Két új motort kapott az E osztály, mindkettőt kipróbálhattam. Az E papíron legtakarékosabb benzinmotorja a 250-es számon futó kétliteres négyhengeres - ha hűtőszekrény lenne, A betűt kapna, illetve kap is, mert már az autókra is osztogatnak energiamatricát. Nagyjából minden benne van, amit ma el lehet követni benzinmotoroknál: közvetlen befecskendezéses turbós, rétegzett keverékképzéssel, munkaütemenként többször is nyitó, piezoelektromos injektorokkal. Szegény keverékkel is hajlandó menni, és még így is tudja a 2015-re várt Euro 6-os szabványt, továbbá gördülőcsapágyakba ágyazott kiegyenlítő tengelye van. A fantasztikus megoldásokból sejteni, szigorú mérnökök éveket áldozhattak életükből csak azért, hogy mindez létrejöhessen; szinte érezni rajta a jövő ózonillatú leheletét.
Csak hát négyhengerest szerelni az E-be olyan, mint zsíros deszkával szolgálni fel a pezsgőt. És ezzel nem a motort szeretném becsmérelni, hanem inkább az autó rangját méltatnám. Az E ugyanis annyira kifinomult, olyan végletekig kidolgozott, méltóságot sugárzó összképet ad, hogy hat hengernél kevesebbel csak elrontani lehet.
Hogy mást ne mondjak, alapjáraton, hidegen, kicsit dízelesen rázza a négyhengeres a kasztnit. Ilyesmit ezekben a körökben egyszerűen nem illik. Bemelegedve, fordulaton már persze eltűnik a nyerssége, a mérnökök mindent megtettek, hogy a hangját is a lehető legjobban kioltsák: az automata váltóval kézzel visszakapcsolgatva csak úgy mellesleg figyel fel az ember, hogy mi ez a zizegés, talán felkapcsolt a szellőztető ventilátor? Vagyis hangosnak nem túl hangos, alapvetően el is viszi az 1,8 tonna körüli kocsit a kétszáz lóerő, még a turbólyukra sem lehet panaszkodni, alig van. Szóval a számok rendben vannak, csak minden gyorsításnál enyhe izzadságszag terjeng a levegőben, egyszerűen erőlködik a kis benzines a nagy bódéban.
Ehhez az autóhoz egy minden helyzetben tiszteletet parancsoló motor dukál. Például egy V6-os dízel. Ezeket már mind Bluetecnek hívják, sehol egy D a típusjelzésben, ami kicsit fura, de megvan az oka: mind Euro 6-os kipufogógázt tud. Ez persze csak AdBlue-val, vagyis karbamidoldat adalékkal megy, amivel a nitrogénoxid-kibocsátást drasztikusan csökkenteni lehet. A folyadéknak kell egy tartály a csomagtartóban, ahonnan ezzel a lendülettel ki is szorítja a pótkereket.
Nincs ilyen kompromisszum az E400-asnál, amelyik a másik új benzinmotort kapta. Ez egy V6-os, 333 lóerős biturbó, 480 newtonméter nyomatékkal 1400 és 4000 között. És úgy is megy. 5,3 másodperc alatt van százon, de nem érezni. Nem is arra találták ki, hogy gyorsulgasson vele az ember, ezt kristálytisztán érezni. Hanem az úrias hömpölygéshez, hogy ne kelljen gangolgatni - odalépsz, és megindul. Normálisan közlekedve, a közlekedési szabályokat nem túlságosan lezseren kezelve ez a motor is elmegy 11-12 liter benzinnel százon, ami azért eléggé rendben van, teljesítményhez és tömeghez arányítva.
Ebből a motorból is kiokosítattam magam a metszet mellé állított mérnökkel. Arra volt a legbüszkébb, hogy a kipufogószelepek és a turbófeltöltő között milyen rövid az út - szerinte nincs ma olyan motor, amelynél közelebb lenne a turbó az égéstérhez, ami azért fontos, hogy minél jobb legyen a gázreakció, minél kisebb a turbólyuk. Tanúsíthatom, tényleg alig érezhető, talán egy-két tizedmásodperc lehet, amíg megjön a teljes kraft, de mivel ezt a motort már kizárólag a Mercedes saját hétgangos, olajkavarós automatájával árulják, elmarad a hátbavágás, csak azt érezzük, hogy alacsonyabb fokozatokban padlógázon kicsit nehezebb lélegezni, ahogy összeszorul a tüdő.
Műszaki ínyencek elérzékenyülhetnek a vízzel hűtött intercooler láttán is, de az igazi püspökfalat a stop-start megoldása ennél a motornál, ugyanis egyáltalán nem kell hozzá az indítómotor. Annál a hengernél, amelyik a megálláskor éppen túlhaladt a holtponton, álló helyzetben befecskendez egy dózist a motorvezérlő, majd begyújtja a gyertyával, és így indítja el a motort. Zseniális, csak a nyomócsövet kell nyomás alatt tartani hozzá. Érezhetően gyorsabb, mint a bekurblizós módszer.
De hogy ne csak a motorokról és a kütyüarzenálról írjak, muszáj méltatnom az E osztályt mint autót is. Mert nem lehet amellett elmenni, mennyire odatették magukat Stuttgartban. Érezni, ez az ő Golfjuk, a core business, az E osztály a Mercedes-univerzum Tejútja. Legyen az a légrugós, ringató, mégis tűpontos futóművű E400 limuzin vagy egy mezítlábas E250 kombi, egyik sem adja egy bizonyos szint alatt. És ez a szint meglehetősen magas. Mindegyik piszkosul jól összerakott autónak tűnik, még ha vannak is gyenge pontok, főleg a gyengébb motoroknál.
Az E megadja azt az otthonos, vonuló nappali érzést, amit egy nagy Mercitől elvárunk. Talán a konzervatív formák, a klasszikus, terebélyes fotelok és a visszafogott műszerfal megnyugtató kisugárzása miatt, fene tudja. Közben viszont pont annyit sportosodott, amitől már nem hat avíttasnak. Nincs birkózás malomkerék-szerű kormánnyal, émelyítő bizonytalanság elavult futóművel, küszködés erőtlen motorokkal, épp ellenkezőleg. Az E-ben olyan jól súlyozott, tiszta szavú kormány van, alig hihető, hogy villanyszervós. A futóműve az egyszerű tekercsrugósnak is precíz, kimért, nem lobog, nem keménykedik fölöslegesen, mint egy-egy BMW-ben.
Árban nagyjából egy szinten mozog a három német, 11 millió környékén indul az 5-ös BMW és az A6-os Audi is, a Merci kicsit föléjük lőtt. De egy rendesen felkonfigurált, életszerű autó úgyis 15 körül lesz, egy hathengeres inkább 20, bár az Audi és a BMW nem kér annyit a kategóriában emelt fővel vállalható hengerszámért.
Ha már a konkurenseket említjük, ebben a szegmensben a Mercedes összeszedettebbnek tűnik a bajor konkurenseknél. Egy ilyen méretű limuzinnak talán jobban áll a magabiztos tartás, mint az erőfitogtatás. Az A6-oshoz viszonyítva pedig lehet, hogy kicsit messzebb áll az érzelemmentes műszaki tökélytől, viszont jóval zamatosabb, személyesebb. Sikerült úgy összerakni egy olyan autót, amibe nehéz belekötni, hogy kimaradt az Audik híres sterilitása, és azt hiszem, ez nagy szó.
És akkor még nem beszéltünk az E63 AMG-ről. Ha mindent elmondanék, amit tapasztaltam benne, Mongóliáig menekülhetnék a spanyol rendőrök elől, de elég megnézni az adatokat a következő oldalon, és meghűl bennünk a vér.
