Adatlap Mazda 6 1.8 TE - 2012
Adatlap Hyundai i40 Comfort 1.6 GDI - 2012
Adatlap Opel Insignia Cosmo 1.4 Turbo Ecotec - 2012
Adatlap Toyota Avensis Executive 1.8 - 2012
Toyota Avensis 1.8 Sedan (PT)
Nyugi
Az Avensist átszabták, és ez jót tett a külsejének. A belsejét is felhozták egy kicsit, az érintőképernyős Touch and Go egészen meghökkentő dolgokat tud, tényleg működik a Bluetooth összes funkciója, és a navi végre sokkal könnyebben kezelhető. A belsejében csak finom retus történt, de a Toyota érzékelhető minősége egészen kiváló.
Nincsenek benne nagy ötletek, nincs az egész belsején átívelő, gyönyörű kompozíció, mint az Insigniában. A Toyota csupán csinált egy ízléses műszerfalat, a tőle megszokott alapossággal és letisztult kezeléssel, amiből egyedül a térdmagasságban elrejtett villanykézifék-gomb lóg ki.
Ami viszont feltűnő: javítottak a hangszigetelésén, pedig eleve nem volt hangos. Most annyira borzalmasan csendes, hogy először lefullasztottam, mert az alapjárathoz képest eleinte csak a leszabályzást érzékeli a fülével az ember. Úgyhogy az első napon kizárólag fordulatszámmérő alapján indultam el. Aztán az érzékeim szép lassan az Avensis süketszobájához idomultak. De nemcsak a hangokról van szó: minden mást, például az erőket is patikamérlegen kell adagolni. Az Insignia után olyan a kuplung, mintha levegős lenne és beesne, és úgy tűnhet, a kormányt nem is kell megfogni, puszta fújkálással is lehet kormányozni.
Érdekes, nem arról van szó, hogy ettől az ember ne érezné, mi történik belőle, csupán a jelszint kisebb. Ettől még kiválóan irányítható, bár hiába vették merevebbre a hátsó stabilizátort, azért kanyarokban ez billen a legnagyobbat, ha durvulunk. A rugózása viszonylag lágy, de az i40 puhábban rugózik, cserébe az Avensis több utassal sem bizonytalankodik.
A Toyota tudja, amit a többiek nem: annyira nagy, hogy a fémlemezek és üvegek kívül maradjanak az ember auráján is. Igaz, a négy autó közül ebben a legszerencsétlenebb az első ülés magassága: ha az ember lejjebb akarja engedni, erősen lejteni kezd hátrafelé, ami nem kényelmes. A kormány is viszonylag távol van, nem lehet annyira közel húzni, mint a másik háromban, és ez sokaknak kényelmetlen. Az viszont pozitív, hogy a középkonzoltól még lehet terpeszkedni, nem úgy, mint az i40-ben.
Ami a motort illeti, messze a Toyota 1,8-asa a legjobb. Már papíron is erősebb (147 LE), mint Hyundai-jé, de nem csak ez a különbség: ennek végig megvan a nyomatéka, nem csak háromezer fölött. Az egyetlen zavaró tulajdonsága az a hajszálnyi késlekedés, amíg reagál a gázra. A Mazda kellemes karakterű 1,8-asa pont emiatt tűnik első benyomásra erősebbnek.
Alul érzetre nagyon bivaly, aztán középtartománytól az egész kipukkan, mint a lufi. Nos, a Toyota nem ilyen, ha forgatjuk, előjön belőle az állat: a másik három bőven 11 másodpercen túl gyorsul százra, az Avensis meg 9,4 alatt. Ez már különbség. Viszont a váltója a közelében sincs a Mazdáénak: a 6-osénál pontosabb, rövidebb úton járó ugyanis nincs a kategóriában.
Az Avensis fura módon azoknak készült, akik nem szeretik igazán az autót – ők imádni fogják, mert elképesztően csendes és kényelmes. Tényleg kár, hogy nem kapható belőle ötajtós (ez az i40-re is igaz), mint a Mazdából, amelynek ki is lehet használni a gigantikus csomagtartóját. A Toyota ára is viszonylag jó, ha úgy vesszük, a négyes második legolcsóbb kocsija. Vezetési élményben azonban meg sem közelíti a Mazdát, de még az Insigniát sem, hiába gyorsabb náluk.
Ez az autó a nyugodt helyváltoztatás élményéről szól. Halkan, nagyon halkan.
Szumma, szummárum
Sorban álltunk az esztergomi benzinkútnál a mosó előtt a kocsikkal. Egy fotó nem készült el addig, mert vezettünk. A nap már lenyugvóban volt, térdig ért a latyak, és a fotós, Szabó-Jilek Ádám pedig elrohant új helyszínt keresni a fényképezéshez, mert rájött: mire a kitalált helyre érünk, tiszta kosz lesz az összes autó. Volt időnk elméleteket gyártani.
Az Avensist senki sem szerette igazán. „Egy szivacs az egész, nincs benne semmi autószerű”, „minimum öt centivel lejjebb kéne engednem az ülést, de nem lehet, a kormány meg túl messze van”, „kétszer is lefullasztottam” – ehhez hasonló vádak hangzottak el. Tehát a Toyota rosszul jön majd ki a tesztből.
Többen megenyhültünk viszont addigra a Hyundai iránt, pedig a pici varrógép-motorja, meglehetősen harsány belső kiképzése miatt nem indult jól a tesztelőknél. „Tény, nagyon csendes, és ha húzatod, akkor sincs rossz hangja a motornak”, „ott a falu után te padlón gyorsítottál a Mazdával, mert ha igen, akkor a Hyundai is megy úgy, csak pörgetni kell”, „egész jól rugózik, még ezeken a pocsék utakon is” – jöttek a vélemények. Ez se lesz már utolsó
Nem tudunk mi már olyan tesztautót kapni, ami azonban finomítani tudná az Insigniáról kialakult véleményünket. „Öregem, de szűk, főleg hátul, és az a csomagtartó – lehet, hogy literre megvan, de mennyire szerencsétlenül osztották ketté”, „a motor középen nagyot odavág, de aztán fent semmi, csak morog”, „a minősége még mindig talán ennek a legjobb, designban pedig pitvarban sincsenek a többiek” – így a csapat az Opelről. Sokat vezettük, de a térkínálatát leszámítva nagyon szeretjük, ezen nem változtatott a kicsi turbómotor sem.
A Mazda volt mégis az egyértelmű kedvenc. És kiderült – nem én vagyok extra okos, hanem mindenki ugyanazt gondolja: a 6-ost kedveljük ugyan a legjobban, de biztosan nem nyeri meg a tesztet, mert ahhoz túl sok racionális, illetve kényelmi szempontot kell figyelembe venni a végelszámolásnál. „Tudom, hogy nem megy valami szuperül, de amit tud, azt olyan jól adja elő”, „és annyira finom a váltója, a kormánya, egy másik autónak nincs ilyen itt”, „de a belseje felett elszállt az idő, hihetetlenül unalmas, semmilyen” – kapott meleget és hideget. Csak nem lesz utolsó?
Aztán beültünk a hátsó ülésekre, nyitogattunk csomagtartókat, kanyarodtunk, kihúzattunk, füleltünk, majd tankoltunk. És hazaérve mindenki leadta a maga titkos helyezéslistáját. Hangsúlyozom, négy, egyenként igen jó autóról van szó itt, bármelyiket bárki szívesen látná a garázsában. 2012-ben az autógyártók már nem engedhetnek meg maguknak félmunkát, de nem is tudnak trükköléssel sokkal jobb autót gyártani ugyanannyi pénzből. Azért meglepő volt.
Végeredmény, ha az árat nem nézzük
Utolsó helyre futott be az Insignia. Lehet, hogy csodás a formaterve, a belső design-ja, egészen kivételes a minősége, rendkívül nyomatékos, szerény emissziójú a motorja, de sok minden lehúzza. Például az óriási mínusz, amit szűk belső terével szerez. Az, hogy egyáltalán nem lehet belőle kilátni. Hogy nehezen és hosszan jár a kuplungja, és hogy a csomagtartóját is össze-vissza kell alakítgatni, hogy valami beférjen.
Fej-fej mellett második helyre – egyébként az Insigniánál csak hajszálnyival jobb eredménnyel – futott be a Hyundai és a Mazda.
Az i40 szép kivitelével, jó rugózásával, tágas belső terével, csendes futásával nagyon sok jó pontot szerzett. Volt, akinek tetszett a belső kivitele is, a külsejéről megoszlottak a vélemények, de nem voltak szélsőségesek – akadt, akinek kicsit tetszett, akadt, akinek kicsit nem. De rossz úton, kanyarban a futóműve bizonytalanná válik, a motorját sokat kell húzatni, hogy lépjen is, a vezető túl szűk zsákba dugja a lábát ahhoz, hogy igazán kényelmes legyen, hátul pedig alacsonyak és túl puhák az ülések. Többségben a jó megoldások, de vannak még hibák.
Egész más karakterű kocsi a Mazda 6, autóbuziknak csak ez jöhet szóba a négy közül. Pontos, élénk, jól kitalált autó, ügyes a futóműve, finomak a mechanikai elemei, az utastere tágas, csomagtartója jól pakolható, nem is eszik sokat – a recept java része kiváló. De ilyen rugózási és zajkomforttal, az évek során ennyire jellegtelen belsővel már nehéz élvonalban maradni. Ja, és a motorról is kiderült: kár pörgetni, fent elfogy az ereje.
Legnagyobb meglepetésünkre első helyre jutott fel az Avensis, méghozzá nagy pontfölénnyel. Tágas. Felfoghatatlanul csendes. Jól rugózik, de kanyarban sem jön zavarba. Modern a stílusa, a belső kidolgozása kifogástalan. A motorja pedig porrá veri az összes többit, igaz, a többségnél nagyobb is. Persze, nem valami szerencsés a magas ülés, a nem eléggé kihúzható kormány, és az kifejezetten taszító, hogy minden kezelőszerv olyan, mintha a váza szivacsból, a bevonata lágy szilikongumiból lenne. De ha ez a jövő...
Végeredmény, árakkal
És most jön az igazi meglepetés. Megnéztük az árakat. A vicc az, hogy a legdrágább az Opel, akár az alapárát (6,9 millió), akár a mindenféle jóval kistafírozott tesztpéldány árát (Cosmo, 7,8 millió) nézzük. Áttételesen ez igazolja is az Insignia romboló sikerét, hiszen öt évvel ezelőtt egy ilyen tesztben biztosan a legolcsóbbak között lett volna a Vectra.
Árban az Opel képviseli magányosan az élbolyt, a többiek szinte egy csoportba tömörülve, gyanakodva figyelik távolról. Az ez esetben szerencsésnek mondható sereghajtó csapatban legelöl a Hyundai (6,3 millió) menetel. Mivel elég sok cucc alapáras benne, ezért ahhoz, hogy tesztautó lehessen, nem kellett megtömni annyi extrával, az itt látott i40 végeredményben így majdnem pont annyiba kerül (6,8 millió), mint az olcsóbb Toyota, s az Insigniánál szédítő egy gurigával kerül kevesebbe.
És kapaszkodjanak meg - szakítva a bő évtizedes árképzési gyakorlattal, most a két japán kocsi áll a lista végén. Alapáron (5,9 millió) és teszthez felmálházva (Sport, 6,6 millió) is a legolcsóbb a Mazda 6, de ezt akár magyarázhatná a kora – tudják, a sokadik akción van már túl.
De mi keres alig pár százezer forinttal feljebb az Avensis?! Tényleg 6,1 milliótól indul egy ilyen autó? Igaz, Executive felszereltségben - tehát így - már nyolcmillióba kerül az Avensis, de a teszt nem az extrákról szól, s ez az autó alapban is kivételesen jó. Megbocsátjuk neki az ülést, a szivacsosságot, a lefullasztást - mindent. Nem tudtuk megszeretni, de leszakadt tőle az arcunk. (CsZs)
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!