekeken. Ez alkalomadtán artikulátlan szavakra készteti az embert, főleg kiadós padlógázon, úgymint: looool-anyád-hehe-beszarás-hátezhülye…
Egy komplett fejlövés, egy betegség így, ahogy van. Egyfelől a butikosné autója, másfelől a kormánytépő, benzinpusztító buggy, egyenesen a gettóból. Már a formája is pusztító, a Nissannál nem is tudták, mekkora mákjuk volt, hogy éppen azt a két embert találták meg a tesztautókkal, akiknek iszonyúan bejön ez a pimaszság: Csikóst és engem.
Elsőre kaotikusnak és összevissza görbülőnek tűnik, pedig valójában iszonyú tudatossággal indul és ér véget minden domborulat, él és ív rajta. Ez oldalról látszik leginkább, az orr ugyan elsőre indokolatlanul hosszúnak tűnik, ám az emeletesen elhelyezett lámpatestek miatt lapos tud lenni, ezért valahogy a túlhangsúlyos sárvédőív-szélesítésekre fókuszál a tekintet. Kicsit olyan, mint Gombóc Artúr egy kiadós vízhajtás- és szteroidkúra után. Lehet rá köpködni, de igazán szívből gyűlölni nem. Egy vicces madár. Vagy vizes, összenyomott zsömle.
Nem tévednek nagyot azok, akik a hátsó ajtó méretéből következtetnek a helyre odabent. A zsalugáternyi nyíláson szűk odúba jutunk csak, érdemben nem is érdemes sokat foglalkozni a hátsó térrel, mert maximum 15 éves korig vállalható. Különben is sötét és szűk, brrrr…
De ugorjunk még ki egy pillanatra, és próbáljunk meg farkasszemet nézni vele. Kétségkívül az eleje a formaterv legvitatottabb része, de csak azért, mert a Nissannál nem számoltak azzal, hogy nem guggolva nézegetik majd a potenciális vásárlók. Pedig onnan igazán elszánt és bármikor verekedni kész arcát mutatja. Ahogy azonban felállunk, oda a trükk, és csak egy divatroller lesz belőle. De ez a Juke nem erről szól, még akkor sem, ha a beltérben minden idők legízléstelenebb színkombinációjával találkozunk. A bordó körömlakk-brokátfüggöny párosítást még Prince is sikítva vágta volna ki a citromsárga nyolcas béemvéből.
Legyünk túl a nehezén, az igazat megvallva a Juke helyenként kicsit igénytelen. A tűzfalon látszik a más autóknál nem sűrűn látható zajszigetelő rongyszőttes, a motortérben pedig olyan szigszalag-origami látható, ami már telepi szinten is ritka. A hátsó üléssor háttámláján gyűrött a szövet, és a lehető leghülyébb helyen van eldugva az USB-aljzat, valahol a térdünk előtt, ahová a szem nem lát.
Ezzel szemben helyenként igen vicces és jópofa a műszeregységet borító sátortető, zseniális ötletnek tartom a kétfunkciós nyomógombokat (melyek felirata és színe is megváltozik), így feleannyi kezelőszervből oldották meg a klíma és a menetdinamika kezelését.
A csomagtér minimális, a pereme is magasan van, szatyrokat lehet ide bedobálni, nem többet 251 liternyinél. Lehajtott háttámlákkal pontosan két Impreza WRX STi kagylóülés fér el benne, a maximális térfogatról nem szól a Nissan honlapja, de az sem több 650 liternél. Az ülések egész jók, tartanak is valamicskét, bár egy deréktámaszt elviseltek volna még.
