Használtteszt: Subaru Legacy 2.0 aut. Comfort

Gondolom más is úgy látja, nem csak én, hogy rohadt csábítóan néz ki egy hatéves Legacy, 1,8 milliós ajánlati áron. Annyira, hogy lementünk megnézni a Hovány  autóbirodalom  kecskeméti  telepére. Használttesztnek mindenképp érdekes, mert egyrészt ritka autó, másrészt sokan álmodoznak róla. Mekkora királyság, amikor a többiek ott rohadnak meg a hóakadályok között, addig a Subaru vidám bokszerhangon hazabubog. (Elnézést, hogy nem x-szel írom a bokszert, de hivatalosan újmagyarul már ksz-szel kell írni.)

Azt tudtuk, hogy gyors nem lesz: két liter, automata, 2006-ból, még pont a facelift előtti változat.

A Subaruk köztudottan nem túl gyorsan pusztuló járművek, de amikor megláttuk a 308 ezer kilométert futott autót, leesett az állunk. Azt leszámítva, hogy a műanyag lámpaburák nagyon karcosak elöl-hátul (ezen segít egy polírozás), az égvilágon más esztétikai hiba nincs rajta, és ami a vicces: a belsejében sem. A bőrön annyi látszik, hogy már éppenséggel nem vadi új, de kidörzsölődés, repedezés nem volt rajta. Sőt, még a kormány bőrözése is újszerűnek tűnt.

Nyilván ebben szerepe van a tulaj gondosságának is, és valószínű, hogy a 308 ezer kilométert nem kétkilométeres adagokban abszolválta, a hozzá tartozó ki- és beszállásokkal, de ez az állapot akkor is hihetetlen. Még akkor is, ha rendszeresen ápolták. A műanyagokról ne is beszéljünk, ilyen volt, amikor kijött a gyárból. Azt azért nem állítanám, hogy luxusautónak tűnik, sőt, az alapfunkciókon kívül elég puritán a Legacy, például a kormányt sem lehet tengelyirányban állítani.

Azért nem árt egy kicsit képbe helyezni magunkat a méretekkel kapcsolatban. A Legacy középkategóriás modell, de 2006-ban már nem számított extra tágasnak a saját mezőnyében. Ha megnézzük, akkoriban egy Opel Astra kombinak akkora volt a tengelytávja, mint a Subarunak, és azt egy kategóriával lejjebb szokás sorolni. Máshogy fogalmazva: ma már végképp nem tűnik nagynak, például egy Mondeo mellett, igaz, ettől még el lehet férni benne normálisan, csak nincs akkora ráhagyás.

A másik, ami feltűnő, hogy alacsony, egy Kia Cee'd pont tíz centivel magasabb nála, pedig az sem egy busz. Ezért aztán viszonylag mélyen kell ülni benne. A csomagtartója nem tűnik gigantikusnak (433 liter), egy Renault Thalia lenyomja rotakapa-szállító versenyben, de azért használható méretű. Az igazi baj inkább az, hogy semmilyen módon nem bővíthető, a hátsó támlák ugyanis nem dönthetők.

De a Legacyt nem is ezért szerettük, hanem azért, mert megvan benne az a műszaki tökéletességre való törekvés, ami sok más autóból már hiányzik. És persze sok Subaru-rajongó szerint a keret nélküli ablakok is csodálatosak. Hát nem tudom, én nem vagyok a keretnélküliség prófétája, de tényleg egyedi cucc. És ami még fontosabb: a Subaru le tudja gyártani úgy, hogy ne csináljon hatalmas szélzajt nagy sebességnél, ne zörögjön és hasonlók. Szóval sok hátránya nincs, hacsak nem töri össze valaki az ajtóit, mert ehhez karosszériaelemet nemigen kap utángyártottból, és ha netán kapna is, mindenképp jobban járna a pontos gyári elemmel. Mert ezek az ajtók még hatévesen is úgy csukódnak, mint az álom, de tényleg.

Visszatérve az alacsony súlypontra, ott van még a bokszer is, meg a lapos kocsi, teljesen más ezt vezetni, mint a mai, emeletes autókat. Mivel nem kifejezetten nehéz – egy összkerekes kocsitól a bő 1300 kiló feltűnően kevés – tényleg máshogy kanyarodik, mint bármilyen mai limuzin, mert nevetségesen kicsi az oldaldőlése. És akár tetszik, akár nem, a kanyarodáskor még mindig a tömeg számít, meg az, hogy hol van a tömegközéppont. Biztos nem véletlen, hogy a kormányzása mennyire élénk.

Zse-ni-á-lis – mindhárman ezt hajtogattuk Winklerrel és Ommal, ahogy próbálgattuk a Subarut. De akkor mitől ilyen olcsó? Hol itt a csapda? Talán drága a fenntartása? Lapozzon.