Teszt: Fiat Panda 1,2 8V – 2013.

Elsőre látszik, hogy teljesen más autó, nem csak valami zsíros facelift. Az új Panda láthatóan nagyobb lett, bár – kívül - megőrizte eredeti formavilágát. Legalábbis ezt gondoltam a teszt negyedik napjáig, míg meg nem kerestem olvasónkat, Gábort, akinek van egy piros Panda 100HP -je, hogy egy kicsit kipróbáljam, míg összefotózom az elődöt és az utódot. Egymás mellé állítva is úgy tűnt, nagyobb az új, mint a kifutó Panda, de ahogy melléjük sétáltam, meglepődve láttam, hogy alig lóg ki a nagy a kicsi mögül. Gyakorlatilag csak az orra lett magasabb, nyilván a gyalogosvédelmi szabványok miatt.

Drága gyártónál ilyenkor feltalálják a gyalogos-légzsákot, olasz népautónak ellenben buffatag orrot rajzolnak. Ettől eltekintve megdöbbentő, mennyire egyforma a két generáció méretezése, a tengelyek például pontosan egymás mellé állíthatók. A katalógus szerint van ugyan 1 milliméternyi növekedés, de erre a 2300-as tengelytávra nehéz lenne megírni, hogy a 2299 után mekkora áttörés a hátsó lábtér tekintetében. Kipróbáltam: két 1 méter 90 fölötti fiatalembert is beültettem hátra, és mindketten befértek, nem is befértek, hanem egész jól elfértek, saját közlésük szerint. Akkor még azt hittem, tényleg ennyivel nagyobb lett az új Panda, de ezek szerint a régi is egy látens kisbusz volt.

A bruttó hossz 11,5 centit nőtt, az is nagyjából egy-egy lökhárító-vastagításnyi. A 6,5 centis szélesítés már érezhető kéne, hogy legyen, de én széltében nem éreztem semmi különöset. A csomagtartó, ott biztos számít a szélesítés, mert alapban 19 literrel nőtt (225 liter), persze, vicc, de ez egy miniautó, a ledöntött hátsó üléstámlás konstelláció viszont már majdnem 100 plusz litert tud. 70 centivel rövidebb egy Smart, majdnem ugyanennyivel egy Toyota IQ, a használható, csomagtartós négyszemélyes autó alsó határa egyértelműen a Panda, nálam nem kérdés, hogy ez az ideális városi formátum.

	Előző 1,2	Új
Hengerűrtartalom	1242 cm³	1242 cm³
Tömeg	835 kg	915 kg
Teljesítmény	60 LE@5000	69 LE@5500
Nyomaték	102 Nm @ 2500	102 Nm
Tank	35 l
Városi fogyasztás	6,6 l/100 km
Csomagtartó	206-775 l	225/870 l
Méret	3538x1578x1540 mm	3653x1643x1551 mm
Tengelytáv	2299 mm	2300 mm
Nyomtáv	1366-1357
Végsebesség	155 km/h	164 km/h
Gyorsulás (0-100 km/h)	14 mp	15 mp

Egy Fiatban mindig az alapmotor a legjobb, ez a tétel továbbra sem változott. 1242 köbcenti, szívó négyhengeres benzines, 69 lóerővel – számokban semmi különös, sőt maga a látszólagos érdektelenség, de mint motor, csodálatos. 6,5 literes fogyasztásnál ültem bele. Gondoltam, az előző tesztelő sokat országutazott, és mivel nem tudtam rájönni, hogyan kell nullázni a fogyasztásmérőt, vártam, hogy az érték elinduljon felfelé. Lefelé indult. Városi üzemben. Öt nap után ki merem jelenteni, hogy a többi közlekedő számára még épp elviselhető hypermiler-tötymörgéssel megúszhatjuk a fogyasztást 6 literből, néhány padlógáz is belefér. Jobbára persze minél hamarabb felkapcsolunk, már ha valaki érzékeny arra, hogy villog a válts feljebb gomb, és 5-ösben végre megnyugszik, mert több fokozat nincs.

Kutatok az emlékeimben, de nem nagyon emlékszem olyan tesztautóra, ami a városi katalógusfogyasztásnak akár csak a közelébe is került volna élesben, márpedig a Panda 1,2 gyári városi értéke 6,6 liter. Nem klímáztam és nem fűtöttem, de a 6,6 abszolút működőképes, még start/stop rendszer nélkül is. A gyorsulási értékek persze papíron szánalmasak; már az előző Panda 1,2 is 14 másodperc alatt szenvedte fel magát 100-ra, ennek meg, plusz 80 kilóval és eggyel szigorúbb kibocsátási normával 15 másodperc kell. És elveszi ez a kedvem az új Pandától, alapmotorral? Soha!

Hengerenként két szelep, ez sem változott, de a vezethetősége kikezdhetetlen. Ha országúton előznénk, 80-nál húzunk egy kettest, ott már mondjuk nem tart sokáig a 90, mert bár a redline a fordulatszámmérőn 6500-nál van, valójában már 6100-nál leszabályoz. Már csak azért sem nevezném pörgős motornak, mert mióta az Euro5 üli torát az élvezetes motorok tetemei felett, azóta a nem is pörgetjük a motort, inkább csak nyúzzuk. Szóval 80, 2-es, 5500, 100-nál 4500, és akkor még mindig jók vagyunk – hát igen, ezt tudják az olaszok, kihozni az emberből a szadista hóhért, és ennyire ártalmatlannak tűnő eszközökkel.

A váltási érzet mintha fejlődött volna, a vezetési élmény pedig nagyon hasonlít az előző Pandáéra, amire természetesen minden oka meg is van, de az egész autó komolyabb holminak érződik. Ugyan Nápolyban gyártják, de egy teljesen felújított üzemben, vadonatúj robotokkal, és ezt érezni is rajta. Az ülőlap rövid, de annál is rövidebbnek tűnik, mert a szöge idióta. Az is lehet, hogy valami zseniális figyelemelterelő terv része, és míg az ülőlapon merengek, nem veszem észre, hogy az új Pandában ugyanúgy nyomja a jobb térdemet a továbbra is teljesen feleslegesnek tűnő váltó-félsziget. Az üléspozíció megszokása néhány nap, tehát ne adják fel, ha véletlenül eljutnának egy szalonig, amit egyébként a később részletezendő okok miatt erősen kétlek. Az tehát, hogy az ülés kényelmetlen, a belső formatervezés súlyos kritikája, az viszont, hogy néhány nap alatt nem csak hogy megszokja az ember, hanem még meg is szereti, akkora elismerés a mérnököknek, amire Nobel, Oscar, meg mindenféle hasonló díjakat szoktak adni, már ha a teljesítményt kívánja az ember elismerni.

A kapaszkodó nem csillapítva csapódik, a sminktükör nincs kivilágítva, és sanszos, hogy a napszemüveg-tartó a vezetőoldali kapaszkodó helyén nem jó semmire. Én legalábbis még a 350 forintos névtelen sárga wayfareremet se mertem kockáztatni. Viszont mértani pontossággal talált szíven a belső dizájn. A fekete műanyagba préselt Panda-scrabble, mert igazából nem végtelen PANDAPANDA-feliratokból áll, hanem kevert betűkből, meg hogy mindenütt a 80-as évek tévéképernyőinek formái bukkannak fel. A külső tükröktől a levegőbeömlőn át a hifi, a körműszerek helyett régi tévé formájú műszerek, de még a klímavezérlők keretének két osztódó amőbája is, a magashangsugárzók az A oszlopon, és a közepek az ajtókban, de még a belső hőérzékelő a klímavezérlő előtt is ezt a motívumot ismétlik. És hát a váltógomb, ami minden egyes markoláskor azt üzeni nekünk, hogy itt bizony őrületes formatervezés zajlott. Nem prémiumautó, csak durván javítja a kedélyállapotot, nap mint nap beülni egy ilyenbe.

Lehet sikeres Magyarországon az új Panda? Szerintem nem. Emlékszem, az előzőt, bármennyire jó autó volt is, csak az első egy-két évében vették, aztán már nem volt elég új. Ennek most fantasztikus belsőt terveztek, nálunk viszont sokkal többet számítanak a külsőségek, és ez kívülről finom munka, de nem nagy durranás. A belseje is olyan, hogy inkább csak az olaszok értik. Nálunk én mondjuk ájuldozok tőle, meg egy-két dizájnbuzi, de például a piros 100 HP tulajdonosa, Gábor, aki grafikus, azt mondja, neki ez már sok. Érdekes piaci körülmény, hogy a 2007-es Fiat 500 dizájn-ikon, és nagyszerűen összerakott autó, de már régi. És azonos felszereltségben már csak 300 ezer forinttal drágább.

A Panda Magyarországon az utóbbi években alig létezik – a 2010-es 175 darab, de főleg a 2011-ben eladott 65 Panda már tényleg a szabad szemmel alig látható nagyságrendet képviseli. Most meg, hogy a Fiat 500 és az új Panda azonos változata között 300 ezer forint a különbség, nagyon nehéz a két autó közül a Pandát választani. A Panda sokkal használhatóbb autó, de tapasztalataim szerint gyakorlatilag senki nem tudja értékelni, és valószínűleg nem is az 500-as nyírja majd ki, hanem mondjuk a Kia Picanto nagyjából ugyanennyiért, határozottan dögös formával, meg az 5+2 év garanciával, vagy egy Skoda Fabia, szintén 1,2-es benzinessel, klímával 2,7 millióért – szomorúbb kívül-belül, de legalább annyival nagyobb is. És manapság egységnyi pénzért kit érdekel nálunk a vidámság?