Újabb tökéletes, ámde megfejthetetlen autó került a kezeink közé. Erős, mint a dög, de dízel, óriási nagy, de kupé, ráadásul összkerekes. A kérdés magától értetődő: vajon mire jó?
Abban minden ismerősöm, aki látta közelről a tesztautót, egyetértett, hogy bitang jól néz ki, észrevettem azonban egy nagyon furcsa jelenséget. Gyakorlatilag bármilyen drága kupéval hozakodtam elő, az emberek azonnal beleláttak a formájába mindent az Aston Martintól a Maseratiig. Bevallom, én is.
A harmadik generációs Hatos csodaszép, sőt karakteres is a maga módján, de igazán egyedi ötleteket, olyan sajátságos formákat, mint Bangle BMW-in, sajnos nem láthatunk rajta. Kitérhetnénk a keret nélküli ajtókra, a hiányzó B-oszlopra, satöbbi, de inkább elégedjünk meg annyival, hogy sportos, elegáns és szép, és menjünk tovább, bőven van még miről beszélni.
Az élet igazságtalan. Gyorsan egy egyszerű példát fel is hoznék ennek alátámasztására: van, akinek van BMW-je, és van, akinek nincsen. Egy jó fél órát beszélgettem a barátnőmmel a Skála Metró órája mellett az autóban ülve, és ezalatt nagyjából húsz fiatal lány bámult bele hosszan az arcomba. Mondom, a csajom ott ült mellettem, de ez őket nem zavarta. Nekik nyilvánvalóan nem volt BMW-jük, de nagyon szerettek volna, és jelezték, hogy ezért sok mindenre képesek is lennének. A tökéletes teszt érdekében az egyiket haza kellett volna vinni, és felvenni, milyen képet vág, amikor végül elárulom neki, hogy valójában újságíró vagyok, és a húszéves Opel Combómmal viszem haza.
De nem csak a nőkre gyakorol hatást a gyöngyházmetál, alapáron is huszonmilliós sportkupé. A hímneműek is bámulnak, igaz, ők az autót nézik és nem engem. Ha véletlenül találkozik a tekintetünk, zavartan máshová néznek, mintha tartanának tőlem, vagy szégyellnék, hogy nekik nincs BMW-jük, és talán nem is lesz. Nem tudják, hogy én is csak egy imposztor vagyok, akinek a fejében mindeközben megszületett ez a gonosz kis mondat: nekem van BMW-m, neked meg nincs!
Az utastér, mi sem természetesebb, osztályon felüli. Mindent, amit nem fa borít, bevontak bőrrel, ráadásul nem is akármilyennel. Egyenként beleszerethetünk a kormányra, a könyöklő borításába vagy a műszerfalat borító bőr összevarrásához használt piros cérnába, esetleg magukba az öltésekbe. Tényleg nagyon szép és igényes az egész, az összhatás is tökéletes, sehol egy túlzás, egy prémium autónak pont ilyennek kell lennie.
Egyetlen ponton mégis nekiállnék szőrözni, van ugyanis egy apró baki. A könyöklő felnyíló füleit nyitó csodaszép fém gombocskákat egyfolytában megnyomtam a könyökömmel. Apróságnak tűnhet, pedig nem az, vezetés közben nagyon zavaró lehet, hogy az út helyett a könyökünknél birizgáló izére kell koncentrálnunk. Ja, és hátul nagyon kicsi a hely. Az ülések masszívak, látványosak, de sem a fejnek, sem a lábaknak nincs tisztességes helye, főleg ha az autó teljes hosszához (4894 mm), és a tengelytávhoz (2855 mm) viszonyítunk.
