Olyan brutális változat, mint az RS volt, egyelőre nincs a Focusból, de talán szükség sincs rá, hiszen a 180 lóerős is nagy élmény. A négyajtós kivitel nem biztos, hogy a legjobb választás, de a motorja isteni.
Rögtön az elején vitatkoznom kell hőn szeretett és nem kevésbé tisztelt Csikós Zsolti kollégámmal. Nem szívesen teszem, hiszen ő AZ AUTÓS ÚJSÁGÍRÓ, én meg csak egy hétköznapi nőszemély vagyok, aki szeret vezetni és nyomkodni a klaviatúrát. Meg aztán ízlésről nem is illik, de nekem ez az új Focus nagyon tetszik. Persze a szájtátás, ami az első érkezését kísérte, itt elmaradt, de ha forradalmian nem is, azért elég alaposan megújult és megszépült a Ford Focus.
Nekem legjobban az ék alakja tetszik. Ne túlozzunk, nem kupé, attól messze van, de a széttartó vonalaknak köszönhetően igenis sportos külsőt kapott. Ezt onnan tudom, hogy egyszer sem lett hányingerem, amikor ránéztem – eddig ugyanis rendre rosszul lettem, ha négyajtós Focust kellett nézegetnem. A klasszikus autóforma egyébként is kezd kimenni a divatból, és a Focus különösen csúnya volt limuzinnak. A kupék és három-/ötajtósok világában élünk, a tesztautó mégis nagyon kecses jószág, ami harmóniában él a környezetével.
A műszerfallal már nem voltam ennyire elégedett: nekem túl nagy a kavalkád, sok a szín, a gomb és az információ. Pár együtt töltött óra után már nem volt gond a kezelhetőséggel, azt pedig különösen jó megoldásnak találom, hogy a kilométeróra és a fordulatszámmérő között elhelyezett képernyőről egyszerre egy csomó hasznos adatot le lehet olvasni, de elsőre inkább ijesztő volt, mint hasznos az egérmozi.
