Dacia = Menő
Megvolt: Dacia Lodgy 1.5 dCI 110 LE - 2012.
Egy Daciából nézve mindenki irracionálisan viselkedik. Szállítható ember / forint, négyzetméter / forint, értékvesztés / új érték, vagy kevesetfogysztás / kevesetfogyasztási felár - viszonylatban verhetetlen. És ezt csak az tudja, akinek nem derogál besétálni a szalonba, és megnézni ezt a számot az árcédulán: 4 340 000 Ft.
Az átlagember szerint Daciát venni ciki. Mert a többi puccosabb, menőbb, szebb, jobb illatú, akármi. Aki egy kicsit is be van oltva autózás ellen, vagy nem a szomszédnak vesz autót, nincsenek ilyen preferenciái, hiszen gőze sincs arról, hogy a Mercedesé volt az első biztonsági utascella, vagy Citroën jele milyen fogaskereket ábrázol, és ez mire jó, hogy a csak 5 csillagos EuroNcap gyártó erre veri, meg hogy a bogárból adtak el a legtöbbet. Meg hogy a Toyota hibrid rendszere mennyire zseniális, mindenki azt lopja (ők maguk is). Ő ezt letojja, csak az érdekli, mit kap a pénzéért.
És ez csak itthon van így, mert nyugaton járva az ember yuppiekat, hipstereket, early adoptereket, trendsettereket, opinion leadereket és nyuggereket, és általában megfontoltan gondolkodni képes embereket lát Daciában, ami a Duster óta nagyon menő. És olcsó. Persze ők nem voltak megfertőzve a Renault 12-esen alapuló 1310 TLX fanázianevű borzalommal, amit az urban legend szerint megvétel után újból össze kellett rakni, hogy működjön, és emlékszünk még, hogy a kétüteműek után a leglenézettebb, bár legkényelmesebb keleti blokkos autó volt. A románok a rendszerváltás utáni években szinte mindet hazavitték. Nem véletlen tehát, hogy itthon valahogy az OT-képes, rozsdamentes példányért se adnak egy vasat se. Árverésen se. Sehogy. És ez sajnos a Dacia szalonban is így van.
És a Renault, aki egykor licenszet adott, megvette az egész kócerájt szőröstül-bőröstül, és feléletsztette (na jó, teljesen halott sosem volt, csak kómába esett) a Daciát, és nagyon helyesen felismerve az igényeket újkori Daciákat kezdett gyártani, amit én a Logantól datálok.
Azóta sok víz lefolyt Pitestiben, Ceausescuékat elvitte a nép dühe, és Romániában sokkal kevésbé békésen ugyan, de végbement a rendszerváltás, sőt, mára csak azt olvasni a gazdasági hírekben, hogy az első kolbászkerítés-gyártó gépsorokat már viszik oda Gyuláról. Mi érdekli a volt keleti blokkos vevőt, akinek a márkanév semmit se mond? Legyen benne hely. Legyen egyszerű a technika, ne romoljon el. Legyen strapabíró, oké, nem kell, hogy slaggal lehessen mosni a belsejét, de ne kelljen levenni a sáros túracipőt, vagy a ganésbakancsot, ha odébb akar állni. Fogyasszon keveset. Ritkán kelljen szervizbe vinni. Legyen olcsó.
És mi érdekli a polgári lét közben a paradigmaváltást pozitívan megélő, világvégére készülő nyugati egyetemistát, nyugdíjast, családapát? Na mi? Hát ugyanaz, mint a keleti blokkosat. Nekik szól ez az autó, akik az életmódon nem azt értik, hogy havi 300 000 forint, vagy ennek megfelelő helyi valuta csak az értékvesztés, hanem értékelik, hogy ennek annyi az új ára, mint bármi másnak, amiben ekkora hely van, a 30%-os kezdőrészlet. Nekik való. Meg azoknak, akik azt akarák üzenni a világnak, hogy öcsisajt, és nem szégyellem levenni a sajátmárkás terméket, mert tudom, hogy pont ugyanaz van benne, mint a nem sajátmárkásban, csak épp feleannyiért kétszerannyi. És a végeredmény is ugyanaz lesz másnap reggel, ha nem hiszed, megmutatom. Csak eljutunk oda egyszer, hogy az autó se a vevő, se a szomszéd szerint ne legyen az önkifejezés eszköze. Mondom ezt én, egy közel harmincéves, közel csikósi szinten felújított cápabéemvé tulajdonsaként.
Lapozzon!
