Használtteszt: Suzuki Swift GLX AC CD Mistic (2006)

Winkler mind a mai napig erre a kérdésre az első generációs magyar Swiftet javasolja, de szerintem ideje váltanunk. Az ős-magyar Swift már túl öreg és műszakilag inkább két generációval öregebb a következő, gombócnak becézett Swiftnél. Mivel a modellt már 2005-től gyártották, a legöregebbek már hétévesek, így egészen baráti szintre szelídült az áruk. És azért is, mert a magyar autókereskedelem aranykorában olcsónak tűnő hitelekkel szórták az emberek közé. Aztán kiderült, hogy azok a hitelek nem is voltak annyira olcsók, úgyhogy még több eladásra váró Swift került a piacra – más kérdés, hogy tudjuk, a banki autók milyenek, hisz a rossz adós sokszor rossz gazda is.

Elmentem a Weltautó óbudai telepére, a Duna Autóhoz, hogy megnézzem, milyen egy egymilliós Swift. Bár ennek a generációnak az árai kábé onnan indulnak, ahol az előző generáció legfullosabb, legújszerűbb példányai véget érnek – más kérdés, hogy ezeket megveszi-e bárki. Viszont a nyolcszázezres gombóc-Swift még nagyon alap, nagyon klímátlan és még ki tudja milyen, az igazán ajánlható példányok kevéssel egymillió alatt startolnak. Amit én kinéztem, kevéssel egymillió fölött volt, ezt gyorsan meg is vették. Helyette volt az udvaron még egy, igaz, már 1,29 millióért egy másik, picit fiatalabb kiadásban, GLC CD AC Mistic kivitelben, szép narancs metál színben – a Suzuki kódolását könnyű megfejteni, az AC a klímára, a CD a CD-lejátszóra utal, a GLX pedig arra a felszereltségre, amire ez a Mistic limitált széria ráépült.

A Swift formája már beleégett a szemünkbe, ez is olyan, mint a többi, külsőre talán a hátsó szárny emeli ki a Swiftek tengeréből, amúgy acélfelnis, normál kivitel. Belül a névben foglaltakon kívül nincs sok extra, hátul kurblis az ablak. Ez még a kulcs nélkül induló csúcs-GS-ekben is így van, ami kicsit gáz, viszont van blokkolásgátló, két légzsák, állítható magasságú ülés és kormány, fűthető a tükör. Ennyi, nagyjából ez a piaci középszint.

Egyébként motorból is. Elvétve bukkan fel egy-egy dízel, amely a Fiat-féle 1,25 literes kis motorral készült (DDIS). Ismerve a kvalitásait, nem érdemes vele túlzottan vergődni, jelzi ezt a tény, hogy szinte nem létezik a használtpiacon. Kicsivel több 1,5-ös benzines akad (102 ló), aki többet autópályázik, annak jobb lehet ez a verzió. Ezt árulták bólogatós automatizált váltóval (hagyományos automata is készült, de itthon fellelhetetlen), mint az összes hasonló váltó, ez sem szereti az emelkedőket, ilyen körülmények között jó étvággyal fogyasztja a kuplungtárcsát. Ja, és ott van még a Swift Sport, amely a legjobb Swift, nem kérdés. Ám a hasonló zsebrakétáknál kevésbé vérmes a motorja, és hétköznapibb a futóműve – mondjuk ki, picit unalmasabb. Érdekességként még megemlítem, hogy ebből a Swiftből is létezett összkerekes változat, de nem Esztergomban gyártották, hanem Japánban. Itthon nem is árulták, csak Svájcban, Németországban. Mindegy, a használtak között szinte csak egy változatnak van jelentősége, az 1,3-as, 92 lóerős egyenmotornak. Idővel a Swiftet is megfészliftelték, méghozzá 2007 őszén, de nem nagyon. Az első lökhárító rácsai változtak, de egyszerűbb a hátsó lámpákról megismerni az új változatot. Műszakilag lényegében nem változott, csak pár apróbb, felszereltségbéli változás történt.

A kiszemelt Swiftünknek sok baja nincs, az ötödik ajtaját fújták újra egy koccanás miatt, meg az egyik ajtón van egy kis horpadás. A belsején látszik a közel 90 ezer kilométer, már nem tűnik újnak, de nincs leharcolva sem. Picit fényes a kormány, de nem zörög, noha a típus Népítéleteiben elég gyakori panasz. Az mondjuk tetszik, hogy piros az üléshuzat egy része, mert rettentően komor lenne az egész feketében.