Íme: virítaná a lóvét, mutatná a jómódot, de egy Q7-ben iszonyatos tahónak nézik, ugyanakkor szükségét érzi az Audi-arcnak, a belső sáv táplálékláncának csúcsához kell. Persze ne zabáljon sokat, mert mégsem fán terem a pénz, ráadásul jól jön némi adókedvezmény és menő a hibrid hajtáslánc. Tessék, potom 16 millióért megoldódik a gond.
Az, hogy mindeközben a Q5 hybrid quattro a lehető legrosszabb választás a Q5-ök közül, már nem zavarja, hiszen maga is olyan sótlan, mint egy diétás puding.
Már az autó formája előrevetíti a tényt, hogy a legszórakoztatóbb dolog a Q5-tel kapcsolatban stopperrel mérni, mennyi idő alatt lép ki egy-egy menüpontból az MMI vagy elámulni, milyen érdekes mintát rajzol a szélvédőre a lefolyó ablakmosó-folyadék.
Kicsit az Infinity FX-ekre emlékeztet a sziluett, túlzott hullámzás nélkül, mintha Günther Ingolstadtban hordónyi olajjal csillapította volna az oldallemez háborgását. Iszonyatosan uniszex - fehérben pláne – és ezen a ponton ver majd gyökeret agyunkban a gondolat, hogy az Audi a prémium szegmens Toyotája, a kaptafa ugyanaz, csak a méret más.
Mielőtt végleg leragad a szemünk, vegyük észre, hogy a csomagtér-ajtó mélyen harap az oldallemezbe, hogy a spéci felnik egy századdal javítják az alaktényezőt és milyen kevés az üvegfelület. Aztán üljünk be, vegyük fel a magzatpózt, hüvelykujjat a szájba és nyomjuk a gázt.
Hosszra kicsit túlnőtt a Tiguanon (ez utóbbi a Q3-hoz közelebbi), az Audi MLP (Modular Longitudinal Platform) padlólemeze lesz a Porsche Macan alapja is, a Touareg egy fél mérettel nagyobb. Ezért a Q5 még emberi léptékkel éppen emészthető, ha kilátnánk belőle, akár még szűk parkolóhelyekre is beállhatnánk, így csak a parkolórendszer rapszodikus sípszavára kell hagyatkoznunk, az pedig nem túl bizalomgerjesztő.
Az alcantara-ülésben landolva nem tudunk mást, csak halk sóhajjal konstatálni: na ja, das ist ein Audi-innenraum. Szürke szürkével, de minden milliméterre pontosan a helyén ott, ahol keresnénk. Csak semmi kapkodás, rakja pár tizeddel hátrább azt a könyöklőt, kedves Hans, a szabványméretű sofőrnek úgy lesz kényelmes, kap rá két hetet.
Annak igen, de ha már mindenáron bele akarnék kötni, akkor megjegyezném, hogy túlzottan is hátra került, minduntalan lecsúszik róla az alkar, a váltókarért viszont nyújtóznom kellett, pedig kifejezetten mellőzöm a tespedést még egy Audiban is.
A mindent belengő minőség-szag markáns, egy Audiban ülve még a varrás és illesztés tökéletesítésére költött eurócentek csilingelését is tompán elnyeli valami ellencsilingelés-generátor, tüchtig és precíz, kellemes tapintású és jól belakható.
Kicsit mellbevágó a rengeteg apró nyomógomb vörös izzása éjjel, az én ízlésemnek már csicsás és sok, de biztosan ki van számolva minden egyes foton és a spektrométer is ezt dobta ki, mint a szemnek kellemes árnyalatot.
Természetesen az MMI itt is központi szerepet kapott, de nem nehéz észrevenni azt a visszafejlődést, amit az utóbbi években bejárt. Alapvetően azért találták ki az ehhez hasonló összevont kezelőszervet, hogy minél kevesebb nyomkodható izére legyen szükség. Ehhez képest ma ott tartunk, hogy van 47 nyomógomb plusz az MMI-hoz tartozó hat. Idővel persze megszokható, de én mégis visszasírom az X3-mas BMW letisztult műszerfalát-középkonzolát. Az sem tudott kevesebbet, mégis, mennyivel elegánsabb.
A csomagtartó variálhatóságát jelentősen befolyásolja a lítium-ion akkupakk és a hibridhajtás elektromos rendszereit kiszolgáló egységek. Külön hűtik, ha kell és maga a rendszer van annyira trükkös, hogy akár mind a négy kereket is képes csak a villanymotor hajtani. Így igazi összkerekes, ellentétben a Peugeot kamu négykerék-hajtásával. Tisztán elektromos üzemre is képes, de ne várjunk csodákat, a töltöttség-mutató legalább olyan gyorsan ájul be nullára, mint amilyen gyorsan újra feltöltődik.
Mondjuk javára legyen írva, hogy tényleg tudja mozgatni az autót még százas tempó mellett is, bár csak rövid távon (max. 3 kilométert teljes töltés mellett – ennyire elég az eltárolt 1,3 kWh energia) és a legenyhébb emelkedő hatására azonnal beindul a kétliteres turbómotor, de ez is valami. Városban elég ahhoz, hogy elhiggyék: villanyautósan keveset fogyaszt. Pedig nem.
Nem egész 460 liternyi rakodóhely maradt hátul, ami nem rossz, de azért egy dobfelszerelést és három ember hétvégényi cuccát inkább ne próbálják meg beszuszakolni, mert megkínlódnak vele. A rakodóperem amúgy is kicsit magasan van és már egy ázott pilótakeksz is komoly karcokat képes ejteni a burkolatokon.
Fordulatszámmérőt ne keressünk, a hibrid-rendszer erőmérőjét találjuk helyette. Közte és a sebmérő között szép, színes LCD-kijelzőn követhetjük nyomon a honnan-hová és hogyan-áramló erőt egy izgő-mozgó folyamatábrán. Ha unjuk, akkor tetszőleges információt le tudunk ide hívni, a multikormány gombjait sokkal jobban megszeretjük, mint magát az MMI-t.
