Bemutató: Opel Adam 2013, Lisszabon

Itt van például az Apple: gusztusos és minőségi, túlárazott tömegcikket árulnak hatalmas sikerrel. A tömeg-luxuscikk lényege, hogy a vásárló nem oszt, nem szoroz, nem hasonlít össze kategóriákat és árakat, mert összesen négy betű, meg egy felkiáltójel tölti ki az agyát: KELL! A szolgáltatók sosem fogják kiadni az adatokat, de gondolom, velem együtt szinte minden olvasó látott már olyat, hogy egy funkcionális földönfutó megvesz egy iPhone-t részletre, ahogy akár 300 ezer forintba is kerülhet egy telefon.

Hogy ki találta fel ugyanezt az autógyártásban, arról megint elvitatkozhatnánk. Én most a gusztusosság, és az árhoz képest csekély használati érték miatt a Fiat 500 példájánál maradnék. Ugyanazok a műszaki alapok, mint egy Pandánál, csak kettővel kevesebb ajtóval, és kevésbé kihasználható csomagtartóval, egymillióval drágábban. És amikor a magyar már bottal sem piszkálta a kifutó Pandát, pedig elég jó áron adták, az 500-as szépen fogyott. És persze a Fiat annyit keres rajta, amennyit nem szégyell.

Az üzleti modell örvendetesen terjed – a Fiat 500-ról azért még azt is jegyezzük meg, hogy nagyon audisan össze van rakva. A Citroën kijött a DS3 szériával, ami végre mert drága és jó minőségű lenni, nem fogy rosszul, de az benne a legjobb, hogy olyan reklámot jelent a cégnek, amit nem a marketingosztály fizet, hanem a vásárlók. Az Opel kicsit később látta meg a fényt, mint a Fiat és a Citroën, de még így is elég gyorsan reagált. Még idén megjelenik a szalonokban két olyan autó, amikkel végre Az Opel radikalizmusára mi sem jellemzőbb, mint hogy elszakadtak az A-ra végződő nevektől. Eddig bevált, mint Corsa, Astra, Zafira, Antara, Meriva vagy Insignia, mi több, Mokka és Ampera; ideje valami forradalminak. (Mielőtt visszahoznák a Kadettet.)

Az Adam csak látszólag kicsi, valójában igazi óriás: ez az Opel első életstílus-autója. Az életstílus-autóval mindenki jól jár. Először is az újságíró poénkodhat rajta egy kicsit, hogy na, mekkora gáz má', életstílus, apám, ezek megbolondultak. Jól jár a gyártó is, mert ezen sokkal többet keres, mint egy olyan autón, ami nem életstílus. A fogyasztó pedig annak örül, hogy olyanja van, mint szinte senki másnak. A Lisszabonban rendezett európai bemutatóra 40 különbözőképpen konfigurált tesztautót állítottak rendszerbe. A különböző kiviteleket nyilván megdrágítja a sokféleség, de ez nem az Opelnek fáj, hiszen a kivitel-diverzitás is csak olyan dolog, mint a telekom-adó: áthárítják a fogyasztóra.

Az Opel Adam azért is nagy dolog, mert most már talán végre olyan köztéri mobilszobor állít emléket az Opel dizájnereinek, amilyet régóta megérdemelnének. Hiába gyönyörűek az Astrák már az F széria óta, ha ilyesmit mondok, mindenhol körberöhögnek. Mert sok autót eladni nyilván jó, csak megöli a dizájnt. Az Adam nem szebb, mint mondjuk az Astra GTC, de csak mert pont most láttam egyet szürkében, és annyira állatul nézett ki, hogy sokkot kaptam. Szóval jól néz ki, de míg a többi Opel elkopik a tömegben, az Adam mindig ki fog lógni, elsősorban az exkluzivitása miatt.

A formában nincsenek nagy feltalálások: gusztusos gombóc, jó ízléssel faragva. A tetőt az oldalablaktól elválasztő vastag fém dekorcsík, amitől a tető lebegni látszik, már újdonság, de az Adamot nem ez fogja eladni. És nem is az oldalindex, amit nem is tudom, hol dicsértem meg először, talán a kettővel ezelőtti Astrán, és tessék, még mindig él és virul. Sőt, előléptették: életstílus-autóalkatrész lett belőle. Szóval az Adamot elsődlegesen nem a forma adja majd el, hanem a színek, és maga a varia, az individualizmus és az önkifejezés vad tobzódása.