Jó, de hol volt eddig?
Ha létezik szerencsétlen autótípus, a Dodge Journey az. Még akkor kezdték tervezni, amikor a Chrysler a Mercedes irányítása alatt működött, de mire 2008-ban piacra került, az egykori DaimlerChrysler csoport felbomlott. Majd jött a globális pénzügyi összeomlás, amely az elsők között épp az autóeladások drasztikus csökkenését eredményezte. A Chrysler csak csődeljárással egybekötött államosítással kerülte el a felszámolást - ekkor bízták a vállalat irányítását a Fiatra - és mire rendeződött a helyzet, el is telt a Journey modellciklusának első fele.
A típus ráadásul osztozott a többi Dodge legnagyobb hibájában: elrettentően igénytelen belső térrel készült. Rossz nyelvek szerint ez a Mercedesnek köszönhető: a németek, hogy egyértelműen elkülönítsék a Chrysler modelljeit saját kínálatuktól, utasításba adták a tervezőknek, hogy látványosan olcsó anyagokat használjanak. Ennek az lett az eredménye, hogy a Chrysler és a Dodge típusai szinte eladhatatlanná váltak - Európában és Észak-Amerikában egyaránt. A hiba kijavítását már a Mercedesszel való szakítás után, 2007 végén megkezdték, de a munka évekig húzódott, így a Journey-n ez már nem segített.
Így lehetséges, hogy Észak-Amerikában sem lett népszerű a típus, leginkább csak flottaüzemeltetők és autókölcsönzők vásárolták, míg Európában egyenesen megbukott a Volkswagen dízelmotorral forgalmazott első változat. A modellfrissítés azonban nagy változásokat hozott: teljesen kicserélték az autó belső terét, és az Európába szánt változatokban a dízelmotorokat is a Fiat négyhengeresei váltották fel, így a Journey kapott még egy esélyt, hogy bizonyítson.
A Freemont menet közben nagyjából azt nyújtja, amit egy nagy családi autótól minimálisan elvárhatunk. Kényelmes közlekedési eszköznek szánták, amelyet apuka vagy anyuka óvatosan, megfontoltan vezet, és ebben a műfajban értékelve kifejezetten kellemes kompromisszum. A futómű nem kellemetlenül lágy, de a ballonos gumik szépen elnyelik a kisebb úthibákat, csak a nagyobb kátyúkat és keresztbordákat érezni az autóban. Kanyarban sem billen túl nagyot az autó, és határozottan tartja az ívet, akár viszonylag nagy sebességnél is, a kormánymozdulatokra pedig meglepően közvetlenül reagál. A karosszéria méretei ellenére teljesen hiányzik a csatahajó-érzés, sőt, a kormány túlzott rásegítése a Freemont-vezetés legkellemetlenebb része.
Parkoláskor persze áldás, hogy a testes autót szinte erőkifejtés nélkül irányíthatjuk, de nagyobb sebességnél sem nő jelentősen a kormánykerék ellenállása. Ugyan visszaforog középállásba, de tekerni olyan, mintha csak valami vékony gumiszalag ellenében dolgoznánk, és semmiféle visszajelzést nem ad, ami eleinte ijesztő érzés. Néhány nap alatt persze hozzá lehet szokni, de az autó vezetése ezután sem kellemes élmény - még szerencse, hogy ebben a kategóriában ez nem szempont.
A 170 lóerős, kétliteres Fiat dízel viszont kiváló. Alacsony fordulatszámtól jól húz, egyáltalán nem hajlamos lefulladni, és egész dinamikusan mozgatja a Freemont terebélyes testét, pedig az autó üresen is több mint 1,8 tonnát nyom. A gyári adat szerint 10,2 másodperc alatt gyorsulhat az autó 100 km/h-ra, és ez hihető is, bár a magas üléshelyzetnek köszönhetően nem nagyon érezzük a sebességet. Fogyasztásban a motor nagyjából hozta a papírformát: zömmel városban hajtottam, ahová a gyár 8,3 literes fogyasztást ad meg - ehhez képest a 9,1 literes valós érték egyáltalán nem tűnik soknak, különösen úgy, hogy egyáltalán nem kíméltem. A motor egyetlen hibája - amelyben a legtöbb dízellel osztozik - a szörnyű hangszín, bár a hangszigetelés elég hatékony, így csak gyorsítás közben szűrődik be belőle egy kevés.
A Fiat Freemont messze van attól, hogy tökéletes autó legyen, de a hiányosságai nagyrészt egyáltalán nem zavarják a rendeltetésszerű használatot. A típus abszolút értékben nem olcsó, az alapváltozat most akciósan 6,79 millió forintba kerül a 140 lóerős motorral, a tesztelt 170 lovas változat alapkiviteléért pedig 7,59 millió forintot kérnek. Ugyanakkor nincs egyértelmű vetélytársa. Az ilyen fazonú családi crossoverek, amilyen a Chevrolet Orlando vagy a Nissan Qashqai, mind jóval kisebbek, és nem csak kívülről - persze ennek megfelelően jellemzően olcsóbbak is. A hasonló méretű és fellépésű szabadidő-autókért viszont, amelyek belül jellemzően sokkal kevésbé variálhatók, akár milliókkal többet kérnek.
