Az aktuális Swift annyira jó kisautó, hogy szinte minden változtatás nélkül bele lehetett volna lógatni az előző Sportból ismert egyhatost, simán elbírta volna a merev kasztni, a felnőttes futómű. Mégis nekifeszültek a japánok, tucatnyi helyen megsimították a reszelővel, itt egy merevítés, ott egy erősebb lengéscsillapító, és már alig maradt valami a tucat-Swiftből. Az eredménybe nehéz észérvekkel belekötni, hiszen az eleve remek alapból valami még jobbat faragtak - csak a spiritusz maradt ki.
Aki rosszindulatú, a válság spórolós szagát érzi rajta, de ha végignézzük, mennyi munkát fektettek bele, rájövünk, tévedés: csak a paraméterkönyvet írták át. „High Emotion! Low Emission!” – vakkantották a mottót japán angolsággal a sajtótájékoztatón, de amikor később megdicsértem az emissziós erőfeszítéseik kiváló eredményét, viszont kritizáltam az emóciók hiányát, Teruo Katakawa, a Magyar Suzuki kereskedelmi igazgatója azonnal értette, mire gondolok.
Megváltoztak az igények, sokkal fontosabbak lettek a környezetvédelmi szempontok, még náluk, a japán belpiacon is – magyarázta a bizonyítványt. Keressük az egyensúlyt az alacsony kibocsájtási értékek és a vezetési élmény között, de vevőink is inkább az előbbire koncentrálnak mostanában. És ő is szóba hozza az első Swift GTI-t, mennyire más autó volt még az.
Na igen, én is elképedtem, amikor megláttam a 6,4-es értéket az átlagfogyasztás-kijelzőn, miután a reptértől az ebédszünetig viszonylag sűrű forgalomban ízlelgettem a Swift Sportot, nem kimondottan a takarékosságra koncentrálva. Egy pillanatig be is villant a perverz ötlet, vigyük le hat alá, de délután, a bemelegítőben említett hegyi szerpentinen se az Az Autós Karner Miklós, se én nem bírtam magammal, kiautóztuk az ártatlan képű fehér kisautóból, amit lehetett, viszont még így is nyolc alatti átlagot produkáltunk. Szenzációs, nem csak a menetteljesítmények tekintetében, abszolút mércével is. De biztos, hogy a fogyasztásnak kell lennie a Swift Sport legnagyobb erényének?
Nehéz lenne igazságot tenni, főleg így, hogy hibátlanul teljesíti a kötelező kűrt, csak nincs benne valódi tűz. Cserébe a maga visszafogott stílusában egész pofás: az apró módosításokkal sikerült kihozni a lehető legtöbbet az alapmodell kissé elügyetlenkedett modellfrissítéséből. Talán a vízszintesen tagolt hátsó lámpa dob rajta a legtöbbet: gondolkodás nélkül áttenném minden mezei Swiftre, annyira jól néz ki.
De a fekete foglalatba ültetett bi-xenon fényszórók is mutatósak az orrán, a single frame sem túl erőltetett, egyedül a karomdizájnért kár a ködlámpa körül. Érdekes, hogy ennyi látványelemmel sem lett igazán agresszív az ábrázata, inkább csak elegáns. Hátul aztán már nem is bírtak magukkal a formatervezők, muszáj volt áldiffúzort kenni alá és persze egy dupla kipufogót, ami a gyengécske akusztikus produkció tekintetében elég nevetséges. Alánézve már nem csodálkozunk a vézna hangon: egy közös dobból jön ki a két vékony csövecske, amin a mutatós krómvégek díszelegnek.
A belsőépítészet rímel a külső stílusra - mindenhez hozzányúltak, de csak egy kicsit. A műszeregység közepébe kanyarítottak még egy ezüst karikát, így kicsit porschésabb az öt egymást metsző kör. A tipográfia is kicsit más, bár nekem az alapkivitel jobban tetszik. A bőrkormányon piros cérna, és ha már befűzték, a váltószoknyát és az üléseket is azzal varrták. Alumínium-feltétes pedálokra még futotta, aztán a szélesebb hátúaknak kicsit szűk, amúgy finoman párnázott sportüléseknél kifogyott a szusz, olyannyira, hogy hátul már csak kétszemélyes padot engedhettek meg maguknak.
Vagyis a Swift Sport hivatalosan négyszemélyes, ami elég meglepő koncepció. Rendben, hogy csak háromajtósban lesz, vagyis kimondottan vékony réteget céloznak meg vele, de még mindig nem értem ezt a négyülés-mániát. Még a BMW sem engedhette meg magának, hogy az X6-ost kizárólag kettes hátsó üléssorral árulják. Nem tudom elképzelni, hogy akár egyetlen vevőt is csábítana a Suzuki kétszemélyes hátsó zuga, viszont biztos, hogy sokakat elriaszt.
Nem is nagyon reklámozzák ezt a fogyatékosságot, szemben a temérdek extrával, amivel megtömték az über-Swiftet. Digitklímától telefonkihangosítóig, tolatóradartól tempomatig mindent belezsúfoltak - érdekes, hogy még így sem lett nehezebb 1045 kilónál. Ez persze a japános csomagkoncepciónak is köszönhető, mivel az egyénileg rendelhető extra gyakorlatilag ismeretlen a Suzukinál. A Sport a csúcsmodell, úgyhogy fullosnak kell lennie. A vásárló válasszon a hat szín közül, és legyen elégedett.
Ami nincs az extralistán
Nem csak a kényelmi felszereltségben különbözik a Sport gyengébb testvéreitől, műszakilag is alaposan átgyúrták, még ha ez nem is tűnik fel a beülök-kipróbálom megközelítéssel. Nyilvánvaló újdonság a hatsebességes váltó, amit kifejezetten ehhez a motorhoz illesztettek: a kiosztása jó is, nem ejt túl sokat egyik fokozatban sem, viszont a végáttétel meglehetősen rövidre sikerült, úgyhogy legális sztrádatempónál már 3500-at forog a morgós motor. Ráadásul pont itt jön meg a kelletlen hangja is - nem szeretnék egy-két óránál hosszabb útra indulni vele.
A futómű magasságát érdekes módon változatlanul hagyták, viszont elöl-hátul pár százalékkal keményebb rugókat kapott. Az első futómű-segédkeretet a kormányműnél és a hossztartók bekötésénél plusz merevítésekkel erősítették meg, az első lengéscsillapítókba pedig segédrugót építettek, mindezt a kormányreakció javítása érdekében. Hátul a lengőkarok közötti torziós elemet erősítették meg, illetve keményebb szilentblokkot toltak a felfogatási pontjaiba. Ezzel sikerült japán módra szinte minden alkatrészt pont annyival átgyúrniuk, hogy ne lehessen használni a nagy sorozatban gyártott elemeket.
Különösen büszkék az új, 17 colos alufelnikre, amiket a nyersöntvényből görgőzéssel nyújtanak ki a végleges méretekre. Ezzel egy kilót spórolnak meg, ami a rugózatlan tömegeknél nem elhanyagolható - talán ezért is érezni annyira nagyfiúsnak az alig egy tonna feletti kisautó viselkedését.
A legnagyobb kérdésre, ami a Swift Sport hazai sikeréről dönteni fog, sajnos még nem tudjuk a választ: a végleges árra még várnunk kell. Katakawa úr annyit árult el, hogy megkérdezték a márkakereskedőket, szerintük mennyiért lehetne eladni az autót, és 4-4,5 milliót mondtak. Az alacsonyabb érték japán szemmel irreálisnak tűnik, a felső határ közelébe próbálják majd igazítani, ami nem hangzik rosszul.
Ha azt nézzük, hogy a jóval erősebb Opel Corsa OPC kerek hatmillió, a Skoda Fabia RS pedig 5,7, a kisebb teljesítmény ellenére egész vonzónak tűnik. Külön mázlija, hogy a közvetlen konkurensek, a Renault Twingo RS/Gordini és a Fiat Punto Evo 1.4T éppen nem kaphatók Magyarországon, előbbi a modellváltás miatt, utóbbi feltehetően érdeklődés hiányában. Én speciel biztos utóbbi két, jóval ingergazdagabb gép közül választanék, de az is világos, hogy nem én vagyok a célcsoport.
A Swift Sport egy takarékos, csinos, jól felszerelt kiskocsi, amely mellesleg viszonylag erős. Így tőlünk nyugatabbra, illetve hazai piacon biztosan megtalálja azt a párezer vásárlót, akiknek el szeretnék pattintani, a többi suzukis meg büszke lehet, hogy az övé is majdnem olyan, mint a csúcsmodell. Sőt, nem is sokkal rosszabb. Alig lehet megkülönböztetni. És tényleg.
