Tavaly Nouakchottban volt szerencsém megismerni a Tfeila hotelt. Süppedős szőnyegek a folyosókon, kortárs festmények a falakon, avantgárd bútorok lazán elszórva a lobbyban, friss gyümölcs a pultban. Halk jazz áradt a hangszórókból, miközben egy elegáns, udvarias concierge érdeklődött óhajaink iránt, pedig csak egy kis wifiért tértünk be. Egyedül az illem kedvéért megrendelt tea felszolgálásának lassúsága emlékeztetett arra, hogy az üvegajtón túl egy középosztálybeli család legértékesebb vagyontárgya az útszéli szemétben gázoló kecske, melynek fő tápláléka a taxikból kidobott nejlonzacskó.
Kábé ugyanilyen abszurd Budapesten a Gran Coupé. A mauritánok már megszokták a Tfeilát, ki sem ül az arcukra az émelyítő jólétben tespedő vendégeknek járó undorteli grimasz, amikor elsétálnak előtte. A Gran Coupét is majd megszokjuk - a matt fényezésével együtt, csak idő kérdése. De egyelőre megfordulnak utána a járókelők, szájukról leolvasható a volof hűbazmeg. Nagyjából ez is a célja. Ezért nyomták laposabbra az 5-ös tetejét úgy, hogy az anyag az oldalán majdnem kibuggyan, így aztán széltében, hosszában is terebélyesedett. Aztán ráakasztották a 6-os orrát, nyújtogattak rajta itt-ott, kapott egy kis csicsát az oldalára, és már kész is a kicsit elrontott, villantós limuzin.
A baj az, hogy nem rontották el eléggé. Nem mondom, finom és elegáns, el tudnám képzelni benne mondjuk a müncheni filharmonikusok karmesterét, akit művészlélekként magával ragad a forma, és nem törődik a korlátozott használhatósággal. Gyönyörködni, azt lehet ebben a testben, nem vitás. De mennyivel nagyobbat lehetne tarolni egy igazán türhő, arcoskodó négyajtós kupéval, ha már megszületett ez a csodás kategória?
Hogy az koppintás volna? Most már nincs mit tenni, ezt a kategóriát vitathatatlanul a Mercedes találta fel, és gyönyörűen ki is aknázta a lehetőséget a CLS-szel, amíg bő hét éven át egyedül szolgálta ki a közönséget, akik imádták az autójukba gravírozott, minden nemzet számára érthető szarok a fejetekre feliratot. Nem véletlen, hogy félszegen merték csak követni a konkurensek. Először az Audi próbálkozott az A7-essel, de hogy elkerüljék a schmittelés látszatát, jóval szelídebbre vették a figurát, és megpróbálták elintézni a témát egy praktikus, ötajtós ferdehátúval. A BMW későn észbe kapva már bátrabban látott neki, ők vállalták az elszúrt, lapított limuzint, de én nem érzem az átütő erőt a koncepcióban.
Hogy Hooydonkék minek szeretnék elsütni ezt az izét, az már a tanulmányautó bemutatóján kiderült. Családi autó individualistáknak, ez volt a maszlag, ha jól emlékszem, de ezt a magyarázatot csak olyan környezetben lehet értelmezni, ahol az 5-ös BMW végtelenül kommersz. A világtérkép néhány gombostűfejnyi pontjától eltekintve, például mifelénk, a CLS vállaltan bunkó stílusa tuti, hogy nagyobbat üt, önmagában is megáll.
Aztán itt a bénázás a névvel. Hihetetlen, hogy nem jutott eszükbe jobb, mint amit hirtelen felindulásból két snapsz után belekarcoltak az agyagmodellbe. Majdnem olyan rossz, mint az Audi bakija a Sportbackkel, amit most már kénytelenek minden ötajtósnál használni, minden logikát mellőzve. Érti valaki, hogy az ötajtós A3 Sportback mitől sportosabb hátú a háromajtósnál? A BMW ráadásul egy szerencsétlen kreációra elsütötte már az 5GT elnevezést, ezért most a Gran Tourismo helyett kiizzadták a Gran Coupét. Látszik, hogy az évtizedek óta jól bevált BMW számsorba nemigen illenek ezek az elfuserált szerzetek.
Mert amíg a GT legalább praktikus, a GC kizárólag a látványra épít. Amiről egyébként nehéz lenne újat mondani, hiszen ugyanúgy néz ki, mint egy lapított, 6-os orrú 5-ös, némi extra krómmal. Ha a francia terminológiánál maradunk, a coupé (vágott) helyett a pressé (nyomott) elnevezés lenne találóbb. Csak az nem hangzott elég sikkesen.
Meggyőződésem, hogy a matt fényezés nélkül fele ekkora feltűnést nem keltene, de ezt bizonyítani nem tudom. Mert igaz, hogy már vagy tízféle matt színt is lehet rendelni a BMW Individual programon keresztül, a roppant individualizmus jegyében a nemzetközi bemutatón is pont ugyanilyen, matt barna autókat mutogattak. Még a sajtófotókon is szinte kizárólag ez a szín bukkan fel. Olyan súlyos a monománia, hogy a hazai tesztautónak még a kárpitozása is az utolsó díszöltésig megegyezik az eddig látottakkal. Nesze neked, Individual.
De ne nyissunk még be a bőrbarlangba, a matt fényezésen nem léphetünk túl ilyen hamar. Hiszen a bajorok kitartóan kísérletezgetnek ezzel a carstylingos körökben már lassan lecsengő divathullámmal. Eleinte voltak problémák a nem megfelelően kezelt fénytelen dukkóval, de ezeken állítólag úrrá lettek. A tesztautó átadásánál mindössze annyi tudnivalót közöltek, hogy gépi mosás tilos, kézzel pedig leginkább a tiszta víz ajánlott. Ha makacsabb a kosz, kizárólag viaszmentes sampon érheti a felületet, különben baj lesz. Nem kísérleteztem egy harmincmilliós autóval - honnan a fenéből tudjam, hogy nem kevertek-e egy kis ártatlan fényesítő vakszot a vegyszerbe a mosóban?
Egyre világosabbá vált, ez a GC a szorongást kedvelők autója. A rettegés túl durva kifejezés lenne, de egy kis félsz mindig jelen van körülötte. Vajon mi lesz, ha a tiszta víz letörölgetése közben szétkenem rajta a légyszart? Van benne viasz? Nem is beszélve a sápadtfehér bőrrel borított ülésekről. Megfogja majd az új farmer? Persze, minimum szövetnadrágot illene viselni hozzá.
Világos, ez a festés-kárpit kombó nem minősíti az autót. Még ha ezt is nyomja minden erejével a BMW, lehet hozzá rendelni normális fényezést, és talán ízlésesebb, használhatóbb belsőt is, bár ez utóbbi nem biztos. Alapból ugyanis a felénk kevésbé jól csengő dakota fantázianévre hallgató bőrkárpit jár hozzá, ennél alább nem adják. Talán van az a pénz, amiért az Individual programban hajlandóak egy kellemes plüsst felhúzni az ülésekre, különben kénytelenek vagyunk a helyi kárpitoshoz fordulni.
Mert ennél, amit összehoztak a kabinban, még a maléves Fabia primkó szövete is jobb választás lenne. Nem elég, hogy pedánsan ügyelnünk kell minden ruhadarabunk makulátlan tisztaságára, nehogy folt kerüljön az ülésre - egy drive-ines mekizés eszünkbe ne jusson, más csintalanság az autóban pláne -, de lehetőleg saját bőrünk pórusaiból is megfeszülve próbáljuk meg visszatartani a kipárolgást. Óhatatlanul eljut agyunk a felismerésig, hogy az ülésszellőztetés nélkülözhetetlen extra az emberiség, de legalábbis a fehér bőrülésben rohadó része számára. Viszont még súlyos százezrekért sem rendelhető a Gran Coupéba.
A fehér ülések köré kanyarított kávélikőr színű bőr és alcantara nyújtotta látványról inkább nem értekeznék, ítélkezzen mindenki maga, de akkora mennyiségben jutott a bőrből a szűk fülkébe, hogy időnként az émelygés környékezi a bent ülőket a tömény szagtól. Nem mondom, egy kis visszafogott konyakos buké, ami a jobbféle bőrök körül nyomokban fellelhető, akár kellemes is lehet. De ez az illatorgia akaratlanul is elgondolkodtat, hány állatot fognak lemészárolni a kérdés nélkül bőr belsővel szállított Gran Coupék kedvéért.
De gyűrjük le a furcsa belső okozta érzéseket, hiszen egy BMW-t vezetni jó. Jó? Lapozzon.
