Kellemes nosztalgiahullám csapott rajtam végig, mikor kezembe kaptam a 3008-as kulcsát. Ó, hogy ez mennyire egy kellemes dolog volt a nemzetközi bemutatón. Igaz, ronda, mint a hatnapos lóharapás, de ha ezt szimplán egyedinek nevezzük, akkor könnyebben megemésztjük.
Az eleje, a sziluettje igazi nesze semmi fogd meg jól-jellegű mutánst láttat. Ezekből a besorolhatatlan karosszériaformákból lesznek a crossoverek. Alapjában véve akár homogénnek is nevezhetnénk, sőt, stílusa is van, a hátsó lámpák formája azonban egy torpedónaszád által halálra tiport lepényhal kinézetét kapta, egyszerűen nem értelmezhető ebben az – amúgy kis jóindulattal már elviselhető – közegben.
Ha nem ordítana rajta a matrica, nem is tudnánk, hogy az autó a világ első, sorozatgyártású dízel-hibridje. Ez, és a tény, hogy francia, akár némi félszet is csempészhet a szívünkbe, ha nem tudnánk, hogy a 3008 az újjászületett Peugeot-k sorába tartozik. És azok mind nagyon minőségi termék benyomását keltik.
Persze legyünk annyira józanul gondolkodók, hogy nem jelentjük ki elsőre: 6-7 év múlva is ilyen lesz, újkorukban azonban minden új PSA-termék van annyira bizalomgerjesztő, hogy elhisszük: sok évig ilyen is marad.
Különösebben nem fárasztanék senkit a mindenféle méretadatokkal, bőven elég, ha azt tudjuk, hogy 16,5 centivel hosszabb, mint egy Golf, 2613 milliméteres tengelytávja pedig pont elég ahhoz, hogy négy és fél felnőttnek elég helye legyen odabent.
És ezzel el is érkeztünk a 3008 HYbrid4 ütőkártyájához. Odabent ugyanis olyan franciásan otthonos, kellemes milliő vesz körbe minket, mellyel ma nem sok helyütt találkozunk. Mindenki annyira igyekszik másolni a németek letisztult, finoman kattanó perfekcionizmusát, hogy közben saját identitástudatukat tiporják el. Ez az állítás persze nem érvényes azokra a márkákra, melyek keresik még a helyüket a nap alatt, de őszintén megvallva, lassan már kezd tele lenni a hócipőm az egyenműszerfalakkal és belterekkel. Ezért imádom a 3008 belét.
Zseniális a könyökmagasságban futó, magas középkonzol, tetején a döntött rádió-fedélzeti rendszer kezelőszervekkel. A klímakonzol is magasan van, kézre esik, sofőrként a hely körbeölel ugyan, de nem szorongat, hiszen a szélvédő óriási, a kilátás remek, a feláras üvegtetővel kombinálva pedig olyan érzésünk van, hogy nem is vezetünk, csak az ablakpárkányra támaszkodva bámuljuk az utat.
A billenőkapcsoló-sor ugyan Mini-nyúlás, szerencsére olyan finoman pattannak a gombjai, mint ott, minden, ami nyomható-pöckölhető vagy billenthető, olyan puhán teszi ezt, mint ahogy a kanál fordul a forró pudingban. Megkaptuk a PSA-féle HUD-kivetítőt, a jókora, billenthető-eltüntethető (ilyet sok drágább típus nem tud) képernyőn pedig a hibridhajtás aktuális folyamatábráját is nyomon követhetjük. Vagy bármi mást, a navigációs rendszer pl. kifejezetten felhasználóbarát, abszolút friss volt a szoftver és gyorsan számolt-újratervezett, ha kellett.
Külön kiemelném, hogy a multimédiás rendszer a létező összes bemeneti csatlakozóval rendelkezik: van klasszikus AUX, SD-kártya olvasó, a könyöklő fedelébe rejtve USB-csatlakozó, a kesztyűtartóba rejtett slotba pedig SIM-kártyát is csúsztathatunk. A Bluetooth természetes, zokszó nélkül lejátssza a telefonon tárolt zeneszámokat is.
Az ülések tömése inkább puha, mint kemény, ennek ellenére nem fáradunk el hosszabb távon sem, ebben erősen a Nissan Qashqaira emlékeztet, nem tör össze minket az autó. A hátsó traktusban sem fogunk nyomorogni, az akkumulátorcsomag az ülések alá van rejtve. Lábterünk bőven akad, a hátsó ablakokon az árnyékolók nagyon hasznosak, pláne, ha alvó gyerekek utaznak ott.
Ha most azt hiszik, hogy a forma oltárán áldozták fel a praktikumot, akkor tévednek. Még három nap elteltével is találtam tárolórekeszt a kormány alatt, de van belőlük a padlóban és a műszerfal alján, a középső barlang pedig döbbenetesen nagy, két másfél literes palackot is gond nélkül elnyel. És persze az ajtózsebek, a tárolóhálók, kampók, tán féltucat helyen felejthetjük ott apróságainkat. Bónusz, hogy az akkucsomag ellenére a hátsó üléstámlák síkba dőlnek, hosszú tárgyak szállításakor pedig jól jöhet a magába roskadó utasülés.
A villanymotor ugyan 55 liternyi teret elvesz a csomagtartó kapacitásából (így lesz 377), ám ennek ellenére mégis remekül pakolható, a csomagtérajtó alsó fele lenyílik, mint a régi Fiat Tempra vagy Marea Weekend esetében, így a nehéz dolgokat is könnyű a síneken becsúsztatni. Külön piros pontot érdemel az a mérnök, aki hajlandó volt gondolkodni azon, hogy hová lehet elrakni a kalaptartót, ha tetőig pakolnánk. Apróságnak tűnhet, de megoldották, más pedig nem.
Abszolút franciás, ízléses, otthonos és kellemes, ilyenkor mindig nagyon rákívánok egy új Citroen C5-re…
