Nehéz ennél lejjebb hatolni a BMW-univerzumban – persze, ha az ember ragaszkodik a XXI. századhoz. De a 116i a bizonyíték arra, hogy egy BMW a pokolban is BMW marad.
Nem, nem vagyok hajlandó beállni a károgók sorába, akik azt hangoztatják: az új 1-es BMW elölről egy túlhízott, rövidlátó, rendkívül túlnőtt arcú mormota, hátulról meg egy széles papucsokra tett VW Polo. Ennél azért jóval több van a formatervben. De azért lehetne mindenféle összeesküvéseket szőni, hogy a kissé Moszkvics-elejű előd, amely oldalról egyenesen úgy nézett ki, mintha nekiment volna egy csőrös ZIL, csak azért volt olyan – khm – véleménymegosztó formájú, hogy az utódja már akkor is előrelépést jelentsen, ha nagyon elcseszik.
Tény, hogy az új 1-es Bömös sem lett egy első ránézésre előnyös megjelenésű jármű. De azt is tudjuk, hogy a legbrutálisabb vitákat kiváltó, Bangle-féle 7-es milyen szép gazdasági siker lett, és látjuk, hogy az a szörnyeteg a szemünk láttára gyorsított erjesztéssel válik értékes veteránná. Valamit mégis tudott. Hogy Bangle képes volt-e a közízlést rágörbíteni a saját vízióira, avagy előre tudta-e, merre megy majd a divat, avagy netán a BMW-embléma ennyire képes bármit, akár a nagyanyám lyukas lavórját is megszépíteni, nem tudom. Térjünk vissza a sokat szidott külsejű régi 1-esre: az is szépen fogyott, akármennyit szidták.
Nekem most még jobban tetszik a régi, de azért azt is látom, mit akarhattak az újjal. Könnyen lehet, hogy fél év múlva már ezt találom szebbnek, mert hát ilyenek ezek a BMW-formatervek Chris Bangle óta, akit már Adrian von Hooydonknak hívnak. Így már talán érthető, miért szörnyülködtem sokat a tesztre kapott 116i láttán, majd később pillantottam meg olyan szögből is, amelyből az összes többi, ferdehátú kompaktnál izgalmasabbnak tűnt.
Egyébként a tervezőknek nincs könnyű dolguk egy olyan elmebeteg autóval, mint a mindenkori 1-es BMW. Az autóipar az elmúlt ötven évben megpróbálta létrehozni a lehető legjobb helykínálatú, lehető legkevesebb helyet foglaló, lehető legolcsóbban gyártható autót. Csilliószor bebizonyosodott, hogy ilyet kizárólag keresztben álló orrmotorral, elsőkerék-hajtással lehet. Közel harminc éve ezért is ilyen felépítésű az összes kompakt.
Erre jön 2004-ben a BMW, és kitalálja, hogy leendő kompaktjában mégis a leghelyrablóbb elrendezés lesz: motor elöl, hosszában(!), majd egy kardántengely bazi alagúttal fölötte, végül diffi, plusz egy helyrabló, hátsókerék-hajtásos futómű. S hogy tetézzék e nem csekély problémát: meg kellett valósítani az újkori BMW-kre jellemző, 50:50 arányú első és hátsó tengelyterhelés-eloszlást is a lehető legjobb úttartás érdekében. Tudjuk, lehet csomagtartóba áttenni alig pár kilós akksit, de fenti kívánalom teljesítéséhez egyetlen igazi fogás létezik: alaposan hátra kell tenni a motorblokkot a kocsi orrában. Ami – ugye tudják? – újabb óriási helypocsékolás.
Nem véletlenül lett olyan passzentos belül az előző 1-es. Csoda, hogy nem lett belőle valami túldizájnolt mopedautó irtózatos gumifüsttel a seggében. Mit kapott a BMW az óriási szívásért cserébe? Hogy megfelelően erős motorral a kis-Bömös huligánosan jó kis gép lett. Aztán persze a marketingesek magyarázhatták ezt a – számokba nehezen önthető – előnyt a jellemzően műkörmöt viselő, a telefonálásra a vezetésnél nagyságrendekkel nagyobb figyelmet fordító célközönségének… Megérte? Hát persze, hiszen fogyott. Hogy az üzenet átment-e? Abban már nem lennék olyan biztos.
Ahhoz képest, mekkora csodát kellett véghez vinni nála, az az 1-es egészen jól bevált polgári autóként is. Bár a helyet annyira kiszámolták benne, hogy erős levegővételnél a pulóverünk bolyhai súrolták a kocsi testét, egy nagyobb tüsszentés pedig könnyen koponyacsonttörésben végződhetett a kormány mögött, azért el lehetett férni benne, nemcsak elöl, de valamennyire szinte hátul is. És csomagot is lehetett tenni a hátuljába. Sokat, nagyot nem, de a hangsúly a lehetetten van.
Azért akadtak problémák azzal az előző 1-essel, például a sprőd rugózás, illetve olyan belső minőség, amit a BMW-nél már vagy két generációval korábban elfelejtettek. Mert az okés, hogy sok esetben Anyuci (Tyúkocskám, Cicuskám) a szintén BMW-tulajdonos Apucitól (Tigrisem, Grizzlimedvém) kapta a bébi-BMW-t (mennyire találó név is ez…), de Anyuci (Ty., C.) minden hétvégi, közös autózás után szomorúan konstatálhatta, hogy Apuci (T., G.) kocsijából átülve ő határozottan sivárabb hétköznapokat él. Az ilyen feszkó nem tesz jót egy kapcsolatnak.
Így látták a BMW-nél is, ezért nekiálltak áttervezni a jól fogyó, de talán tényleg feszkókat keltő 1-est. Egy ilyen feszkótlanított 116i-be tehettem bele – nem túl életszerűen, aláírom – műkörmös díszítésektől teljesen mentes porhüvelyemet. Na, legalább az utolsó szó majdnem stimmel.
Nem cseszték el a fiúk. Apuci (T., G.) 540i-jéhez képest azért maradt egy kis különbség Anyuci (Ty., C.) 116-osáig, de nem vészes, ekkora súrlódásnak már egy ajakfeltöltéssel ki lehet húzni a fogát.
