Európának kabriót gyártani merész döntés, de a DS3 sikerét látva a Citroën megteheti, hogy kísérletezzen.
Örömök szakadatlan – szól a hatásvadász felcím a DS3 Cabrio sajtóanyagának elején. A kijelentés direkt kétértelmű, hiszen amellett, hogy egy kabrióhoz valamire való francia marketinges megerőltetés nélkül alkot ilyen szópárt, ez a két szó valami egészen mást tükröz. Ez a modell tulajdonképpen már csak örömjáték, a ráadás, ha úgy tetszik. Annak a sorozatnak újabb tagja, ami visszahozta a Citroënt a perifériáról, és amelyért a francia autókra csak köpni tudók is csorgatják a nyálukat.
Európának kabriót gyártani ettől függetlenül legalább akkora merészség, mint amilyen a DS-sorozat formanyelve, de a hármas sikerét látva a Citroën megteheti, hogy kísérletezzen – ha a vászontetős behozza a rá fordított költségeket, már megérte: gazdagabb lett a paletta. A DS3 Cabrio helyzete épp azért kényelmes, mert nincs mit bizonyítania. A Citroënnek nem lehetnek komoly elvárásai, amikor olyan kategóriában próbálkozik, amely lényegében nem létezik. Az üzleti osztály osztott-szorzott, és nyilván az utolsó euróig tisztában van a lehetőségekkel, így a döntés megszületett, a vászontetős DS3 elkészült, és hamarosan egy olyan mezőnyben landol, ahol a konkurenciát mindössze két autó jelenti: a Fiat 500C, és a Mini Cooper S Cabrio. Azt nézve, hogy előbbivel szemben szinte csak előnyökkel bír, utóbbi pedig egészen más igényeket szolgál, valós ellenfele nemigen lesz a piacon.
A kabrió változat kivitelezése nem újdonság, Párizsban már megmutatták tavaly, a szalon után pedig végigjárták vele a sajtót. Kritizálhatnánk őket a szeptemberi időzítés miatt, egy francia márkától azonban bocsánatos bűn, hogy a legnagyobb hazai kiállításon állt elő vele, még ha emiatt félre kellett tennie a modellt télen. A lelkesedést persze nem lett volna egyszerű fenntartani idén tavaszig, amikor piacképes lesz az autó, ezért a franciák február első napjaira rakták a DS3 Cabrio nemzetközi bemutatóját.
Soha ezelőtt nem vezettem, de még csak nem is ültem kabrióban. Az én generációm az ilyen élményeit jellemzően amúgy sem tapasztalatból szerezte, hisz' Európának, főleg itt, keleten nem sok jutott a műfajból. Sem az éghajlat, sem a jólét nem adott rá lehetőséget, hogy efféle kocsikhoz szokjunk, így jobb híján újra és újra megnéztük, ahogy Raoul Duke és Dr. Gonzo egy nyitott Chevy Impalában, majd egy nyitott Cadillac Fleetwood Eldorádóban hozza el a félelmet és a reszketést Las Vegasnak, és sok különféle pszichedelika hatása alatt könyökkel az út fölött végigszáguld Nevada kietlen útjain. Manapság viszont nem azok az idők járnak, amikor így lehet romantizálni az autózást, még Amerikában sem.
