Teszt: Renault Twingo 2012

Felvinnyog az indítómotor, és ahogy beindul a kis négyhengeres, ijedten kapom el a lábam a pedáloktól, nehogy bekapja az ékszíj a kislábujjamat. Mintha kifelejtették volna a tűzfalat a Twingóból, olyan közvetlenül mordul be reszelős hangján az utastérbe. De ahogy odapöccintek egyet a gázra, már fel is csillan a szemem: lelkesen harap az egykettes motor, azonnal meg is bocsátom neki, hogy jelenlétét ennyire nem titkolja el.

Rátekeredek a kormányra, ösztönösen felveszem a görnyedős twingós pózt, mintha húsz év alatt, amióta gyártják, nem változott volna semmi. Na igen, még mindig nem lehet tengelyirányban húzogatni a kormányt, magaslesen ülünk, közelről fenyít a tető. Mégis az autó virgonc jelleme az, ami kihozza az emberből az olaszt, még ha franciában is ül a magyar, mert ebben a bilikék butikban azonnal furakodhatnéka támad. A nálunk járt Fiat 127-es villan be egyből, abban volt ekkorka bódéban ilyen fáradhatatlan versenyszellem.

Megnyálazom a szám szélét, ráharapok a kormányra, hogy jobban tudjam rángatni, térdem a fülem mellé emelem, hogy fürgébben tudjak zongorázni a pedálokon, és alig bírom csillapítani a vágyamat, amíg kiérek a parkolóházból. Nocsak, lehet Euro 5-ös motort is úgy hangolni, hogy hegyes legyen a gázpedál: önfeledten pumpálgatok, amikor csúsztatom a kuplungot. Jólesik ez a közvetlen reakció a rángatásgátlásban kiszenvedett gázpedálok korában, és sokat sejtet, talán túl sokat.

Ahogy kikanyarodok, és lapadlózom az egyest, egy pillanat alatt megfagy körülöttem a vibráló levegő. Kék ajkaimra kicsapódik a dér, hullaszínű fejemből gúvad kifelé a szemem. A kölyökkutyából, amely az előbb még vicsorogva cibálta a szőnyeg szélét, hirtelen kifogy a szusz, apró tappancsaival hiába feszül neki a parkettának, kevés a kraft. De mit is vártam, ez egy mezei, 16 szelepes egykettes, 75 ló nem pörgeti meg maga alatt a földgolyót.

Ügyes, ügyes, ahogy beosztották a pedálutat: az első negyeden szinte minden megtörténik, ami megtörténhet. Amint leesik a tantusz, mennyit kell beosztani, vissza is tér a mókás kedvünk, mert a motor igazán kellemes karakter, alul lelkesen húz, fent skodásan berreg, de igazából bőven elég a szűk tonnás kasztnihoz. Nem versenyautó, na, de majdnem elhiteti magáról.

Twingózni vidám dolog. Objektíve persze hangos, bukdácsol és ráz, de talán éppen ezért lehet szeretni. Mert nem is próbálták elkenni a nyers szelepzörgését másodosztályú hangszigeteléssel, hiszen ez egy olcsó kisautó, úgysincs keret szofisztikált zajtompításra. És mivel meglehetősen magas, muszáj volt kemény rugókra ültetni, különben bután billegne, így viszont jó vele fickándozni a sávok között; ennek az az ára, hogy a kellemesen feszesnél eggyel sorjásabb.

Az a furcsa, hogy ezzel a sarkos karakterrel faragatlanabbnak tűnik az elődjénél. Nem a frissítés előttire gondolok, hanem az első szériára, amelyből Nyegleo kerített egy párt a kis kék tesztautónak. Egy Helios névre hallgató, szintén üvegtetős kivitelt, vagyis szépen rímel egymásra a páros. Még a motorparaméterek is egyeznek: köbcentire, lóerőre pont ugyanaz a két motor, jellemre viszont cseppet sem.