Franciaország–Németország: ?

Stump András: Nem volt ez mindig így. Amikor a Volkswagen 1973-ban kihozta a B1-es Passatot, inkább neki kellett lesnie a Peugeot-tól. A franciák ugyanis akkor már jó pár éve árulták az 504-est, ami egy annyira jól sikerült autó volt, hogy talán még ma is gyártják egy illegális kelet-afrikai barlangban. És akkor nem beszéltünk az elődökről, a 403-asról és a legendás 404-esről – mindkettőből remek kombikat csináltak, míg a VW a Typ4-essel és a K70-nel bénázott.

Ma kicsit más a kép: a Passat B7 a családi kombik között egy sokat bizonyított, utolsó kárpitbolháig kiforrott konstrukció, míg a Peugeot az 508-assal próbál kimászni a gödörből. Hozzáteszem, nem ügyetlenül. Jó jel, hogy újra elővették az ötös számot a franciák, ahhoz még nem tapadnak rossz előítéletek, és nem is fognak, ha erről a nyolcas végűről nem derülnek ki a következő években ordas nagy hibák.

Vályi István: Kétségtelen, hogy a 20-30 évvel ezelőtti francia előnyt a németek aprólékos, olykor idegesítően lassú, ám a rájuk jellemző alapos munkával dolgozták le. Olyannyira, hogy mára a Passat – és annak kombi változata, a Variant – megkerülhetetlen úgy a flotta- mint az egyéni vásárlók számára. A nagy, francia kombik pedig megmaradtak a németgyűlölőknek és az extravaganciát keresőknek. A PSA másodvirágzásának kellős közepén azonban elérkezettnek látták az időt arra, hogy megkeressék régi, letűnt dicsőségüket az éji homályban. Drukkoltam nekik. Az 508-asnak különösképp, hiszen…

S. A.: …szép lett. Na nem úgy franciásan szép, mint például a 406 coupé volt, inkább németesen szép. A vércseorron kicsit audis a maszk, a fara mintha az 5-ös BMW-re emlékeztetne, és még egy egészen apró hokiütő is felcsúszott az oldalára. De vannak egyéni vonásai is, például az első lámpától induló, oldalt végigfutó ív, ami az autó mellett állva látványosan plasztikus idomként jelenik meg. Az egész test kellemesen harmonikus, nem tűnik bumfordinak, ami egy húsz centi híján ötméteres kombinál már szinte művészet.

A Passat ezzel szemben nem éppen a könnyed eleganciát célozta meg. Élére vasalt nadrággal, makulátlanul fényesre pucolt cipővel meg persze az új Volkswagen-egyenarccal mutatja, tudják a németek, mire való a nóniuszskála a subleren. Nem titkolja kombiságát, nem veszít értékes litereket a csomagtartó VDA-szabvány szerinti mérésénél, csak azért, hogy szép íve legyen a tetőnek: zsigereiben van a funkcionalitás.

V. I.: A szépség persze ízlés kérdése, de szerintem tíz emberből nyolc a Peugeot formáját látná modernebbnek, dinamikusabbnak. Profilból nézve az ablakok körüli krómkeret nagyon megvezeti a szemet, ráadásul az 508 2,9 centiméterrel alacsonyabb, mint a Passat, ezért első ránézésre hajlamosak vagyunk besorolni a kamukombik közé. Pedig ha megnézzük magát a tető ívét, akkor láthatjuk, hogy az korántsem zuhan olyan meredeken, bár tény, hogy a fenék insigniás íve kevésbé praktikus, mint a Passat szögletes valaga. Tetszik, már a szedán is tetszett: modern, kellemes, hullámot vet, mint jó burgundi a pohárban. Első ránézésre megvettem.

Ezzel szemben a Passat olyan, mint a német foci: kiszámítható, szigorú és pontos, egy tömör, zárt alakzat kerekeken. Semmi céltalan játékosság, labdagurigatás saját térfélen. Ellenben szigorúan kapura tör a végletekig reszelgetett apró részleteivel, és azzal a kimért, hűvös eleganciával hívja fel magára a figyelmet, amihez a Volkswagen annyira ért. Unalmas? Az. Praktikus? Az. Melyik a fontosabb egy kombi esetében? Tudjuk jól…

S. A.: Belül sem fogunk eksztázisba esni az esztétikai élménytől. Annyira ismerős már ez a VW-beltér, hogy Pista meg is jegyezte a fotózásnál: nincs mit fotózni. Nem vagyok nagy tesztautó-hiéna a szerkesztőségben, de én is két perc alatt elkészítettem a leltárt a gombokról, és a működésükkel is egyből tisztában voltam, ami előny ugyan, ha a használhatóság a cél, de elmaradt a felfedezés öröme. Egy kicsit érződik a Passaton, hogy ez igazából még mindig a régi, hiába kapott új számot.

Megpróbálták ugyan feldobni a műszerfalat egy nagyon oda nem illő vekkerrel, de azért igazán kár volt. Egyébként is rendben van ez így, ahogy van, szépen funkció szerint, logikusan vannak csoportosítva a gombok és a kijelzők, de elég teret hagynak az Audinak, ha valakinek túl durván faragottnak tűnne az elektronikai felszerelés. Az extralistán is látszik, hogy még abból az időből maradt ránk, amikor az USB és a Bluetooth űrtechnikának számított egy autóban: előbbiért 41 250 forintot, utóbbiért 133 750-et kell leperkálni Comfortline felszereltség esetén.

A beltér feketelistájára a Passatban egyébként egyedül a tempomat karját jegyeztem fel, amibe minden második jobbra indexelésnél beleakadtam. Ha még azt is átraknák, azt mondanám, hibátlan az ergonómia. Piros pont jár viszont a kárpittal bélelt ajtózsebért, amiben nem zörögnek a következő kiszállásig belehajigált tárgyak.

Hely van benne bőven, egyáltalán nem érezni a hátsó ülésen sem, hogy tíz centivel rövidebb a tengelytávja az 508-asnál (2712 versus 2817 mm). Kicsit csalnak a Passatnál a vékonyabb üléstámlával, de ennek ellenére a németeké a jobb szék: állítgatás nélkül, elsőre jól bele lehet fészkelődni, míg a franciát perceken át tekergettem, míg megtaláltam azt a beállítást, ami elfogadhatónak tűnt.

V. I.: Nem mondhatja rám senki, hogy részrehajló lennék beltér tekintetében, hiszen egyaránt imádtam 166-os Alfám női csípőhajlatokat idéző belét, de ugyanúgy megszerettem az S70-es Volvo szögletes-kényelmes praktikumát is. Mindenben meg lehet látni a szépet, ahogy a hülyeséget is, de summa summarum, nálam már ezen a ponton a Passat felé dől a mérleg nyelve, még akkor is, ha látszik, hogy a Peugeot óriásit lépett előre minőség terén.

A Passat esetében egyedül a már említett tempomatvezérlőt nem értettem, a multifunkciós kormányon is simán elfért volna még négy gomb (az 508-nál ott van), na és persze tovább harcolok a filléres USB-csatlakozó meghonosításáért a VW-csoport autóiban, mert 41 ezer forint elég borsos felár. Ezt leszámítva a Passat műszerfala remek. És nem azért mert az 508-asé rossz, hiszen a lassan, halványodva hanyatló piros mutatók operába illő drámai hatással halnak meg szemünk láttára, a három kis körműszer (vízhőfok, benzinszint, olajhő) is elegánsan mutat a két nagy között, de aztán az egész műsort elrontják az avíttas központi kijelző bután nagy pixelei, narancssárga fénye és ormótlan grafikája. Ez tíz évvel ezelőtt még elment volna, most azonban úgy rontják az összképet, mintha előadás alatt az előttünk ülő elengedett volna egy hosszan elnyújtott galambot.

Igaz viszont, hogy minden irányban bőven van helyünk mindkettőben, Sammy Davis Jr. simán előadhatná a Mr. Bojangles-t a két üléssor között.

Dekorbetétből azonban a németek jobbak.

S.A.: Talán pont az ülések azok, amin le lehet mérni, mennyire a német szemlélet irányába szeretett volna lépni a Peugeot az 508-assal. A részben elődmodellnek tekinthető 407-esben voltak szerintem az utolsó igazi francia fotelek, amik elhagyták Sochaux-t. Élénken emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor először megláttam őket: hogy kerülhet a húsz centi vastagra tömött plüss bútordarab autóba. És az egyébként kétes értékű 407-es még beleülve is visszahozta a fejedelmi 504-es körülölelő kényeztetésének emlékét.

Ehhez képest az 508-asba viszonylag szűk, kimondottan feszes széket tettek, a szabványos deréktámasz-állító gombbal, meg egy egészen furcsa támlaállító kallantyúval. Nekem ugyan nem volt vele konkrét bajom, de ha az elődhöz hasonlítjuk, visszalépés.

V.I.: Bandi finomkodik, bár szerintem nyugodtan kimondhatjuk, hogy teszt-Peugeot-nk ülései kimondottan rosszak voltak. Mióta szutykos, öreg Volvómmal egyetemben megvettem a világ legjobb üléseit, azóta gyors iramban fejlődik komfort-érzékenységem. Igaz, ezúttal nem volt rá különösebben szükség, hiszen lényegében bárki, aki rendelkezik gerincoszloppal és farcsonttal, hamar rájön, hogy az ülőlap szögével van a baj. A fenekünk mélyen egy gödörben, a combunk viszont felfelé mutat, ezen a világ összes motoros gerinctámasza sem segít: elzsibbadunk és feszengünk, az ülőlap dőlésszöge azonban fixált így pár órányi autózás után Gollum-pózba merevedve zuhanunk ki a benzinkút aszfaltjára nyújtózni egyet. Azok is, akik hátul ülnek. Visszasírtam a C5 elektromos foteleit.

A Passat félelektromos (igen, csak a háttámla állítják elektromotorok) ülései éppen csak annyival jobbak, hogy szabvány emberformára készültek és ez ebben a helyzetben elég előny. A nemrégiben próbált 508 GT sportülései sokkal jobbak voltak.

S.A.: Imádnivaló viszont a kézifékkar. Egyrészt azért, mert a Passatéval szemben még mechanikus, ami önmagában is örömmel tölti el a férfiembert, másrészt mert annyira kézre esik, hogy nem is értem, miért nem tette eddig senki sem a váltókar mellé. Igaz, egy családi kombiban inkább csak a jóleső érzést adja, hogy rángathatnánk, ha eszünkbe jutna egy visszafordítóban, de nem jut eszünkbe. Ez nem egy 205 GTI.

Akad még szokatlan megoldás a Peugeot utasterében. Nemhogy nem panaszkodhattam a boldog kísérletezgetés hiányára, de a paraszt-HUD (a műszerfalból kinövő plasztiklapra vetített sebességkijelzés) állítógombjait az egész teszt alatt nem találtam meg. Pista mutatta, hogy le lehet billenteni egy fedelet a bal térdünk fölött, oda rejtették. Neki Papp Tibi súgta meg a trükköt, aki Nyegleótól tudja, mert ő már beszélt erről Csikóssal, aki a nemzetközi bemutatót megjárta. Az információáramlás jól működik a szerkesztőségben.

A középkonzolon a Passat után logikátlannak tűnik a gombok elrendezése, a rádió kijelzőjétől ráadásul túl messze kell nyomkodni: ez megszokást igényel. A lendületesen megrajzolt konzol pedig annyira szélesre sikerült, hogy nyújtózkodni kell, ha egy jobb egyen pihenő combot meg szeretnénk simítani a kormány mögül.

Ami a csomagtartót illeti, bár a Passaté majdnem százzal nagyobb, szűknek nem mondható az 508-asé sem a maga 518 literével, a nyílása viszont igen. Nálam a nagykombik egyik fontos mércéje, hogy milyen könnyű bedobni egy biciklit egészben, ami a Peugeot esetében elsőre nem is sikerült, csak némi kínlódás után. Másodikat már csak nehezen tudtam volna beerőszakolni. A Passat viszont ezt példásan tudja, azon elég nagy a hátsó bejárat. Az ülésdöntés mindkettőnél hátulról, egy mozdulattal működik egy kioldókallantyúval, de a Volkswagennek teljesen síkba lehet hozni a rakterét, mert fel lehet billenteni a hátsó ülőlapokat.

V.I.: Látják, valami nem kóser, ha már egy dízel családi kombi belteréből leginkább az marad meg, hogy jajdejó helyen van a kézifékkar. Mellesleg tényleg, de ennek akkora jelentősége van ebben a kategóriában, mint a csomagtér méretének a Forma-1-ben. Vannak azonban dolgok, amik ezen túl is kifejezetten szimpatikusak voltak az 508-ban. Például a kormány, amely kellően vaskos, ugyanakkor elektronikusan vezérelt hidraulikus szervó segíti, ennek köszönhetően jóval több visszajelzést ad, mint a Passaté. Az audiórendszer azonnal eligazodik a legbonyolultabb könyvtárstruktúrában is a pendriveon, bekapcsoláskor nem hezitál, onnan folytatja, ahol abbahagyta.

Az már más kérdés, hogy miféle alkoholos befolyásoltság alatt jöhetett az ötlet, hogy, oldalra nyíljon a könyöklő, így az utas még véletlenül sem tud benne matatni és nekünk is kényelmetlen kezünkkel kerülgetni a fedelet. Ráadásul kicsi az üreg is.

Ellenben az autó kellemes, többszólamú bimbammolással fejezi ki rosszallását, ha arra kerül a sor. Sajnos ehhez elég egy utasülésre rakott, aprópénzzel teli pénztárca. Tessék a súlyérzékelőt 10+ kilóra belőni, ha kérhetem.

A csomagtér ellenben mindkét esetben óriásira növelhető, az, hogy a Passaté gigantikus, az látszik és el is várt, de kétségtelenül meglepő, hogy a formás 508-as testüregeiben is ennyi teret találunk. Idegesítő azonban a méretes kalaptartó és a térelválasztó háló két hengere, melyek maximális csomagtér-kapacitás esetében egyszerűen foglalják a helyet. Oké, a Passatnál is, ott azonban csak egy ilyen van, nem kettő. A padló mindkét esetben sík, bár az 508-asé érezhetően tagoltabb és rövidebb, a rettentően merev karosszéria pedig megkövetelte a C-oszlop vonalában az erős ívet, mely szűkíti a keresztmetszetet. Az, hogy az ajtók a megszokottnál kisebb szögben nyílnak, nem is értjük, miért?