Használtteszt: Renault Scénic I. 1.6 16V

Aki most azt szeretné olvasni, hogy az egyhatos motor hat litert fogyaszt, azt ki kell ábrándítanom: nem. Frigyes rekordja egy jó hosszú vidéki túra 7,3-mal, normálisan 7,5 körül járkál, de városban, dugóval, klímával könnyedén 10 l/100 km fölé megy. Ez teljesen normálisnak tekinthető 1,2 tonna fölött, felcuccolva ez akár 1,8 tonnára is nőhet.

A motornak egyébként van egy óriási előnye a későbbi változó szelepvezérléses 1,6-oshoz képest: nincs benne „okos kerék”, ami hajlamos az elhalálozásra. A vezérműtengely-állító cseréje egyben vezérműszíjcserét is magával hoz, és a végén úgy százezer körül áll meg a számla. Persze szíjat így is kell cserélni, de nem mindegy, hányszor.

A korabeli Renault tizenhat szelepesekhez hasonlóan a gyújtótrafókínok itt is megvannak, az eredeti Sagem gyártmányúak nem voltak hosszú életűek, és sok lerohadást okoztak, ezeket eleinte Densókra, majd később Berukra cserélte a gyár. Frigyes még három gyárival vette a kocsit (ezeket, a motorburkolatot levéve, a szürke kupakjukról lehet megismerni, a motor tetején, a szívócsatornák között), be is döglöttek negyvenezerért. Egyébként a Sagem sem feltétlenül rossz, de kényes a pontosan beállított gyertyahézagra, továbbá nem kedveli a motormosást. A Berukon nincs kupak, ezek feketék, könnyen megismerhetők.

A régebbi, 1996 és '99 között szolgált, 90 lóerős 1.6e benzinmotor még nyolcszelepes volt, ehhez képest a tizenhat szelepes lényegesen erősebb, takarékosabb, és bizonyos dolgokat egyszerűbb szerelni, már csak azért is érdemes a facelift utáni Scénicek közül válogatni: ekkor a sorozat rengeteg hibáját kijavították.

Összességében nem különösen megbízhatatlan az autó, tönkrement apróságokon kívül. Így például típushiba a tanksapkafedél elektromos zárjának elromlása, ezen a példányon is nyekereg már, amikor nyit a központi zár. A gyújtótrafókon kívül még elromlott az egyik ajtó becsukásérzékelője, de ettől nem dől össze a világ, bontóból van gombokért.

A karbantartásigény nem jelentős, gyárilag harmincezrenként vagy kétévente kell az olajat cserélni, de Frigyes nem hisz ezekben az elnyújtott periódusokban, már csak a sok városi használat miatt sem. Klubtagsági kedvezménnyel, a megfelelő helyről hétezer a belevaló Elf-olaj, ezerhárom a gyári olajszűrő, nem nagy érvágás, ha valaki 15 ezrenként cseréli. Ebben a Scénicben kellett még cserélni a kormányösszekötőket és az alsó gömbfejeket, ez magyar utakon megesik bármivel. Az alkatrészek között persze akad alattomosan drága: a hátsó féktárcsák. Ez egyben van a hátsó kerékaggyal, legjobb esetben sem lehet megúszni 80-90 ezer forint alatt – hacsak az ember nem fog ki egy akciót, olyankor 50-60. A kis motorú Mégane I-eseken még dobfék volt hátul, ők megúszták ezt, a Scénic azonban nem, még az 1,4-es benzines sem.

A Scénic amúgy kellemes autó. Az első ülés emberi méretű és kényelmes, a kormány meg egész jól beállítható, pedig csak le-föl mozog. A Scénic városban és országúton kifejezetten csendesnek tűnik. Ez azonban 100-110 táján elmúlik, és autópályán már mai szemmel kifejezetten zajos: a menetszél mellett a gumik gördülése nagyon tolakodó, pláne az érdes aszfalt-téli gumi kombináció esetén.

Kicsit meglepett, hogy még csak nem is megy rosszul – teljesen normálisan gyorsul, még azt sem mondanám, hogy túl sokat kéne váltogatni. Mondjuk, a Renault váltójával ez nem baj, újonnan sem volt egy precíz szerkezet, és nem tudom, minek kellene ahhoz bekövetkeznie, hogy megszeressem. A Népítéleten egyébként elvétve váltóhibákról számolnak be a tulajok, érdemes odafigyelni. Kicsit könnyűnek találtam még a gázpedál rugóját, ami pár száz kilométeren már zsibbasztó lehet, de amúgy tök jól vezethető gép ez a Scénic. Pályán azért már nem virgonc, csodák nincsenek, de elmegy. 110 lóerővel ennyire futja, 185 a vége. A rugózás kényelmes, tényleg olyan, amit a franciáktól elvárnánk, ha családi autóról van szó.

Valahogy ezek a Renault-k nagyon rossz hírűek voltak, de a rossz imidzset a Scénic esetében nem sok minden indokolja: sem a tesztautó tapasztalatai, sem a Népítélet: itt a 139-ből az első huszonegynéhány ad hármasnál rosszabb végső osztályzatot, majd utána csomó elégedett ember. A nagylámpás Scénicek is hét-nyolcszázezer forinttól megkaphatók, és ha egy átvizsgálás nem jelzi az ellenkezőjét, szerintem nyugodtan bevállalhatóak. Nyilván ennél a típusnál nem az élményfaktor a döntő, ezért is felesleges a nagyobb, 1,8-as és kétliteres motorokat választani, az 1,6-os tökéletes kompromisszum. Elviszi az autót és sok baja nincs, ami meg van, az tulajdonképpen javítható, amúgy meg a mai autókhoz hasonlóan igényli a rendszeres karbantartást, és ha megkapja, nem lesz hálátlan. A Mégane Klub fórumain egyébként sok infóhoz juthat bárki, aranykezű mestert, olcsó alkatrészforrást, bontót is talál, nem kell mindent egymagának felkutatnia. A fő hangsúly persze az utastéren van, és a Scénic tényleg gyerekcentrikus, viszont a gyerekek amúgy is komoly pusztítást tudnak véghez vinni a belsőben, az a pár gyári hámlás szinte észrevétlen. Akkor meg, nem mindegy? A lényeg, hogy ők jól érezzék magukat, és közben apunak ne menjen rá a gatyája, ha netán bejön egy-két hiba. Ami azért egy nyolc-tízéves kocsinál akkor is megesik, ha nem Renault.