Az Audi lassan úgy telepszik rá minden kategóriára, mint súlyos lepel, mely alatt már csak két hazai prémium-riválisa, a BMW és a Mercedes küzdhet egyenrangú félként vele. Gyilkos harc a prémiumkategóriában.
Audi Q3-célcsoport, egyenesen a sajtóanyagból
30-40 közötti fiatalok, akik egy modern SUV-ot keresnek, és a Q3-on keresztül modern és stílusos életvitelüket fejezik ki (kb. 45%).
Családosok, akik olyan multifunkcionális SUV-ot keresnek, mely visszatükrözi az életstílusukat és amely helyet kínál gyerekeknek is, másrészt másodautónak szolgál feleségek/barátnők számára (40%).
50-70 év közötti „Best Ager” korosztály, akik értékelik a kompakt autót, a magas ülésszintet, a könnyű beszállási lehetőséget, az átláthatóságot, ami sportosságot kínál a lélekben fiatalon maradt korosztálynak (15%).
A vásárlói igényeket ki kell szolgálni. Piaci elemzések, kérdőívek és a fogyasztói visszajelzés formálják egy-egy márka tömegtermékeit. A speciális modellek rajongótábora mondhatni konstans, de egyik gyártó sem ezekből tartja el magát.
Ezért törvényszerű, hogy ahol egy apró piaci rést lát, oda befurakodik, bármilyen áron. Márpedig a bármilyen ár a Volkswagennél elég sokat tud jelenteni. Mára kitartó munkával odáig jutottak, hogy pár platformnak és a moduláris technológiának köszönhetően bárhová tudnak gyártani bármit.
Ezzel a Q3-assal beléptek a prémium-kompakt SUV-piacra, ahová eddig jóformán csak az X1-es BMW (és újabban a Range Rover Evoque) tartozott és ahová a Mercedes BLK érkezik majd. Ha teljesen röviden és velősen akarnám összefoglalni, akkor csak annyit írnék, hogy a vállalkozás sikerrel járt, de semmi újat nem hozott, és a döntés továbbra is a vásárlók kezében van. Helyenként kimagasló, máshol elmarasztalható, íme:
Először is helyezzük el a palettán. A Q3 4385 milliméterével hét centiméterrel rövidebb, mint az X1, és a jelenlegi ötajtós Astra is hosszabb 3,4 centivel. Magasságra egy SX4 is túlnövi másfél centivel, világosan látszik hát: ez egy nagyon kompakt kis SUV.
Ugyanarra a PQ35-ös padlólemezre épül, mint a Golf, az Octavia vagy a Scirocco, de hamarosan a jelenleg használt összes platformot kiváltja három. A mi esetünkben az MQB-ra (moduláris keresztmotoros) készül majd az új Audi A3 (az Up! már ilyen) és várhatóan minden, Up!-tól Passatig. De ez csak egy kis kitérő.
Először jöjjön a forma, ami számomra némileg értelmezhetetlen. Elölről-hátulról és háromnegyedes nézetből tökéletesen illeszkedik a Q7-Q5-vonalba, az Audira jellemző összes, jellegzetes formai elemet megtaláljuk. Ezekből a szemszögekből tökéletes az imidzs, a road presence (országúti jelenlét) megvan, az illúziója annak, hogy hű, jön a hegyomlás-Audi, tökéletes. Csak ne közelítsük meg a parkolóban oldalról.
Mert hamar rájövünk, hogy hiába a spártai vörös posztó és a csillogó kardként meredező single frame, az ingolstadti Ephiáltész sem fogja magasba emelni a pajzsát, ha kenyértörésre kerül sor. De legalább fogalmat alkothatunk a közelgő A3-asról. Kurkászó, hosszú orr, aránytalanul lecsapott fenék és lejtős tetővonal. Ekkora méretben valahogy nem hengerel le úgy az audiság, inkább egy kicsit viccesen nagyzoló. És (eretnekség alert) szerintem csúnya. Az Evoque sokkal maradandóbb vizuális élményt nyújt.
Zsebcsatahajó mint német találmány
A Wikipedia vonatkozó szócikkei sokat segítenek a tényfeltárásban, de azért dióhéjban foglaljuk össze a zsebcsatahajóság lényegét.
Az első világháborút követő versailles-i békeszerződés komoly korlátozásai nem engedték, hogy Németország 10 ezer tonnánál nagyobb vízkiszorítású hadihajókat építsen. Az ágyúk űrméretét 280 milliméterben maximalizálták.
A németek azonban (Erich Raeder flottatengernagy irányítása alatt) cseles és nagyon okos módon oldották meg a problémát a zsebcsatahajó (vagy németül páncélhajó, Deutschland-osztály) feltalálásával. Ez tulajdonképpen egy nehézcirkáló méretű hajótestet jelent, de sokkal komolyabb fegyverzettel, nagyobb űrméretű ágyúkkal.
Mivel a németek tudták, hogy szemtől szembe nem bocsátkozhatnak harcba a brit flotta legnagyobb hajóival (bár ekkor már épültek azok a modern, nagy csatahajók, melyek messze felrúgták a békeszerződés korlátait), így a kidolgozott taktika értelmében a nagy csatahajókkal kerülniük kellett a harcérintkezést (ezt könnyen megtehették, hiszen sokkal gyorsabbak voltak, bár páncélzatuk gyengébb), ám a nehézcirkálókkal – köszönhetően nagyobb hatótávolságú ágyúiknak – szemben előnyben voltak.
A leghíresebb egység a Hans Wilhelm Langsdorff kapitány (aki a flotta hagyományainak értelmében nem volt náci) vezette Admiral Graf Spee volt. Korának legmodernebb hajója már tűzvezető és felderítő radarral rendelkezett, lőelemképző központja meglehetősen pontos koordinátákkal látta el hat 280 milliméteres ágyúját, fedélzetén két felderítő hidroplánnal és ellátóhajójával, az Altmarkkal 1939-ben egy fél éven át az orránál fogva vezette az egész brit flottát. Lényegében megismételte azt, amit anno Sir Francis Drake, aki II. Erzsébet utasítására sarcolta a spanyol hajókat, csak itt fordított volt a felállás.
Augusztus 21-től december 13-ig a Graf Spee 10 szállítóhajót süllyesztett el (Langsdorff lovagiasságára jellemzően csak azok után, hogy azok legénységét biztonságba helyezték) úgy, hogy már az első (Clément) elsüllyesztésének hírére nem kevesebb mint 23 brit hajó (köztük négy repülőgép-anyahajó) üldözte keresztül-kasul az Atlanti-óceánon.
A végzet a la Plata torkolatánál érte utol, ahol a brit Exceter nehézcirkáló, az Ajax és az Achilles könnyűcirkálók tartóztatták fel.
Az Excetert rommá lőtték a németek, vissza is vonult az ütközetből, de a Graf Spee is sérüléseket szenvedett, a nagyobbik baj mégis az volt, hogy kutyaszorítóba került, a brit flotta immáron pontosan tudta a pozícióját és erős egységei odaérhettek, mivel a csatával időt nyertek.
Langsdorff behajózott Montevideo kikötőjébe. A semleges Urugay 72 órát adott nekik, de a német kapitány úgy döntött, hogy nem kockáztatja emberei életét, ezért mindössze 40 főnyi legénységgel kihajózott és alig pár kilométerre a partoktól elsüllyesztette a második világháború legsikeresebb hajóját.
A legénységgel együtt megadta magát az argentin hatóságoknak, két nappal később pedig hotelszobájában a Graf Spee harci lobogójára fekve főbe lőtte magát. 130-an a hajó legénysége közül a két német telepes által alapított Villa General Belgrano-ban telepedtek le, leszármazottjaik a mai napig ott élnek.
