Íme, a modern kor Rém Egyszerű Autója a Citroën előadásában. Minimális flanc, maximális funkció, és persze pár silányabb részlet, ami szinte kötelező ennyiért. Valahogy mégis túl tudtam magamat tenni rajtuk, azzal a vállrándítással, hogy ennyiért mit vársz? Azt hiszem, tényleg beköszöntött a jó diszkontautók kora. Illetve, majdnem.
A C-Elysée-vel kapcsolatban mindenképpen kerülném, hogy hülye kijelentéseket tegyek. Mondjuk azt, hogy ön, kedves olvasó, óvakodjon tőle, mint a tűztől, mert itt-ott gagyi. Mi mást javasolhatnék: vegyen Audit, az nem gagyi. Ilyesmit mondani kábé olyan, mint amikor XVI. Lajos csúnya véget ért felesége, Marie-Antoinette a szállóige szerint az éhséglázadás idején megkérdezte: ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot? Tudom, állítólag nem ő volt és nem is akkor, de egy a lényeg: ha annyi pénz van, amiből csak C-Elysée-t, vagy más hasonló kocsit lehet venni, akkor nincs mit tenni. Ennyire fussa, oszt kész.
Azonban ne várja senki, hogy kijelentsem, ez a világ legjobb autója. Csupán annyit várható tőlem, hogy elmondjam, ennyiért meg szabad-e venni, nem túl gáz-e, illetve mekkora adag leszarom-tablettát bevenni a kompromisszumokhoz. Mert vannak.
De nézzük, mennyi is az annyi? Az alap, háromhengeres benzinmotorral, klíma nélkül már 2,8 millióért odaadják az alapmodellt, az 1,6-os benzinessel már felszereltségi szintet is ugrunk, mert nem létezik talpas kivitelben. Szóval ezt 3,47 millióért lehet hazavinni, az Exclusive csúcsváltozatot pedig még kétszázezerrel drágábban – ezt kaptuk meg tesztre. Ennél már csak egy drágább van, az 1,6-os dízel, de full-fullosan az is megvan 4,1 millióból.
Hogy sok-e ez?
Ha meg kell keresni, akkor igen. Ha viszont azt nézzem, hogy a C-Elysée gyakorlatilag ugyanannyiba kerül, mint egy C3-as, ami mégis csak kisautó, akkor nem. Ennyiért rendes méretű belső teret ad, és mindezt gigantikus csomagtartó zárja le. Adnak hozzá továbbá négy kereket, kifelé nyíló ajtókat, forgatható, szervós kormánykereket, meg egy motort, tehát gurul is. Mi kell még? Számomra meglepő, de még a legfapadosabb verzióban is van elektronikus stabilizáló (ESP) és négy légzsák, bár a csúcsváltozathoz sem jár több. Egyszerű modellről van szó, nincs sok variáció.
A C-Elysée legnagyobb vonzereje az lehet, hogy egészen normális, barátságos a belseje. A műszerfal szép, bár egyszerűbb a C3-asénál, viszont nem egybefekete, jutott rá nagy ezüstös betét. Minden ugyanott van rajta, mint a C3-asban, látszik, hogy lényegében csak a külső héjat cserélték le egyszerűbbre. Miért is bütyköltek volna sokat? Az autó technikája is nagyjából C3, csak jócskán megnyújtották a padlólemezt. És tudjuk, a Peugeot-nál ugyanezt kapjuk 301 néven, kicsit átöltöztetve. Az egyetlen szokatlan benne, hogy az ablakemelő gombjai a váltókar körül csoportosulnak, ami egy épelméjű spórolás. A vezető mind a négyet tudja kezelni, kevesebb vezeték megy az ajtókba, és ha összeszámoljuk, legalább egy gomb ára megtakarítható. Különben is, valamikor a BMW-k is ilyenek voltak, nem?
Nem mondom, az első ülések lehetnének szélesebbek, itt látszik, hogy ez kisautó-technika, nincs több hely széltében. Még az ajtóra is jutott egy kis puha felület, ahol könyökölhetünk, kedves gondoskodás. Hátul gigászi a tér, egy normál felnőtt elfér gond nélkül, már ami a térdét illeti. Még a 4,5 éves lányom sem tudta összerugdosni a háttámlát a gyerekülésből, mert nem érte el. Viszont a nagy testmagasságnak gátat szab a tető.
Az ember a szalonban ugyebár megnézi még a csomagtartót, ami lenyűgözően hatalmas. Hivatalosan 506 liter, de ránézésre még többnek tűnik. A hossza majdnem 110 centi, a kerékjáratok közt 103 centi széles, kis híján beférne egy EURO-raklap. Ami cucc előrecsúszik fékezéskor, az után szinte be kell mászni a barlangba. A csomagtérfedél csakis a kulcsról, vagy a műszerfali gombról nyitható, a zár elektronikus, és lemaradt egy nyomógomb a fedélről. Ja, majd elfelejtettem, a csomagtartó bővíthető is, az osztott támlát kétoldalt kis szalagok meghúzásával lehet lenyitni. Az ember szinte kéjesen számolgatja, mennyit spórolt ezzel a gyár. Neki.
Valószínűleg a többség nem a 116 lóerős benzinest fogja választani, hanem az alap háromhengerest, 72 lóval. Pedig ez a (hogy is kell finoman mondani, hogy régi?) jól bevált egyhatos nem rossz a C-Elysée-ben. Sőt. Elég nagy, alul is van ereje, nem kell sokat váltogatni – nem is lehet, hisz csak öt fokozat van, de az elég. És ha kiforgatják, a felső tartományban valószerűtlenül megy, cirka tíz másodperc alatt van százon, noha a kettes elfogy kilencvennél, azaz egy extra váltás is hátráltatja. Hasonló lopakodó, mint az 1,6-os Thalia volt a maga idejében, csak hát a kutya sem vett olyat.
Ami még meglepett, az a zajszint. Alapjáraton semmi sem hallatszik a motorból, és nyugodt közlekedéssel is csak alig valami, egyedül autópályán válik közepesen zajossá, de ott sem a motor ordítása, hanem a szél, a motor és a kerekek hangja olvad össze egy általános megnyugtató búgássá.
És ahogy már Stump Bandi is megállapította a hátsóülés-teszt videójában, visszatért a kényelmes francia autó, a puha ülésekkel és a lágy rugókkal. Ez utóbbi azonban csak részben igaz, a nagyobb mélyedésekbe keményen huppan be a kerék, vagyis a kellemesen gördülő C-Elysée néha megzöttyen. Kanyarban dől, de nem vészesen, a fékje végül is jól fog, vagyis mindent tud, amit kell, aki ennél drágábban vesz autót, az tényleg kidobja a pénzt – gondolhatnánk.
Csakhogy vetül pár árnyék a C-Elysée-re. Hogy mennyi? Lapozzon.
