Hát ezt is megértük. A kifutó A6-os valahogy nem volt elég böszme. Szigorú a maga módján, de hiányzott belőle valami mélyről jövő, sunyi vicsorgás, úgyhogy flottul megoldották: megkapta az A1-es elejét, és kész. A tesztautó ráadásul fehér. Komolyan vesz a többi közlekedő egy fehér A1-est?
Nagyon.
Első tesztutam az M7-esen vezetett. Élveztem a kényelmet – az A6-os akkora, hogy az A4-es tökéletesen kényelmes, ez pedig eggyel nagyobb, ami annyit tesz, hogy a kényelemben még gesztikulálni is van helyünk, elsősorban széltében. Élveztem tehát a kényelmet, meg a csendet: ez még alapjáraton sem szól dízelesen, nem is vibrál, nem csinál semmit, ami szégyenkezésre adna okot a zaj- és vibrációrészlegnél. Benyomtam a követőradaros tempomatot és beálltam a belső sávba, ahol laza, de stabil sor vonatozott. Egyszerre csak elsötétült a tükröm, feltűnt a seggemben egy fekete, igen türelmetlen vezető által hajtott C Crosser.
Nem húzódtam le, hiszen hát ott a sor, mit akar? Na jó, tudat alatt nyilvánvalóan az munkált bennem, hogy mit akar egy Citroënnel? Nagy, persze, de hát Citroën, Citroënnel nem túrunk a belső sávban, uraim, disztingváljunk mán! Úgy is gondolhatta persze, hogy akkora követési távolságot tartok, ami messze nem indokolt. Igaza is volt, mert akkor még nem találtam meg azt a kis pöcköt a tempomat tetején, amivel négy fokozatban állíthatom a kívánt követési távolságot, paranoidtól az agresszívig. A gomb pedig az előző állásban volt.
A citroënes sennázott egy kicsit, ami annyit jelent, hogy egyszerre jobbról és balról is előzne, úgyhogy szépen kihúzódtam, elengedtem és visszaálltam mögé a már megszokott, defenzív követési távolságra. Ő meg reménytelenül tolta tovább a sort. Szadista kárörömmel, és persze természettudományos érdeklődéssel figyeltem, mire megy a fekete hegyomlással – semmire. Annyira el volt foglalva a tolással, hogy nem vette észre, időközben felszabadult a külső sáv. Na, már el is húztam mellette, mert bár szabálytalan, a tudományos kutatómunka időnként megköveteli a határok feszegetését.
Néhány autóval előbbre a belső sávban is volt hely, behúzódtam, és egy kicsit rövidebbre vettem a követési távolságot. Nem másztam rá senkire, de azért egyértelműen jeleztem, hogy haladnék. És az A6-ost elengedik. Hiába fehér, az A1-es orra nagy méretben még jobban működik, egyáltalán nem kell agresszívoskodnunk, fenyegetően tornyosulni, villogni, dudálni, fogat csikorgatni. Hihetetlen, erre tényleg nem számítottam. De visszanyomtam szépen a tempomatot, megkerestem az 1-es számú SD kártyát a szórakoztatóipari részlegben, és 130-cal csorogtam egészen Triesztig. Voltak hegyek is, bár 600 méter felett ritkán jártunk, így fogyaszt az A6 V6 TDI a 245 lovával, Quattro hajtással 7, azaz hetes liter gázolajat.
Az új A6-os a lehető legjobb módon növekedett: hosszban csak jó egy centivel, szélességben viszont kettővel. Úgy, hogy a tengelytáv hét, azaz hetes centiméterrel lett nagyobb. A tömege ugyanakkor 60 kilóval lett kevesebb. Hogy mindez hány mérnöki munkaórát jelent, maradjon az Audi titka, a lényeg, hogy így kell fejleszteni egy luxusautót – elvégre az A6 nálunk inkább az, mint középkategóriás. Persze ahogy beülve észrevettem, nincs USB, mondtam is rögtön, oké, ez nem egy Kia Picanto, hogy dúskáljunk az extrákban.
Van a könyöklőben egy Audi Music Interface feliratú aljzat, ami lényegében egy iPod-dokkoló, de az nem volt kéznél. Mindegy, a zenét átírtam egy SD kártyára, betoltam a csukható fedél mögé, és megállapítottam: döbbenetesen jól szól benne a zene. Elszoktam már attól, hogy MP3 fájlok szépen szólaljanak meg, ha jó minőségben akarok zenét hallgatni, viszek rendes CD-t, de ez ennél a Bose rendszernél felesleges. Részletezett hangszínpad, természetesen, de azért loudness-es dögösséggel megszólaló hangszerek – Beatlestől Guns And Rosesig mindent hihetetlenül jó volt hallgatni az A6-osban. Tényleg, sírni tudnék, ez nagyon jól esett.
A beltérben egyébként amúgy is könnyen eláll az ember szava. Szerintem Audiba nem illik a fa. Gyönyörű fás belsőket csinálnak, de az Audi szellemisége nem ilyen. Ez persze szigorúan csak az én véleményem, mert amikor ezt kimondtam a szerkesztőségben, azonnal hosszú, szenvedélyes vita kezdődött. Én speciel inkább a BMW-hez húzok, de ez megint csak gusztus dolga. Az új 5-ös az, ami nekem igazán tetszik: a BMW inkább arról szól, hogy a vezetőnek jó legyen, az Audi meg arról, micsoda őrületes műszaki parádé veszi őt körül.
És a java csak most jön.
