Használtteszt: BMW 316i (E36) - 1994.

Akinek nem túl élénk a fantáziája, annak elárulom, hogy Zsolt 140 ezerért vette az autóját, de a haverja Németországból 100 euróért hozott egy másikat - lábon. De a kezünk máris beleér a bilibe: ezek olyan autók, amelyekkel van még dolog, a harmincezres autó például jégvert. Mindenesetre ez is jelzi, hogy a dajcsok már kezdik tömegesen kiszórni az E36-osokat, mert egyszerűen unják már a magas adót, ami egy ennyire régi autóhoz dukál. Hisz a típust 1990 végétől gyártották, egészen 2000-ig, azaz a legfiatalabb is 12 éves, a legidősebb pedig több, mint húsz.

Zsolttal meg is állapítjuk, hogy az olcsóság tény, de az E36-osok többsége rettenetesen lepattant. Csak hát az eklézsia is szerény, nekünk magyaroknak erre fussa, így történhetett, hogy a Datahouse adatai szerint tavaly nagyjából hatszáz darab kapott rendszámot – csak 316i-ből. Hihetetlen, nem? Használtan hatezer BMW-t hoztak be, vagyis az import tizedét ez a típus adja, a létező legkisebb motorral. Most, hogy figyeltem rá, kezdtem a kiszúrni az utcán ezeket a frissen behozott E36-osokat, L-es végi, M-es rendszámokkal. Ott vannak észrevétlenül, beszivárognak a forgalomba, nem különösebben szépek már.

Valószínűleg ez ma a legolcsóbban megvehető régi BMW, pláne, ha a Compact változatot is beleszámítjuk, és ennek egyszerű lehet az oka: a rossz állapotú E30-asok kikopnak a forgalomból, a jók ára pedig kezd emelkedni, ők már kultuszautók, meg youngtimerek. Az E46-osok még bőven képviselnek értéket, a boyracerek is átszoknak rá lassan. Kinek kell hát szegény E36-os? Hát azoknak, akik pofátlanul olcsón szeretnének autózni.

Visszatérve a gombokért beszerzés műfajához: Zsolt autójában elég sok mindent meg kellett csinálni, hogy olyan legyen, amilyen. Mivel eléggé rákattant a típusra, volt egy sokkal jobb minőségű, kevésbé szakadt belső tere, azt egy az egyben átrakta ebbe az autóba, vagyis az összes ülést, de még az ajtópaneleket is. A tetőkárpit lógott, ez is ment a lecsóba. Rádió nem volt benne, de ez is akadt otthon a polcon, méghozzá gyári. Így lakhatóvá vált az autó, amely 2,7 méteres tengelytávja ellenére nem gigantikus belülről, hátul épp elfér két ember. A szedán csomagtartója 435 literes, ezért sem jár Renault Thalia vándorserleg, de éppenséggel elmegy.

Az E36 a német adórendszer mellett annak is köszönheti  ecsúszását, hogy ennyi idősen már nem méltóságteljesen öregszik: a sárvédőívek rozsdásodnak, Zsolt kocsiján az egyik ajtó kellős közepén is van egy kétszázas érme nagyságú pörsenés. Az ajtók alsó éle mentén rozsdásodhat még, ahogy a kombik csomagtérajtaja is. A nem túl szép látszat ellenére az E36 teherviselő elemei nem rozsdásodnak, csak ha a töréseket nem szakszerűen javítgatták. A baj inkább az, hogy ennyi idősen már sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy volt már lakatos kezében a kocsi. Mindenesetre érdemes megnézni a hegesztéseket a doblemez és a hossztartók találkozásánál, itt a gyári tömítés elég jellegzetes, feltűnő, ha volt javítva. És ha melengették, kalapálták, menthetetlenül rohadni fog.

A technikát illetően akad pár típushiba, például a légtömegmérőtől a szívórendszerhez csatlakozó gumicső szinte minden kocsin kireped, ezért falsot szív. Zsolt autóján a kartergáz csöve is lyukas volt, ez párezres tétel, viszont bizonytalanná tette az alapjáratot. Miután megjavította, nem sokkal később újra ugyanez a gond jelentkezett, mert a lambda-szondánál kilyukadt a kipufogó. Cserélnie kellett az egyik hátsó kerékagy-csapágyat, ez normál árakon és munkadíjjal 30 ezer körül alakul, ha nincs okosban alkatrész.

Az E36-ban a 316-os jelzés alatt kétféle motor futott: a széria elején 1993-ig az M40-es szíjas, 99 lóerős, nyolcszelepes motort szerelték bele, aztán megerősítettek 3 lóerővel és 5 newtonméterrel, ez lett az M43-as motorcsalád 1,6-osa – Zsolt 94-es autójában már ilyen van, ismertetőjele, hogy láncos a vezérlése. Nem egy versenygép, már új korában sem számított dinamikusnak, tényleg csak nyugodt autózásra való. Aki többet akar, vegyen inkább 16 szelepes 318is-t, vagy valamelyik sorhatost, két litertől felfelé – csak hát ezeknek többnyire kitolták már a szemét. Az egyhatos fogyasztásával nem mindenki elégedett, a német közösségi fogyioldalon, a Spritmonitoron 8,18-as átlag jön ki, igaz, ebben a könnyebb kompaktok értékei is szerepet játszhatnak. Viszont az adatok alapján 7,5-9,5 között mozog az értékek zöme. A városi használat sokat dobhat rajta, mert a 316i-ben sokszor hallja az ember, hogy a padlón koppan a gázpedál, mert tényleg nem nagyon megy, ha gyorsítani kell. Úgy is mondhatnám: kissé tetű.

Bár nem 1,6-os, találtam egy másik E36-ost is, ez egy 318i kombi volt. Ugyanaz a motorcsalád E43, ugyanúgy kirepedt gumicsővel a szívórendszerben, és ugyanúgy rohadó a sárvédőívekkel, ugyanúgy csereérett kerékcsapággyal, csak ez első volt. Viszont ez már régóta lóghatott, így agyastól, ABS-jeladóstól kellett cserélni. Ezen az autón a tulaja találkozott a Bosch gyártmányú első lámpák típushibájával: besárgult, ami nem szép, és nem is jó. Elment, vett bontott, de szintén gyári ZKW lámpákat, tizenötezerért.

A 318-as kombi belseje egy fokkal szebb volt, mint a 16-osé, a motor pedig már 115 lóerős, mindez kellemes rugózással, egészen fantasztikus váltási érzettel, ami már annyira hiányzik a mai BMW-k kézi váltóiból. Ez sem rakéta, az ember szemgolyói nem préselődnek a szemüregbe gyorsításkor, de érezni rajta a plusz két decit. A kormányzása briliáns, a kis Bimmer korához képest menet közben feltűnően csendes.

Az ő története azért érdekes, mert gazdája nem szenvedélyből, hanem puszta számolgatással jutott a gondolatra, hogy neki kell egy ilyen. Ismerősei kifejezetten Mercedes-őrültként tartották nyilván, és amikor az aktuális Merci már kirohadt alóla, kiszámolta, hogy érdemesebb vennie egy E36-ost. A számításokat egyébként főleg egy BMW-s oldal, a Powerfanatics.com hirdetéseire alapozta. Az M43-as motorból például negyvenezer körül kap bontottat, elektronikával. Ez elég megnyugtató tudat, azt hiszem.

A másik dolog, ami meggyőzte, hogy az autójavító iparban dolgozik, és látta, hogy például egy E46-oshoz képest mennyivel jobban van megcsinálva az autó mechanikája. Igaz, ő csak annak köszönheti, hogy az autója megállt félmillió alatt, hogy a javítós kapcsolatok révén lényegesen olcsóbban jut alkatrészhez. De például az első féktárcsákat még cserélnie kell, ja, és a 318i-ben nem működik a klíma. Az eladó szerint csak fel kell tölteni, de hát ismerjük ezt a dumát. Most még tél van, egyelőre nem foglalkozik vele – azt egyébként érdemes megjegyezni, hogy a '90-es években egyáltalán nem volt evidens tartozék a klíma, a 316-osból is hiányzott.

Érdekes a történet is, ahogy az autóhoz jutott. Magyarországon vette, kereskedőtől, de a kocsi frissen jött Németországból, ahol valószínűleg az orra egy nem túl nagy törést szenvedett el, de látszik, a sérülést szakszerűen látták el. Mint elmondja, március-április táján kezdte el keresni a megfelelő példányt. 30-40 kocsit nézett meg, míg végül szeptemberben vette meg azt, amelyiket érdemesnek tartott arra, hogy egyáltalán próbautat menjen vele. Ez ugye, elég sokat elmond a hazai állomány állapotáról. Azt meséli, hogy az egyik megnézett 3-asnál az emlegetett doblemezi részen látott valami kis foltot, gondolta, letörli, és átszaladt a keze a lemezen. Hadd ne részletezzem, ennek sem lett próbaút a vége.

De nézzük is bármelyik autó történetét, talán egy dolog feltűnt: autóhoz értő, sőt, rendszeresen szerelő emberek vették. Nekik egyértelműen megérheti egy E36, mert iszonyatos mennyiségű alkatrész áll rendelkezésre elfogadható áron, ha az ember nem importőrhöz megy, hanem a gyárival azonos utángyártottak lelőhelyeire. Az is tény, hogy más ezzel járni, mint egy Suzukival. Jó vezetni, legyen akármilyen lassú. Mégis, nekem az a benyomásom, hogy az E36 ma már nem az a típus, amit szakértelem nélkül meg szabad venni, főleg az itthoni példányokat. Olcsón fenntartható, de azért már határozottan tenni kell, hogy még pár évig napi használatra alkalmas állapotban tartsuk.